Hónap: 2023 február

1Jn 3,5-8.

Jó lenne, ha a hit és a szeretet mindig ugyanolyan erővel hatna az életünkben. Ez azonban nem így van. Amikor hit által közösségre léphetünk Krisztussal és átjár minket a Szent Lélek, akkor valóban nem vétkezünk, mert Isten ereje, tisztasága, jósága áramlik rajtunk keresztül. De van egy másik erő is, ami ennek ellenében hat, és ismert Luther énekünk egyik fordítása helyesen hozza: E földön ő az első. Lényegében nem az ember teszi a rosszat, hanem a sátán. Az ember csak eszközzé lesz az ő kezében. Olyan, mint a szerszám vagy a fegyver, amivel véghez viszi, amit akar. Mi a sátán célja? Épp az ellenkezője annak, amit az igében olvasunk: Az, hogy Isten munkáit lerontsa. Isten munkája pedig az ő képmására alkotott ember. Ezt akarja a Sátán meg- illetve lerontani. És valljuk meg, sikerrel. Isten akarata az élet és annak kiteljesedése. A sátán akarata a halál és annak minden formában való kifejeződése. Azért jelent meg az Isten Fia, hogy az ördög munkáját lerontsa. Ez azonban ebben a világban, és az egyes emberi életben is csak részben tud megvalósulni. Feltétele ugyanis a hit. És nem mindenkié a hit. Sőt, keveseké. Négy erő hat egyszerre: Isten Igéje (az írott és a testté lett ige), a sátán és az ő démonainak hazugsága, az emberek egymás közötti kapcsolata (beszéd, cselekvés), és az egyes ember saját lelkéből feltörő vágyak és indulatok. Ezért van az, hogy senki sem tud folyamatosan és zavartalanul abban az állapotban lenni, amit így definiál az Újszövetség: Krisztusban. Aki őbenne marad, az nem vétkezik. Csakhogy az ember nem marad Krisztusban. Gyakran elsodorja az a másik áramlat, ami lehet érthető (emberek befolyása, a saját szívünk eltévelyedése) és lehet teljesen irracionális és megmagyarázhatatlan, amikor démonikus erők hatnak számunkra felfoghatatlan módon (öngyilkosság, drogok, háború). Mit ajánl föl Jézus? A mindenkori megtérés lehetőségét. Nagy dolog az első megtérés, az első bűnbánat és a kegyelem előszöri átélése. Csodálatos boldogság. Ezzel azonban nem mondhatjuk, hogy halleluja, akkor mostantól minden jó lesz. Nem lesz, mert ekkor kezdődik csak az igazi küzdelem, mert már tudja az ember, hogy mi a jó és annál inkább bántja a rossz. Jó Krisztussal lenni, csakhogy ez nem zavartalan és a hitből kiesünk gyakran. Azért mondja Luther nagyon helyesen a 95 tételben: „Amikor Urunk és Mesterünk, Jézus Krisztus azt mondta: „Térjetek meg!” – azt akarta, hogy a hívek egész élete megtérés legyen. Mert a szív töredelme mit sem ér, ha nem hozza magával külsőleg a bűnös mivoltunk elleni sokoldalú halálos küzdelmet. Ez a gyötrődő küzdelem tehát mindaddig tart, míg az ember gyűlöli vétkes önmagát, vagyis a mennyek országába való bemenetelig.”

„Azt pedig tudjátok, hogy ő azért jelent meg, hogy elvegye a bűnöket, és hogy őbenne nincsen bűn. Aki őbenne marad, az nem vétkezik: aki vétkezik, az nem látja és nem ismeri őt. Aki a bűnt cselekszi, az az ördögtől van, mert az ördög cselekszi a bűnt kezdettől fogva. Azért jelent meg az Isten Fia, hogy az ördög munkáit lerontsa.” → A teljes bejegyzés megtekintése

Életprogram ez. Egy jó élet távlatát rajzolja elénk. Fontos azonban, hogy az ember tudatosan járjon ezen az úton. Kösd azokat nyakadba, írd fel szíved táblájára! Azaz; soha ne feledkezz meg róla! Szeretet és hűség – az élet koordinátarendszere. Kit szeretünk és kik szeretnek? Kihez vagy mihez vagyunk hűségesek? A szeretet jóindulat és odaadás. Jóindulat sz ismeretlenekhez, odaadás a körülöttünk élők iránt. Hűség a család, a szülőföld, az egyház iránt. Hűség önmagunkhoz, ami egyet jelent az őszinteséggel. Őszintén Isten előtt és őszintén a saját lelkiismeretünk előtt. John Donne angol költő írta: Légy hű magadhoz, mint napra éj, s ebből következik, hogy ál máshoz se leszel.

„A szeretet és hűség ne hagyjon el téged: kösd azokat a nyakadba, írd fel a szíved táblájára! Így találsz kedvességre és jóindulatra Istennél és embereknél. Bízzál az ÚRban teljes szívből, és ne a magad eszére támaszkodj! Minden utadon gondolj rá, és ő egyengetni fogja ösvényeidet. Ne tartsd bölcsnek önmagadat, féld az URat, és kerüld a rosszat! Gyógyulás lesz ez testednek, és felüdülés csontjaidnak. Tiszteld az URat vagyonodból és egész jövedelmed legjavából, akkor bőségesen megtelnek csűreid, és must árad sajtóidból. Péld 3,3-10.” → A teljes bejegyzés megtekintése

(A szőlőmunkások példázatából Mt 20, 1-16.)

Isten igazságossága más mint az emberi igazságosság. Míg az ember azt akarja, hogy teljesítménye alapján ítéljenek meg mindenkit, Isten egyszerűen kegyelmes. Javaival azt tesz, amit akar. “És monda az ÚR: Megteszem, hogy az én dicsőségem a te orczád előtt menjen el, és kiáltom előtted az ÚR nevét: És könyörülök, akin könyörülök, kegyelmezek, akinek kegyelmezek.” 2Móz 33, 19. Milyen nehezen elfogadható ez az ember számára! Nem tudunk megbírkózni a gondolattal, hogy Isten Isten. Szuverén úr, aki azt tesz amit akar. “Tudom, hogy te mindent megtehetsz, és senki téged el nem fordíthat attól, amit elgondoltál.” Jób 42,2. Az ember hajlamos egyfajta sértődött magatartást fölvenni, ha úgy érzi, hogy Isten méltánytalanul bánt vele. Ez persze komolytalanság. Afféle szerepcsere. Mintha Istent lehetne ugráltatni, számonkérni, dróton rángatni, befolyásolni, megvesztegetni, valamire rávenni. A vallásokban mindig volt ilyen törekvés. Ezért bűzlött Kain áldozata, volt természetellenes a remeték böjtje, a szerzetesek önsanyargatása. Ezért lettek vonzóak a különféle szertartások, amik máig szinte varázslásszámba mennek. Füstölések, szenteltvíz szórások, egyéb hókuszpókuszok. Ennek a fura szónak az az eredete, hogy a latin misében az áldozás alkalmával a pap a jézusi szavakat idézte: “Hoc est corpus meum”. Ezt formálta át a pórnép így: Hókuszpókusz. Varázslást sejtett mögötte. Így lettek papok nagy hatalmú emberek, mert a köznép azt hitte, hogy ők közbenjárhatnak Istennél az ügyük érdekében. Lásd még: szentek közbenjárása. De mi valljuk, hogy “egy a közbenjáró Isten és emberek között, az ember Krisztus Jézus.” 1Tim 2,5. Nem kevesebbről van itt szó, mint hogy az ember áll Isten fölött vagy Isten az ember fölött? Ez utóbbit komolyan véve azonban végtelen kiszolgáltatottságot érezhetünk. A kiszolgáltatottság érzése pedig könnyen válthat át keserűségbe és haragba. Ezért szoktak rá az emberek az Isten nevével való káromkodásra. Az élet és a halál gondjával szembeni tehetetlenségük Isten elleni haraggá formálódik. Miképp szabadulhat az ember ebből a lelkiállapotból? Eljuthat-e arra, hogy ne féljen attól, aki mindenek fölött ÚR, és ne is hibáztassa az Örökkévalót sorsáért? Ez volt Jób dilemmája is.

Jézus vezet ki minket emberi gondolkodásunk útvesztőjéből. Két dolgot tanít. Az egyik egy tény: hogy Isten jó. Nem erkölcsi értelemben, hanem cselekvésében. Azaz jóságos, irgalmas, elnéző, bőkezű. A másik egy bátorítás, hogy bízzunk benne. Istenhez nem elvárásokkal, hanem bizalommal kell fordulnunk. Ez a helyes viszonyulás. Így elkerülhetjük az érdemeinkkel való kérkedést, de a gyarlóságunk miatti csüggedést is. Nem mindenkinek tetszik ez. Az ember eltorzult. Csak kufár módra tud gondolkodni. Istent meg akarja vásárolni, embertársát pedig lehetőleg megpróbálja beelőzni a Mindenhatónál is. Jézus kortársait is rettentően zavarta, hogy Isten személyválogatás nélkül jóságos. De Jézus a keresztig menő következetességgel ragaszkodott ehhez.

Az áldozat minden vallásban megjelenik. Mintha érezné az ember, hogy valamivel tartozik Istennek. Volt idő, mikor a föld termését vagy jószágot áldoztak fel. Volt, hogy embereket. Jézus szerint a helyes áldozat az önfeláldozás. Erre nem Istennek van szüksége, hanem a világnak. Embertársainknak, de fura mód önmagunknak is.

Az nagy kérdés, hogy az ember kész-e, hajlandó-e önfeláldozásra? Pál írja a Római levélben, hogy a jóért talán még vállalná valaki a halált, de Krisztus abban mutatta meg szeretetét irántunk, hogy bár vétkesek voltunk, mégis meghalt értünk. A földbe hulló gabonamag példájával arról beszél, hogy az embernek mintegy öntudatlanul, számítástól mentesen, magától értetődően kell odadnia az életét, mert csak ebből fakad további élet, ez a jövő reménysége. Reménység, mert amikor a mag elrothad semmi sem látható még a majdani termésből. De ha nem rothad el, nem bomlik el, akkor termés sem lesz. Mivel tudatos lények vagyunk, nem akarunk meghalni, elpusztulni, életünket áldozni egy bizonytalan jövő érdekében. Önféltésünkkel azonban meddőségre ítéljük megunkat. A mag, ha nem esik a földbe csak beteljesítetlen ígéret. Ha valami rettentően hiányzik a mai világból, az az önfeláldozás. Természetesen ma is vannak áldozatok. A háborúk áldozatai, a betegségek vagy a szenvedélyek áldozatai. A bűnözők áldozatai. Ezek azonban nem önként, hanem kényszerből történnek. Az áldozat beleegyezése nélkül. Jézus azt mondja: Nem kérem, hogy ne legyek áldozat, hiszen éppen azért jöttem.

Mi motiválhat bennünket jézusi döntésre? A józan ész biztos nem. A jószándék is megáll egy határnál, mérlegel. Miért adjam magam áldozatul? Majd jutalmat kapok érte? Vagy az emberek elismerése lesz a jutalmam? Hősként emlékeznek majd rám? Egyik sem. Ezek bizonytalan vagy kétes dolgok. A hősök sírja fölött hullatott könnyek semmit sem érnek, és a legtöbb hős amúgy is névtelen marad. A hősiesség azért sem jó motiváció, mert mindig benne rejtőzik a gőg, az önimádat. Akkor hát miért legyünk Jézus követői ezen a nehéz úton? Nincs más okunk rá, mint az iránta való szeretet. Mert ő mondta. Azért. Mint ahogy ő is az Atya iránti szeretetből, az ő megbecsülését szem előtt tartva vállalta a keresztet. Nem vidáman és dalolva, nem gondolva, hogy a megváltás majd fordít a világ kerekén jobb irányba, hanem megrendült lélekkel. Ritka mondat Jézus szájából: “Most megrendült az én lelkem.” Mi is csak megrendült lélekkel fogadhatjuk Jézus hívását: Ha valaki nekem szolgál, engem kövessen! Így hoz majd sokszoros termést. Bár maga nem látja hasznát. Mi egy haszonelvű világban élünk. Ezzel megy szembe Jézus szava: Aki szereti az életét, elveszti; aki pedig gyűlöli az életét e világon, örök életre őrzi meg azt. Nagy titok ez, és kicsoda alkalmas erre?