Mivel tehát olyan kiváló főpapunk van, aki áthatolt az egeken, Jézus, az Isten Fia, tartsunk ki és valljuk meg ezt hittel. Mert nem olyan főpapunk van, aki nem tud részvéttel lenni gyöngeségeink iránt, hanem olyan, aki hozzánk hasonlóan mindenben kísértést szenvedett, bűn nélkül. Járuljunk ezért bizalommal a kegyelem trónja elé, hogy irgalmasságot nyerjünk, és kegyelmet találjunk, segítséget, ha itt az ideje. Zsid 4, 16.

Jézus a mi főpapunk – közbenjárónk – az Örökkévaló előtt. Szükségünk van közbenjáróra. Olyasvalakire, aki szót emel értünk. Jót mond rólunk és mindent javunkra magyaráz. Az emberek a bűnt elítélik, a bűnöst megszégyenítik, megbüntetését követelik. Adható-e kegyelem a bűnös számára? A kegyelemnek kétféle hatása lehet. Az egyik, hogy a bűnös úgy véli büntetlenül vétkezhet. A másik, hogy magába száll és többé nem vétkezik. Kétségtelen, hogy a kegyelemnek van kockázata. Jézus azonban vállalta ezt a kockázatot. Sőt, azt is vállalta, hogy ha a bűnös megkeményíti a szívét és nem akar megtérni, akkor meghal érte, elszenvedve a bűn büntetését. Ez pedig az egész emberiségre érvényes, mert nincs aki nem vétkezett. “Amint meg van írva, hogy nincsen csak egy igaz is. Nincs, aki megértse, nincs, aki keresse az Istent. Mindnyájan elhajlottak, haszontalanokká lettek; nincs, aki jót cselekedjék, nincsen csak egy is. Nyitott sír az ő torkuk; nyelvükkel álnokságot szólnak; áspis kígyó mérge van ajkaik alatt. Szájok telve átkozódással és keserűséggel. Lábaik gyorsak a vérontásra. Útjaikon romlás és nyomorúság van. És a békességnek útját nem ismerik.” (Róma 3, 10-17.) Az emberek szigorúan elítélik a bűnt. A másét. A magukét nem. Jézus azonban különbséget tesz a bűnös és a bűne között. Tény, hogy egy országot sem lehet az evangéliummal kormányozni, mert az emberek a kegyelemben a gyengeség jelét látják, és nem tartják igazságosnak. Isten országában azonban más törvény van. Lehetséges a közbenjárás, a kegyelem, amit nem azért kapunk, mert megérdemeljük. A kegyelemnek már csak ilyen a természete. Keresztény ember épp ezért nem követelheti, vérre szomjazva, a bűnösök megbüntetését. Inkább közbenjár értük imádsággal, jóakarattal.

„Mivel tehát olyan kiváló főpapunk van, aki áthatolt az egeken, Jézus, az Isten Fia, tartsunk ki és valljuk meg ezt hittel. Mert nem olyan főpapunk van, aki nem tud részvéttel lenni gyöngeségeink iránt, hanem olyan, aki hozzánk hasonlóan mindenben kísértést szenvedett, bűn nélkül. Járuljunk ezért bizalommal a kegyelem trónja elé, hogy irgalmasságot nyerjünk, és kegyelmet találjunk, segítséget, ha itt az ideje. Zsid 4, 16.” A teljes bejegyzés megtekintése

Azután maga mellé vette a tizenkettőt, és így szólt hozzájuk: Íme, felmegyünk Jeruzsálembe, és beteljesedik mindaz, amit a próféták az Emberfiáról megírtak. Átadják a pogányoknak, kigúnyolják, meggyalázzák, leköpik, és miután megostorozták, megölik, de a harmadik napon feltámad. Ők azonban semmit sem értettek ezekből. Ez a beszéd rejtve maradt előlük, és nem értették meg a mondottakat. Lk 18, 31-34.

Jézus a szűk tanítványi körnek előre bejelenti szenvedését és feltámadását. Utal a próféták írásaira: Úgy mint: A Dávid házára és Jeruzsálem lakosaira pedig kiöntöm a kegyelemnek és könyörületességnek lelkét, és reám tekintenek, akit átszegeztek, és siratják őt, a mint siratják az egyetlen fiút, és keseregnek utána, a mint keseregnek az elsőszülött után. Zakariás 12,10. és Zsoltárok 22, 17-19. Átlyukasztották kezeimet és lábaimat. Köntösömre sorsot vetettek. És Ézsaiás 53, 3kk Utált és az emberektől elhagyott volt, fájdalmak férfia… Mi azt hittük, hogy ostoroztatik Istentől… És ő megsebesíttetett bűneinkért, megrontatott a mi vétkeinkért, békességünknek büntetése rajta van, és az ő sebeivel gyógyultunk meg.

„Azután maga mellé vette a tizenkettőt, és így szólt hozzájuk: Íme, felmegyünk Jeruzsálembe, és beteljesedik mindaz, amit a próféták az Emberfiáról megírtak. Átadják a pogányoknak, kigúnyolják, meggyalázzák, leköpik, és miután megostorozták, megölik, de a harmadik napon feltámad. Ők azonban semmit sem értettek ezekből. Ez a beszéd rejtve maradt előlük, és nem értették meg a mondottakat. Lk 18, 31-34.” A teljes bejegyzés megtekintése

Ezért tehát, hogy el ne bizakodjam, tövis adatott a testembe: a Sátán angyala, hogy gyötörjön, hogy el ne bizakodjam. Emiatt háromszor kértem az Urat, hogy távozzék az el tőlem. De ő ezt mondta nekem: Elég neked az én kegyelmem, mert az én erőm erőtlenség által ér célhoz. 2Kor 12,7-9.

Orvos! Gyógyítsd meg magadat! – szól a mondás. Pál apostol a nagy gyógyító. Még halottat is föltámasztott. És lám; ő is beteg. Valamitől nem tud szabadulni. Szúró tövis, sátán angyala a testi nyomorúsága. Akinek van krónikus betegsége, ami nem múlik el, csak elviselni lehet, az tudja, hogy miről beszél az apostol. Az állandó akadályoztatás a hétköznapi élet dolgaiban, akár látás-, hallás károsodás, mozgásszervi betegség vagy nem múló fájdalom, mennyire meg tudják változtatni az embert. Mindig ott jár az esze, mindig vigyáznia kell, mindent másképp kell csinálnia. Pál – aki mobilis ember volt, sokat utazott, mozgott emberek között ugyancsak tehernek érezte betegségét. Háromszor is kérte, hogy meggyógyuljon. S akinek annyi imádsága meghallgatásra talált, ez esetben nem járt eredménnyel. Talán szemére is vetették: Ha másokat meggyógyított, magát miért nem tudja? Olyan kérdés ez, amit Jézusnak is föltettek a keresztfán. Ha másokat megmentett, magát nem tudja megmenteni? Van olyan betegség, testi gyengeség, ami nem múlik el. Pál úgy értelmezte, hogy a betegsége egyfajta egyensúlyt tart fenn. Életében mennyei erők, látomások birtokosa lett. Az őt is meghatározó gyarló emberi természet miatt különbnek is tarthatta volna magát másoknál. De, hogy el ne bizakodjon, jött a tövis. Az szüntelen emlékeztette, hogy ő is csak egy ember, aki folyamatosan Isten kegyelmére szorul. Egyfajta kijózanító élet-kísérője lett a fájdalom. Azzal kelt, azzal feküdt. Nyilván szeretnénk mi is problémamentesen élni. Ez nem feltétlenül megy. A kérdés, hogy fájdalmainkat, akadályoztatásainkat tudjuk-e úgy felfogni, hogy az is a kegyelem megnyilvánulása. Pontosabban, az is arra emlékeztet, hogy kegyelemből élünk. Ez által nem távolít, hanem közelít minket Krisztushoz. Ha tartós, akkor közel is tart hozzá. Nem engedi az eltávolodást. Minthogy azért Krisztus is testileg szenvedett fegyverkezzetek fel ti is azzal a gondolattal, hogy aki testileg szenved megszűnik a bűntől. 1Pt 4,1. Lehet tehát a szenvedés is sorsfordító ajándék, ha tudom akként elfogadni.