Ma jubilate vasárnapja van az óegyházi liturgia szerint. Ez a szó azt jelenti: Örüljetek! Hogyan? Minek? Talán helyesebb volna úgy tenni föl a kérdést: Kinek? Az igazi öröm forrása ugyanis nem annak mikéntjében van. Nem is dolgokban, hanem egy másik emberben.
„Annakokáért míg időnk van, cselekedjünk jót mindenekkel, kiváltképpen pedig a mi hitünknek cselédeivel. Gal 6,10.” A teljes bejegyzés megtekintéseHa kitartóan cselekszitek a jót, és tűritek érte a szenvedést, az kedves az Isten szemében. Hiszen erre hívattatok el, mivel Krisztus is szenvedett értetek, és példát adott nektek, hogy az ő nyomdokait kövessétek: ő nem tett bűnt, álnokság sem hagyta el a száját, mikor gyalázták, nem viszonozta a gyalázást; amikor szenvedett, nem fenyegetőzött, hanem rábízta ezt arra, aki igazságosan ítél. Bűneinket maga vitte fel testében a fára, hogy miután meghaltunk a bűnöknek, az igazságnak éljünk: az ő sebei által gyógyultatok meg. Mert olyanok voltatok, mint a tévelygő juhok, de most visszatéríttettetek lelketek pásztorához és felvigyázójához. 1Pt 2,20-25.
A Jézushoz való kegyelmi visszatérés (nem emberi produkció) egyben igazodást is eredményez a jézusi életformához. Sokan vallják magukat kereszténynek, de azt kell lássuk, hogy a jézusi természet nem jellemző rájuk.
„Ha kitartóan cselekszitek a jót, és tűritek érte a szenvedést, az kedves az Isten szemében. Hiszen erre hívattatok el, mivel Krisztus is szenvedett értetek, és példát adott nektek, hogy az ő nyomdokait kövessétek: ő nem tett bűnt, álnokság sem hagyta el a száját, mikor gyalázták, nem viszonozta a gyalázást; amikor szenvedett, nem fenyegetőzött, hanem rábízta ezt arra, aki igazságosan ítél. Bűneinket maga vitte fel testében a fára, hogy miután meghaltunk a bűnöknek, az igazságnak éljünk: az ő sebei által gyógyultatok meg. Mert olyanok voltatok, mint a tévelygő juhok, de most visszatéríttettetek lelketek pásztorához és felvigyázójához. 1Pt 2,20-25.” A teljes bejegyzés megtekintéseMert mindenki, aki Istentől született, legyőzi a világot. És ez a győzelem – győzelem a világ fölött – a mi hitünk. (1Jn 5,4)
A “világ” szó ebben az igében elsősorban nem a teremtett világot jelenti, hanem az emberi természetet. Egyfajta gondolkodási és cselekvési mintát, ami érvényre akar jutni.
„Mert mindenki, aki Istentől született, legyőzi a világot. És ez a győzelem – győzelem a világ fölött – a mi hitünk. (1Jn 5,4)” A teljes bejegyzés megtekintéseAmikor elmúlt a szombat, Mária Magdolna, Mária, Jakab anyja, és Szalome illatszereket vásároltak, s elmentek, hogy bebalzsamozzák. A hét első napján kora reggel, napkeltekor kimentek a sírhoz. Egymás közt így beszélgettek: „Ki fogja elhengeríteni a követ a sír bejárata elől?” De amikor odanéztek, látták, hogy a kő el van hengerítve, jóllehet igen nagy volt. Amint bementek a sírba, jobbról egy fehér ruhába öltözött ifjút láttak, amint ott ült. Megrémültek. De az megszólította őket: „Ne féljetek! Ti a keresztre feszített názáreti Jézust keresitek. Feltámadt, nincs itt! Nézzétek, itt a hely ahová tették! De siessetek, mondjátok meg tanítványainak és Péternek: Előttetek megy Galileába, ott majd látjátok, amint mondta nektek.” Erre kijöttek a sírból és elfutottak, mert félelem és szorongás vett rajtuk erőt. Félelmükben senkinek sem szóltak semmiről. Mk 16,1-8.
A feltámadással kapcsolatos első érzés nem a boldog bizonyosság, hanem a kétség és félelem. Márk őszintén ír erről. A később kiformálódott teológia még nincs sehol. Igazából senki sem számított erre. Az asszonyok kijöttek a sírboltból és elfutottak. Nem tudták mit gondoljanak arról, amit láttak, még kevésbé, hogy mit mondjanak a többieknek. Egyetlen kérdés töltötte be szívüket és gondolatukat: Most mi lesz? Amikor a történet hitelességét vizsgáljuk, ezt is figyelembe kell vennünk. Jézus feltámadása olyan esemény volt, amiben először épp azok kételkedtek, akik egykor vele közvetlen kapcsolatban voltak. Nem magától értetődő, hogy utóbb azt hirdették ország-világ előtt, amit először maguk sem hittek el. Ma sincs ez másképp. A feltámadással kapcsolatban az ember első reakciója nem a hit, hanem a kétség. A Feltámadottal találkozni pedig ebből kifolyólag fantazmagóriának tűnik. Emiatt van az, hogy a ma embere – bár többnyire ismeri a húsvéti történetet – mind gondolkodását, mind életvitelét tekintve megreked a Húsvét előtti állapotban, mintha Jézus nem támadt volna fel.
„Amikor elmúlt a szombat, Mária Magdolna, Mária, Jakab anyja, és Szalome illatszereket vásároltak, s elmentek, hogy bebalzsamozzák. A hét első napján kora reggel, napkeltekor kimentek a sírhoz. Egymás közt így beszélgettek: „Ki fogja elhengeríteni a követ a sír bejárata elől?” De amikor odanéztek, látták, hogy a kő el van hengerítve, jóllehet igen nagy volt. Amint bementek a sírba, jobbról egy fehér ruhába öltözött ifjút láttak, amint ott ült. Megrémültek. De az megszólította őket: „Ne féljetek! Ti a keresztre feszített názáreti Jézust keresitek. Feltámadt, nincs itt! Nézzétek, itt a hely ahová tették! De siessetek, mondjátok meg tanítványainak és Péternek: Előttetek megy Galileába, ott majd látjátok, amint mondta nektek.” Erre kijöttek a sírból és elfutottak, mert félelem és szorongás vett rajtuk erőt. Félelmükben senkinek sem szóltak semmiről. Mk 16,1-8.” A teljes bejegyzés megtekintéseAhogy elvezették, megállítottak egy cirenei embert, Simont, aki éppen a mezőről tartott hazafelé. Vállára adták a keresztet, hogy vigye Jézus után. Nagy tömeg követte, asszonyok is, akik jajgattak és sírtak miatta. Jézus hozzájuk fordult: „Jeruzsálem leányai – mondta nekik –, ne engem sirassatok. Inkább magatokat és gyermekeiteket sirassátok, mert jönnek majd napok, amikor azt fogják mondani: Boldogok a meddők, akik nem szültek, nem szoptattak. Akkor majd unszolni kezdik a hegyeket: Omoljatok ránk! És a dombokat: Takarjatok el! Mert ha a zöldellő fával így tesznek, mi lesz a sorsa a kiszáradt fának?” Lk 23,26-31.
Csak Lukács evangélista emlékezik meg arról, hogy Jézus szól a keresztúton őt kísérőkhöz. Ma álljunk azok közé, akik elkísérik Jézust ezen az úton. Talán mi is hajlunk az együttérzésre, siratjuk azt, akit ártatlanul ítéltek halálra, hiszen ki ne indulna meg az emberi szenvedés láttán? Az egyházban hagyomány volt, hogy Nagypéntek gyásznap. Az oltárterítő fekete színe is erre utal. Meghal, aki szeretett minket, és akit mi is megszerettünk. Szeretett Megváltónk halála pedig sírásra indít, könnyeket fakaszt. Így olvassuk: Jajgattak és sírtak miatta.
„Ahogy elvezették, megállítottak egy cirenei embert, Simont, aki éppen a mezőről tartott hazafelé. Vállára adták a keresztet, hogy vigye Jézus után. Nagy tömeg követte, asszonyok is, akik jajgattak és sírtak miatta. Jézus hozzájuk fordult: „Jeruzsálem leányai – mondta nekik –, ne engem sirassatok. Inkább magatokat és gyermekeiteket sirassátok, mert jönnek majd napok, amikor azt fogják mondani: Boldogok a meddők, akik nem szültek, nem szoptattak. Akkor majd unszolni kezdik a hegyeket: Omoljatok ránk! És a dombokat: Takarjatok el! Mert ha a zöldellő fával így tesznek, mi lesz a sorsa a kiszáradt fának?” Lk 23,26-31.” A teljes bejegyzés megtekintése