Csepeli Evangélikus Egyházközség
**„Lábam előtt mécses a te igéd…”** (Zsolt 119,105)
Október a reformáció hónapja. Ennek jegyében **szombaton, október 10-én délelőtt 10 órakor kézműves foglalkozásra várjuk a gyerekeket a Csepeli Evangélikus Gyülekezetben!**
Színes mécsestartókat készítünk, és közben arról beszélgetünk, hogyan mutat utat nekünk Isten igéje – ahogyan a mécses fénye világít előttünk.
Szeretettel várjuk a gyerekeket és családjaikat egy közös, alkotós délelőttre!
Szeretettel várunk mindenkit közös bibliaolvasásra, imádságra és istentiszteletre!
**Szerda 18:00 – Bibliaóra**
Pál apostol Rómaiakhoz írott levelével ismerkedünk, versről versre haladva. Együtt keressük, hogyan szólít meg bennünket Isten igéje a mindennapjainkban.
**Szerda 18:45 – Imaközösség**
A bibliaóra után közös imádsággal folytatjuk az estét.
**Péntek 11:00 – Imaközösség**
Együtt visszük Isten elé örömeinket, hálánkat és kéréseinket.
**Vasárnap 10:30 – Istentisztelet**
Közös énekléssel, imádsággal és igehallgatással gyűlünk össze.
Akár régóta jársz hozzánk, akár most érkeznél először, szeretettel várunk!
Augusztus 16-án új lelkész érkezett a Csepeli Evangélikus Gyülekezetbe: Dobó Dániel. Szeretettel köszöntjük őt és családját közösségünkben!
„Ismerjétek meg gyülekezetünk új lelkészét!” A teljes bejegyzés megtekintéseNos hát vége. Tegnap átadtam utódomnak a hivatalt. 42 évig voltam evangélikus lelkész. Mától semmi sem kötelez vagy kényszerít arra, hogy prédikáljak vagy fejtegetéseket írjak bibliai szakaszokról. Előttem a hallgatás lehetősége. Ezt csak az tudja megbecsülni, akinek évtizedeken át, vasárnapról vasárnapra kötelessége volt Isten nevében megszólalni. Ez persze nézőpont kérdése. Van, aki ebben lelte örömét és exhibicionista módon élvezte a helyzetet. Küldetéstudattal telve nem is tudná abbahagyni a beszédet. Én nem így éltem meg és nem így vagyok ezzel. Minden prédikációmra, szolgálatomra úgy készültem, mintha az lenne az első randi 
Dehát végül is – jó esetben – minden papi megszólalást az Örökkévalóval való személyes találkozás és megbeszélés előz meg. Az pedig ugyebár mindig meglepetés, nóvum. Ő ugyanis elég gazdag ahhoz, hogy ne ismételje önmagát. Persze nekem nem mindig jött össze a dolog. Tétovaságom, értetlenségem, szorongásaim, ügyetlenségem, dekoncentráltságom miatt sokszor eltoltam és nem úgy, vagy nem azt mondtam, amit kellett volna. Ezen nincs mit szépíteni, legfeljebb szégyenkezni lehet miatta. Az ige szolgálata a Szent Szellemnek, Isten Lelkének való teljes kiszolgáltatottság. Aki nem akar a Lélektől tanulni, az tanítani sem fog soha. Az ember azonban zsigeri félelmet érez a kiszolgáltatottságtól. Isten kezének érintésére elbújunk, mint a riadt kis állat a ketrec sarkába, pedig Ő csak játszani akar velünk, vidám viháncolásra, felszabadultságra hív. Nem szertelenségre, hanem az ő szabályai szerinti játékra. A páros játék jellemzője, hogy akkor élvezetes, ha mindkét fél kellő teret ad a másiknak és nem magára koncentrál. Az Élő Isten mellett ezt tanulni izgalmas dolog. Több, mit izgalmas. Veszélyes. Ne legyetek sokan tanítók, tudván azt, hogy súlyosabb ítéletünk lesz. (Jakab levele 3,1) Próbáltam a fentiekben leírni, hogy mi is az egyházi beszéddel az igazi probléma. Isten nevében megszólalni, emberi oldalról nézve mission impossible (lehetetlen küldetés). Aki ezt nem így érzi, az alapjánál téveszti el a dolgot, és soha nem élheti át annak a csodáját, hogy Ő mégis lehetségessé teszi a lehetetlent. Időnként. Kedve szerint. Szabad akaratából. Tulajdonképpen ezért nem kellene vasárnapi munkaköri feladattá degradálni a prédikációt. Ezzel ugyanis csak ártunk. Magunknak és a hallgatóknak egyaránt. Nem jó – ami manapság szinte mindig arcul üt – hogy az igehirdetés önmaga karikatúrájává vált. Végtelenített lemezként forog, ugynazt a dallamot ismételve unalomig. Üres garat, nem őröl magot. Összefoglalva: Szerintem az egyháznak, és az egyház képviselőinek meg kellene engedniük maguknak a hallgatás luxusát. Hátha akkor az Isten is szóhoz jutna.
