Az eredeti görög kifejezés (ἐπαγωνίζεσθαι – epagónidzeszthai) az agónia szóból képzett ige. Így fordíthatnánk: haláltusáját vivja. A “szentek” szó pedig itt az egyházat jelenti. Amikor az egyházra és különféle megnyilvánulásaira tekintek, gondolataimban kirajzolódik ez a szó: agónia. A szakszerű meghatározása a fizikai tünetegyüttesnek: A haldokló szervezet utolsó küzdelme, amelyre légzési nehézségek, fájdalom, izomgörcsök, keringési zavarok, eszméletvesztés vagy tudatzavar jellemző.
„Tusakodjatok a hitért, mely a szenteknek egyszer s mindenkorra adatott! Júdás levele 1,3.” A teljes bejegyzés megtekintéseSarokban egy ingaóra
Sarokban egy ingaóra
Két nehéz súly lóg le róla
Tán évszázados
De az óra pontos
Történt, hogy valamiért
A súlyt leakasztottam
S így lett az óra
Hirtelen pontatlan
Az ember is rosszul jár
Elbizakodik
Isten azért szeretetből
Akaszt ránk súlyokat
A nehézség, kereszt által
Az egyensúly megmarad
Életünk órája pontosan
Krisztusra mutat
Egy régi barátság margójára
Lassan negyven éve, hogy néhai Mezősi György csepeli evangélikus lelkész felvette a kapcsolatot a finnországi Helsinki-Alppila gyülekezettel. A nyolcvanas évek második felében lehetősége nyílt az egyházaknak nemzetközi nyitásra. Hamarosan testvéri kapcsolat épült a csepeli és az ottani evangélikusok között. Rendszeres találkozások sora követte egymást évről évre, egészen a covid járványig, ami meghiúsította az utazásokat. Írásom apropója, hogy kedves finn lelkész kollegám – aki motorja volt ennek a kapcsolatnak – nemrég elhunyt. Heikki Ahonen egykor ösztöndíjas volt a Budapesti Teológiai Akadémián, ahol én is végeztem. Kitűnően megtanulta nyelvünket, ami a kommunikációban nagy segítség volt. Megszerette a magyarokat és Magyarországot. Szívében hordott minket és mi is őt. Hosszan tartó betegség után szólította magához az Örökkévaló. Nem tudom miért, de igen hamar alakul ki magyar és finn ember között mély, akár életre szóló barátság. Ő mindig úgy fogadott minket, mintha mindig ismertük volna egymást és csak tegnap váltunk volna el. Egy volt örömünk, bánatunk. Figyelemmel hallgattuk egymás történelmének tanulságait. Együtt sírtunk és együtt nevettünk, igazi testvérekként. Nincs is olyan nép több a világon, amely annyi szeretettel és érdeklődéssel tekintene ránk, magyarokra, mint a finn. A mai politikai széljárás ugyan viharfelhőket kerget ebbe a szép kapcsolatba, de a személyes barátságokat, a közös emlékeket, az egymásra tekintő jóindulatot szerencsére ez sem tudja megrontani. “Minden időben szeret, aki igaz barát és testvérül születik a nyomorúság idejére.” (Példbeszédek 17,17) Azt gondolom manapság ritka az igaz barátság. Pláne az olyan, ami ezer kilométerekről és évtizedeken át is kitart. A múlt megannyi kedves emléke a jelen aranyfedezete. Egy képmutatóvá lett világban segít embernek maradni.
Egykori Szarvasi Evangélikus Énekeskönyv
Hősök emlékünnepén. Dallama : Térj magadhoz, drága Sion.
1.Hősi vértől piros gyásztér, Hazánk drága szentföldje Sok daliás magyar testvér Vére hullott rögödre. Ha erről emlékezünk, Könnytelen is könnyezünk Nagy Isten, de megpróbáltál, Kemény kenyér, amit adtál !
„Egykori Szarvasi Evangélikus Énekeskönyv” A teljes bejegyzés megtekintése
Álmomban Mesteremmel
tengerparton jártam, s az életem
nyomai rajzolódtak ki mögöttünk:
Két pár lábnyom a parti homokon,
ahogy Ő mindig ott járt énvelem.