Amikor elmúlt a szombat, Mária Magdolna, Mária, Jakab anyja, és Szalome illatszereket vásároltak, s elmentek, hogy bebalzsamozzák. A hét első napján kora reggel, napkeltekor kimentek a sírhoz. Egymás közt így beszélgettek: „Ki fogja elhengeríteni a követ a sír bejárata elől?” De amikor odanéztek, látták, hogy a kő el van hengerítve, jóllehet igen nagy volt. Amint bementek a sírba, jobbról egy fehér ruhába öltözött ifjút láttak, amint ott ült. Megrémültek. De az megszólította őket: „Ne féljetek! Ti a keresztre feszített názáreti Jézust keresitek. Feltámadt, nincs itt! Nézzétek, itt a hely ahová tették! De siessetek, mondjátok meg tanítványainak és Péternek: Előttetek megy Galileába, ott majd látjátok, amint mondta nektek.” Erre kijöttek a sírból és elfutottak, mert félelem és szorongás vett rajtuk erőt. Félelmükben senkinek sem szóltak semmiről. Mk 16,1-8.

A feltámadással kapcsolatos első érzés nem a boldog bizonyosság, hanem a kétség és félelem. Márk őszintén ír erről. A később kiformálódott teológia még nincs sehol. Igazából senki sem számított erre. Az asszonyok kijöttek a sírboltból és elfutottak. Nem tudták mit gondoljanak arról, amit láttak, még kevésbé, hogy mit mondjanak a többieknek. Egyetlen kérdés töltötte be szívüket és gondolatukat: Most mi lesz? Amikor a történet hitelességét vizsgáljuk, ezt is figyelembe kell vennünk. Jézus feltámadása olyan esemény volt, amiben először épp azok kételkedtek, akik egykor vele közvetlen kapcsolatban voltak. Nem magától értetődő, hogy utóbb azt hirdették ország-világ előtt, amit először maguk sem hittek el. Ma sincs ez másképp. A feltámadással kapcsolatban az ember első reakciója nem a hit, hanem a kétség. A Feltámadottal találkozni pedig ebből kifolyólag fantazmagóriának tűnik. Emiatt van az, hogy a ma embere – bár többnyire ismeri a húsvéti történetet – mind gondolkodását, mind életvitelét tekintve megreked a Húsvét előtti állapotban, mintha Jézus nem támadt volna fel.

Bár az egyház kétezer év óta hirdeti a feltámadást, és minden módon próbálja igazolni annak hitelességét, mindez semmit sem használ, semmin sem változtat. Még akkor sem, ha valaki esetleg elhiszi, hogy akkor és ott megtörtént a csoda.

Az embert uraló kétség, félelem, szorongás csak a Feltámadottal való tényleges találkozás révén oldódik. Csak az Élő keltheti életre a holtakat. Mi pedig halottak vagyunk a hit tekintetében. Ez az ember determináltsága. Ezt örököltük és ezt örökítjük tovább minden utódunknak. Az Jézus-hit nem elhatározásból, hanem a Feltámadottal való találkozásból születik. A húsvéti hit nem valamiféle meggyőzés eredménye. Nem az ember döntése; hogy akkor mostantól hiszek, hanem hanem az Ő döntése. Eljön hozzám, megszólít, éltre kelt. Az igazi Húsvét a Feltámadottal való találkozás, nem pedig egyházi rítusok, vagy népszokások évenkénti eljátszása.

A Feltámadott ma a Szent Szellemben – más szóhasználat szerint Szent Lélek által – jön el hozzánk. Miért? Azért, mert nem velünk, hanem bennünk akar élni. Csak így lehetünk ugyanis isteni természet részesei. Ő nem csak feltámadt, hanem meg is akarja osztani velünk a feltámadást és annak gyümölcseit: A újjászületést, az Istennel megosztott életet, ami nem mulandó és nem hiábavaló. Húsvétod csak a Jézussal való személyes találkozás révén lehet. Mivel ez kegyelemből adatik kiknek-kinek személy szerint, kérni kell. Hívd Őt, hogy elhozza szívedbe az Ő tavaszát!