Kategória: Igehirdetés

Zakariás 9,9.

Ma egy kicsit ezt a szamár-kérdést szeretném körbejárni. Édesanyám kedvenc állata volt a szamár. Valószínű, hogy külleme miatt is, de még inkább kitartása, teherbíróképessége, szívóssága miatt. A történelem lapjain nem kerül említésre, megmarad szürkén, a háttérben, szegény emberek hű társaként. Jézus nem csatalovon vonul be Jeruzsálembe, hanem szamárháton. Bizonyára ez a belépő is jelképes, példázat-értékű, mint Jézus sok más cselekedete. Valahogy meg kell fejteni, ki kell találni az értelmét, hogy világosabban lássunk. És ezt most átvitt értelemben is mondom, mert az ember hajlamos sötéten látni. A dolgokat és önmagát. Különösen, ha úgy érzi, hogy húz, mint a barom egy életen át és észre sem veszik, meg sem köszönik. Szürkén, háttérben marad. Mintha Jézus azt sugallná ezzel a szamár-dologgal, hogy mindez nem baj, sőt.

„Királyod érkezik hozzád, aki igaz és diadalmas, alázatos, és szamáron ül…” → A teljes bejegyzés megtekintése

Jézus etikája a kortársak körében is gyakran keltett megütközést és ez így van a mai napig. A hétköznapok istentiszteletéről beszél, ami nem korlátozódik ünnepnapokra, még kevésbé rituális cselekedetekre. Eszerint az él igaz életet, aki nem arra összpontosít, hogy mit kaphat az élettől, hanem arra, hogy mit oszthat meg embertársaival. Jézus ezt a megosztást az iránta való szeretetünk egyetlen hiteles megélésének tekinti. Akik így élnek, azok Isten országának örökösei. Láttam egy nagyon értékes filmet, a címe: A mennyországot választom. Méri Szent Fülöp életét dolgozza fel, aki magasztos céllal az “Indiák”-ra készül misszionáriusnak, de aztán egy véletlen folytán Róma csvargó, éhező utcagyerekeit gyűjti maga köré és lassanként életük formálója, megmentőjük lesz. Bár a hivatalos egyházi hatóság gyanakvással figyeli tevékenységét, ő mindvégig kitart. Amikor pedig a pápa – érdemei elismeréséül – bíborosi kalapot kínál neki, ő elutasítja, ezekkel a szavakkal: A mennyországot választom. Nem kétséges, hogy ő potosan tudta mit jelent az Isten országa, élte annak valóságát és másokat is bátorított erre. Élete boldog élet volt, halála boldog halál.

„Akkor így szól a király a jobb keze felől állókhoz: Jöjjetek, Atyám áldottai, örököljétek az országot, amely készen áll számotokra a világ kezdete óta. Mert éheztem, és ennem adtatok, szomjaztam, és innom adtatok, jövevény voltam, és befogadtatok, mezítelen voltam, és felruháztatok, beteg voltam, és meglátogattatok, börtönben voltam, és eljöttetek hozzám. Akkor így válaszolnak neki az igazak: Uram, mikor láttunk téged éhezni, hogy enned adtunk volna, vagy szomjazni, hogy innod adtunk volna? Mikor láttunk jövevénynek, hogy befogadtunk volna, vagy mezítelennek, hogy felruháztunk volna? Mikor láttunk betegen vagy börtönben, hogy elmentünk volna hozzád? A király így felel majd nekik: Bizony mondom nektek, valahányszor megtettétek ezeket akár csak eggyel is az én legkisebb testvéreim közül, velem tettétek meg. (Mt 25,34-40.)” → A teljes bejegyzés megtekintése

Az ítélet napja eljön. A Szentírásban Isten minden ígérete beteljesült. Ez az egy még nem.

„Közvetlenül ama napok nyomorúsága után pedig a nap elsötétedik, a hold nem fénylik, a csillagok lehullanak az égről, és az egek tartóoszlopai megrendülnek. És akkor feltűnik az Emberfiának jele az égen, akkor jajgat a föld minden nemzetsége, és meglátják az Emberfiát eljönni az ég felhőin nagy hatalommal és dicsőséggel. És ő elküldi angyalait nagy harsonaszóval, és összegyűjtik választottait a négy égtáj felől, az ég egyik sarkától a másik sarkáig. Mt 24,29-31.” → A teljes bejegyzés megtekintése

Mint már máskor is említettem a bibliai görög kétféle szót használ az időre. Az egyik (a kronosz) a múló időt jelenti. Ebből jön a kronométer szavunk. A másik a kairosz, ami egy bizonyos dologra fenntartott, rendelt idő. Az orvoshoz is rendelési időben megyünk, a buszhoz vagy vonathoz sem mehetünk akármikor, csak amikor indul. A Prédikátor könyve hosszan ír arról, hogy mindennek rendelt ideje van az életünkben. A fenti igében is erről az időről van szó. Használjátok ki az időt, mert elmúlik az alkalom, és nem tér vissza! Ezt nevezi bölcsességnek Pál apostol. Az alkalom elmulasztását pedig bolondságnak.

„Óvatosan járjatok el dolgaitokban! Nem úgy, mint a bolondok, hanem bölcsen. Használjátok ki az időt, mert a napok gonoszak. Ne legyetek esztelenek, hanem tanácskozzatok az Úrral, hogy megértsétek akaratát. Ne részegedjetek le bortól, amiből csak erkölcstelenség lesz, hanem teljesedjetek be a (szent)szellemmel! A zsoltárokat mondjátok, himnuszokat és a szellemtől átitatott énekeket zengjetek szívetekben az Úrnak, hálát adva mindenkor mindenért a mi Urunk Jézus Krisztus nevében az Istennek és Atyának! Efezus 5, 15-20. (saját fordítás)” → A teljes bejegyzés megtekintése

Efezus 4, 22-24. (saját fordítás)

Kétféle szellemi hatalom van. A világban uralkodó szellem az egyik. Ez határozza meg az emberi személyiséget. Átjárja a kultúrát, a tudományt, a művészetet, a társadalmi és magánéletet. Az ember nem a maga ura, hanem ennek a szellemnek a befolyása alatt áll és él születésétől fogva a haláláig. Bár nem tud róla, de ez a szellem uralja, személyes befolyása latt tartja. Szüntelenül mérgezi az elméjét, megtévesztő erővel. Elhiteti az emberrel, hogy a világ annyi, amennyit érzékelni tud belőle, amit tapasztalati úton megismerhet. Mivel az ember Istent ílymódon nem ismerheti meg, ezért könnyen jut értelmében helytelen következtetésre vele kapcsolatban. Érzéketlen az emberi értelem Isten dolgaira. A világ szelleme ugyanis vakká teszi arra. Ezért olvassuk a 1Kor 2,14-ben: Érzéki ember nem fogadja be azt, ami Isten Szelleméé, ostobaságnak tartja. Nem képes megismerni, mert az csak szellemi módon lehetséges. Azaz nem empirikus, tapasztalati úton, hanem úgy, hogy Isten szelleme vezeti az elménket, intuitív módon.

„Vetkőzzétek le előző életmódotokat, az ősi embert, amely rothadást idéz elő, amikor tiltott dolgokra vágyakozik, amelyek csábítanak. Újuljatok meg, értelmeteket a (szent)szellemnek kiszolgáltatva. Öltsétek fel az új embert, amely Isten lakóhelye, igazságosság és valóságos szentség tölti be.” → A teljes bejegyzés megtekintése

Mi ez a kegyelem? Az, hogy élek többé nem én, hanem él bennem a Krisztus. Nem kell szélmalomharcot vívnom az óemberrel, még kevésbé a gonosszal, mert az óember, az ádámi bűnös meghalt, a gonosznak pedig az újhoz nincs hozzáférése, mert az a Krisztus szellemével egy. Ahol pedig Krisztus van ott a Sátán meg nem maradhat. A kegyelem abban áll, hogy én a Krisztusban vagyok, ő pedig énbennem van. Szimbiózisban élünk. Bármilyen vagyok is, ő vállalja ezt az életközösséget. Amíg rá támaszkodom, amíg belőle élek, addig van életem. Ha nem így teszek és a magam erejében bízom, vagy emberekben, akkor a bukás törvényszerű. Azért is mondja Jézus: Maradjatok énbennem, és én tibennetek, mert nélkülem semmit sem cselekedhettek – azaz semmi olyat, amit szabadon tennétek a bűntől és a Sátántól. Márpedig ez az igaz(i) élet. A Jézus nélküli hiábavaló és kilátástalan, zavaros és kétségbeejtő.

„Hálát adok az én Istenemnek mindenkor ti felőletek a kegyelemért, mely néktek a Krisztus Jézusban adatott. 1Korinthus 1,4.” → A teljes bejegyzés megtekintése

Lk 14,1-5.

A szombat megtartása az Úr és az Izráel népe közötti szövetség jele volt: „…Tartsátok meg szombati nyugalmam napját, mert ez jel közöttem és közöttetek nemzedékről nemzedékre, hogy igazán megértsétek, hogy én, az Örökkévaló, vagyok az, aki különválasztottalak titeket a magam számára. Tartsátok meg szombatomat, mert szent az nektek. Aki megszentségteleníti, halállal lakoljon, s aki dolgozik rajta, irtassék ki népéből.” (2Mózes 31:13-14.)

„Történt pedig, hogy Jézus szombaton az egyik vezető farizeus házába ment étkezni, és azok figyelték őt. Ott egy vízkóros ember került elébe. Ekkor Jézus megkérdezte a törvénytudóktól és a farizeusoktól: „Szabad-e szombaton gyógyítani vagy nem?” Azok csak hallgattak. Erre megérintette a beteget, meggyógyította, és elbocsátotta. Aztán így szólt hozzájuk: „Ha közületek valakinek a fia vagy az ökre kútba esik, nem húzza-e ki rögtön, akár szombaton is?”Erre nem tudtak mit felelni.” → A teljes bejegyzés megtekintése

El tudja-e csendesíteni a szívét az ember ha bajok veszik körül? Jeremiás siratja az elpusztult Jeruzsálemet, vele együtt önmagát is, mint aki átéli, átérzi népe nyomorúságát olyan mélyen, mintha személyesen vele történt volna. Bánatának könyve a Siralmak könyve. Ám mint hamu alatt a parázs ott rejtőzik szívében a hit is. Nem adja fel, nem elfordul Istentől a bajok között, hanem hozzá fordul. Bár minden arról tanúskodik, hogy utólérte őket a vég, ő tud valamit, ami rácáfol a kétségbeesésre: Szeret az Úr, azért nincs még végünk. Ez a bizonyosság emeli fel őt és láttat reménységet vele. Emberi megfontolás szerint nincs jövőjük. Jeremiás azonban elűzi magától a sötét gondokat és gondolatokat, hogy Isten arcára nézzen, mert ott mindenkor a szeretet szelíd ragyogását látja. Kövessük példáját!

„Szeret az Úr, azért nincs még végünk, mert nem fogyott el irgalma: minden reggel megújul. Jeremiás siralmai 3, 22.” → A teljes bejegyzés megtekintése

Jákób nehéz szívvel és egyedül vándorol a pusztában. Jövője bizonytalan. Anyja tanácsára elorozta bátyjától az apai áldást, ezért el kellett menekülnie annak haragja elől. Anyja egykori családjához tart a messzi Háránba, mert azt reméli, hogy nagybátyja majd befogadja. Az utazástól elfáradva este álomba merül, és akkor kiderül, hogy mégsincs egyedül. Számon tartja őt az Isten. Látomást küld, szól hozzá, ígéreteket tesz neki.

„Jákób pedig kiindula Beérsebából, és Hárán felé tartott. 1Móz 28,10. (11-22.)” → A teljes bejegyzés megtekintése

Lehetne általánosságban is beszélni erről a történetről, dehát mégiscsak testvérek voltak. Milyen viszonyban vannak egymással a testvérek? Személyes tapasztalatom nem lévén – nekem nem volt testvérem – kénytelen vagyok a gyerekeim egymáshoz való viszonyát izsgálni. Vajon megjelennek-e bennük a káini vagy éppen ábeli vonások. Milyen indulattal vannak egymás iránt? Eljutnak-e majd valamikor arra, amit úgy mond az apostol: Az az indulat legyen bennetek, ami Krisztus Jézusban volt. (Fil 2,5.)

Harag, türelmetlenség, szóbeli vagy esetenként fizikai bántalmazás, vádaskodás, elkülönülés, mintha a másik nem is létezne helyzetek, vagy jobb lenne, ha nem is létezne, mivel zavar, útban van, akadálya az életemnek. Emellett a fiak és lányok élete folyamatos küzdelem a megkülönböztetett szeretetért, a kizárólagos figyelemért. Később, felnőttként az anyagiakért, az örökségért. Jó esetben persze idővel csillapodnak a indulatok. Akár megértés, együttérzés vagy szeretet is kialakulhat a testvérek között. Idővel. És addig? Mondom: Szeressétek egymást! Ne bántsátok egymást! Nem fogadnak szót. A gyermeki létre az én-központúság jellemző. Abba pedig nem illik bele a másik. Sokan vannak, akik felnőttként is gyermekek maradnak. Az élet minden vonatkozásában csak magukra gondolnak. Pál írja a szeretet himnuszához kapcsolódva: Amikor gyermek voltam, úgy szóltam, mint egy gyermek, úgy is viselkedtem. Amikor azonban felnőttem, elhagytam a gyermeki magatartást. Ez lényegében azt jelenti, hogy megtanultam szeretni magamon kívül mást is. (1Kor 13,11) Hogyan? Kitől? Jézustól. Ő a nagy jellemformáló. Az élettapasztalat ugyan megtaníthat egyet s mást és az ember képes valamilyen mértékben uralkodni az önzésén, de az az igazi, ha Jézus hoz változást és a Szent Szellem, Isten Lelke formálja életünket. Akkor már nem keserű szájízzel adok teret, figyelmet, időt, anyagiakat a másiknak, hanem örömmel.

„És történt, hogy mikor a mezőn voltak, rátámadt Kain Ábelre az ő testvérére, és megölte őt. 1Móz 4,8.” → A teljes bejegyzés megtekintése