Isten dicsőségének megjelenése a földön. Karácsonykor ezt ünnepeljük. Isten dicsősége rejtett. Mindig is az volt. Jézus születésének éjszakáján is az. Bele rejtette dicsőségét egy gyermekbe, aki egyszerű emberek közé született. Ezért van az, hogy csak az angyalok énekelnek és dicsőítik az Örökkévalót, mert ők a fátyol mögé látnak. Tudják, hogy ki született a világra.
Ez az ige nem tiltás, hanem bátorítás. Bátorítás a szeretet megélésére olyan helyzetekben, amikor jogosnak érezzük a szeretet megtagadását embertársainktól. Jézus gyakran keveredett vitába, amikor olyan emberekhez közeledett szeretettel, akik megvetettek voltak és a közösség kitaszította őket. Okkal vagy ok nélkül. Abban az időben sokszor megvetéssel tekintettek a betegekre, mint akik Isten ítélete alatt vannak. Gyakran a templomi közösségből is kizárták őket (leprások). Jézus gyógyító szeretettel fordult feléjük. A vámszedőkre okkal haragudtak, hiszen a megszálló római hatósággal tartottak fenn – haszonszerzés céljából – kapcsolatot. Ugyancsak megvetettek voltak a parázna nők (prostituáltak), akikkel egyetlen vallásos zsidó sem állt volna szóba. De megérkezve a Golgotára, ott Jézust köztörvényes bűnözők között feszítik keresztre, akik közül az egyik mégis az üdvösség várományosa lett. A házasságtörő nőt megkövezni készülő férfiak megszégyenülve hallják Jézusnak a nőhöz intézett szavát: Én sem ítéllek el téged. Rendkívüli helyzetek ezek. Valóban rend kívüliek, hiszen a rend fenntartása mást feltételezne. Jézus egész tevékenységét rendbontásnak minősítik a korabeli vallási és világi hatóságok. A rendet azonban pozitív értelemben is meg lehet bontani. Úgy, hogy abból nem rendetlenség lesz, hanem esély egy új életre, emberi kapcsolatok rendezésére, helyes önértékelésre, Istennel való közösség helyreállására. Igénk arra bátorít, hogy lemondva az ítélkezésről, legyünk szabadok a szeretetre, mert annak hatalma van sebeket gyógyítani, életeket jó irányba fordítani. Legyünk jézusi emberek! Ne mondjunk le senkiről! Mi felmentést nem adhatunk, de esélyt igen, egészen az utolsó pillanatig. Ez az utolsó pillanat pedig nem a halál, hanem az, amikor eljön az Úr. Van, hogy mi már nem tudunk hatással lenni valakire, de Isten még akkor is elérheti, az utolsó előtti pillanatban. Boldogság a szeretet szabadságában élni. Erre hívott el minket az Úr. Az Isten szeretet; és a ki a szeretetben marad, az Istenben marad, és az Isten is ő benne. 1Jn 4,16.
Vannak a világban olyan erők, amikről nem tudunk. A tudomány, bár sok mindent kikutatott, de még több rejtve maradt, és amit tudunk, azt sem tudjuk az ellenőrzésünk alatt tartani. A Szentírás arról tesz bizonyságot, hogy nem az ember fogja alakítani a világ sorsát, hanem Isten. Kezdetben Ő teremtette és Ő is fog véget vetni mindennek. Ez egy részről félelemmel tölthet el minket, más részről azonban reménységgel is. Nem a véletlen sorsszerűség és nem is az emberi gonoszság, hanem Isten áll majd az események mögött. Az Ő kezében vagyunk, akit Krisztusban úgy ismertünk meg, mint szerető mennyei Atyánkat. Jó ezt tudni, amikor a történelem sok eseménye és Földünk romlása a szemünk előtt zajló, aggodalomra okot adó világkatasztrófát jósol.
Luther mondta annak idején: Az egész életem csak patientia, patientia, patientia! (türelem) Bár hittel bízzuk magunkat Jézus kegyelmére, azt elmondhatjuk, hogy elegünk van. Egyre inkább. Sok mindenből. Mindenek előtt a hazugságból, ami minden oldalról elborítja a világot, mint a szennyes áradat. Politikusok, a közmédia, a rádió, a tv-műsorok által reklámozott butaságból. A megtévesztésből. Elegünk van a meggondolatlan beszédekből, amelyek butítanak, sértenek eltorzítják a gondolatokat még az iskolákban is. Elegünk van a hálátlanságból, a meg nem értésből, abból hogy akapzsiság miatt minden módon megrövidítenek. Elegünk van a szektások rajongásából és a vallásos színjátékokból, üres rituálékból, amelyek nem gyógyítják, hanem megrontják a lelket. Elegünk van a kiüresedett ünnepekből, amelyeken az emberek vásárlási lázban égnek. Elegünk van a háborúkból, az ördög világméretű erőszaktételéből, ahol emberek ölik halomra egymást. Elegünk van a sündörgő háttérhatalmakból. Elegünk van a minket magalázó ateistákból, a magukat agyonmagasztaló idegen vallásokból, mint amilyen az iszlám, vagy a keleti misztika. Elegünk van abból, hogy a keresztyéneket a világ legtöbb szegletében lábbal lehet tiporni, büntetlenül meg lehet szégyeníteni, vagy ölni. De nem csak ebből. Elegünk van a személyes életünk nyomorúságaiból is. A minket legyőző kísértésből, a saját bűnös természetünkből, ami időről időre úrrá lesz rajtunk. A betegségekből, amelyek megnyomorítják szeretteinket vagy minket magunkat. A halálból, amely elragadja azokat, akik drágák nekünk és tehetetlenül állunk ravataluk mellett.
Bizonyos bűnök elkövetéséért halálos ítélet járt, jár még mindig jónéhány országban. Igazából azonban azt kell látnunk, hogy minden ember halálra ítélt.
Azt hiszem a világtörténelem legrövidebb prédikációját halljuk Jónástól. Nem mutatkozik be. Nem mondja, hogy ki küldte. Csak annyit mond, jó hangosan, hogy még negyven nap és elpusztul Ninive. Azt sem mondja, hogy miért, azt sem, hogy mi módon. Nem győzködi a hallgatóságát és ő maga sem lehet valami meggyőző, miután három napig utazott a hal gyomrában, amely végül kiköpte. Jól nézhetett ki!
Az Édenkert óta az ember bizalmatlan. Istennel szemben. A hit-hiány egészen odáig megy, hogy a Teremtő létét is megkérdőjelezi és mindenféle tudományos szamárságot hisz a saját eredetével kapcsolatban. Alapállás a hitetlenség, de nem mindegy, hogy milyen természetű, mert kétféle hitetlenség van: Az “úgysem” meg a “mégis”.
Azt mondják a nyelvtanulás fontos, és ez igaz is. Szavainkban érzéseink, gondolataink tükröződnek. Jézus mondja: A szív teljességéből szól a száj. Magyarul úgy mondjuk: Ami a szívemen, az a számon. Ez persze önmagában nem érdem. A szív telve lehet keserűséggel és káromkodással is. Lapulhat benne megvetés, harag, türelmetlenség. Ha pedig ezek ömlenek ki szavakként a szájon, akkor az aligha használ bárkinek is. Szavainknak ugyanis súlya van. Azoknak is, amiket nem gondolunk komolyan. Olyanok, mint a szabadjára eresztett madarak. Hogy hová repülnek és milyen célba érnek, azt gyakran szem elől tévesztjük. Jézus azt is mondta, hogy minden hiábavaló szóért, amit kimondanak az emberek, számot fognak adni az ítélet napján. A modern világban valóságos szóáradat vesz körül minket. Szól a rádió, beszélnek a filmeken, az okostelefonon, a tik-tokon vagy az internet más csatornáin bárki megszólalhat és elmondhatja hihető vagy hihetetlen verzióját valamiről. A reklámok szüntelenül bombáznak minket, hogy rászedjenek valamire. A politikusok minden alkalmat megragadnak, hogy igazolják tetteiket az emberek előtt, és jó színben tüntessék fel magukat. Az iskolákban a tanárok folyamatosan beszélnek a gyerekekhez. Mindezt modern szóval kommunikációnak nevezzük. Kommunikáció az emberek nyelvén, a gyerekek nyelvén, más nemzetek nyelvén. De beszélünk-e Isten nyelvén? Egy nap kimondott szavai között mennyi hely jut annak, amit a Szent Szellem akarna mondani általunk? Isten gyermekeinek anyanyelve az, amire a Szent Szellem tanít. Nem beszélhetünk úgy, mint a világ. Annak hangzavarától függetlenül mindig bele kell szőnünk beszédünkbe az ige fonalát. Enélkül csak fecsegünk és rosszabbak leszünk a hitetleneknél. Dicséretet mondjatok szívetekben az Úrnak! Itt kezdődik a jó beszéd patakja, itt a forrása, a szívben. Jézus mondja: A ki hisz énbennem, amint az írás mondotta, élő víznek folyamai ömlenek annak belsejéből. (Jn 7, 38.) Ha Jézussal teljes a szív, akkor Ő a kimondott szavakban is tükröződni fog. Az Isten országának nyelvtana Jézustól tanulandó. A rossz szavak hatással vannak a környezetünkre. Az átkozódás vagy a hazugság átkot vonz. A jó szavak is hatással vannak. Ahogy az 1Pt 3,9-ben olvassuk: Ne fizessetek gonosszal a gonoszért, avagy szidalommal a szidalomért; sőt ellenkezőleg áldást mondjatok tudva, hogy arra hivattatok el, hogy áldást örököljetek.Világformálók a szavak. Emberformálók is. Ha Krisztus beszéde lakik benned, akkor rád is igaz: Örök életnek beszéde van tenálad! Használd!
