Jézus önként vállalt gyengesége az ereje. Teljesen rábízta Mennyei Atyjára a sorsát. Nem próbált azon változtatni, noha megtehetné. Tudatosan lemondott a védekezésről, önként ment a szégyenfára, a keresztre. „Azért szeret engem az Atya, mert én leteszem az én életemet, hogy újra felvegyem azt. Senki sem veszi azt el én tőlem, hanem én teszem le azt én magamtól. Van hatalmam letenni azt, és van hatalmam ismét felvenni azt. Ezt a parancsolatot vettem az én Atyámtól.” (Jn 10, 17-18.)
„Az ÚR megöl és megelevenít, letaszít a sírba, és újra felhoz onnét. Az ÚR tesz szegénnyé és gazdaggá, megaláz és felmagasztal. Senkit sem tesz hőssé a maga ereje. 1 Sámuel 2,6-9b” A teljes bejegyzés megtekintése
És aki első akar lenni köztetek, az legyen a ti szolgálótok. Hiszen az Emberfia sem azért jött, hogy neki szolgáljanak, hanem hogy ő szolgáljon, és lelkét adja váltságdíjul sokakért. Mt20,27-28.
Jézus értelmezésében új megvilágításba kerül a hatalom. Az emberek közötti alá-és fölérendeltség. Az elsőség ugyanis Jézusnál azt jelenti, hogy teljes alárendeltség, mégpedig önként. Berzenkedik ez ellen az emberi természet. Aki hatalmat kap, vagy szerez, az nem alá, hanem fölérendeltnek tudja magát. Van is erre magyar szavunk: felettes. Jézus azt mondja, hogy aki mások felettese, az kell, hogy szolgálója legyen azoknak a másoknak. Evangéliumi értelemben tehát szereptévesztés, ha a hatalommal bírók hatalmukat nem másokért, hanem mások felett, mások ellenében érvényesítik. Ebben pedig Jézus önmagát állítja példának. Ő az első szolgáló. Időben és rangban is. Időben azért mert ő az új Ádám. Isten új teremtése, amivé mi is válhatunk a Szent Szellem által. Válhatunk Isten gyermekeivé, örököstársaivá Krisztusnak, aki első és mégis utolsó, mert azt választotta. Nem a dicsőségért, hanem szeretetből. Jézus belső indíttatása a szolgálatra az isteni szeretet. Ezért ő nem tekinti érdemnek a szolgálatot, hanem isteni életformának. Ezért nem önmagára volt tekintettel, hanem lelkét adta váltságdíjul sokakért. Hatalma a szolgálatban öltött testet.
„És aki első akar lenni köztetek, az legyen a ti szolgálótok. Hiszen az Emberfia sem azért jött, hogy neki szolgáljanak, hanem hogy ő szolgáljon, és lelkét adja váltságdíjul sokakért. Mt20,27-28.” A teljes bejegyzés megtekintéseÉs aki első akar lenni köztetek, az legyen a ti szolgálótok. Hiszen az Emberfia sem azért jött, hogy neki szolgáljanak, hanem hogy ő szolgáljon, és lelkét adja váltságdíjul sokakért. Mt20,27-28.
Jézus értelmezésében új megvilágításba kerül a hatalom. Az emberek közötti alá-és fölérendeltség. Az elsőség ugyanis Jézusnál azt jelenti, hogy teljes alárendeltség, mégpedig önként. Berzenkedik ez ellen az emberi természet. Aki hatalmat kap, vagy szerez, az nem alá, hanem fölérendeltnek tudja magát. Van is erre magyar szavunk: felettes. Jézus azt mondja, hogy aki mások felettese, az kell, hogy szolgálója legyen azoknak a másoknak. Evangéliumi értelemben tehát szereptévesztés, ha a hatalommal bírók hatalmukat nem másokért, hanem mások felett, mások ellenében érvényesítik. Ebben pedig Jézus önmagát állítja példának. Ő az első szolgáló. Időben és rangban is. Időben azért mert ő az új Ádám. Isten új teremtése, amivé mi is válhatunk a Szent Szellem által. Válhatunk Isten gyermekeivé, örököstársaivá Krisztusnak, aki első és mégis utolsó, mert azt választotta. Nem a dicsőségért, hanem szeretetből. Jézus belső indíttatása a szolgálatra az isteni szeretet. Ezért ő nem tekinti érdemnek a szolgálatot, hanem isteni életformának. Ezért nem önmagára volt tekintettel, hanem lelkét adta váltságdíjul sokakért. Hatalma a szolgálatban öltött testet.
„És aki első akar lenni köztetek, az legyen a ti szolgálótok. Hiszen az Emberfia sem azért jött, hogy neki szolgáljanak, hanem hogy ő szolgáljon, és lelkét adja váltságdíjul sokakért. Mt20,27-28.” A teljes bejegyzés megtekintéseAmikor Jézus észrevette, hogy arra készülnek, hogy megragadják és királlyá tegyék, ismét visszavonult a hegyre, egészen egyedül. (Jn 6,15)
Jézus határozottan elutasítja a világi hatalmat. Nincsenek politikusi ambíciói. A mester és tanítvány viszony nem uralkodó és alattvaló viszony. A tanítványságban ott az önkéntesség. Mellérendeltség van, nem padig alárendeltség. A mester példát mutat, szavai így lesznek hitelesek, meggyőzőek, a tanítvány pedig követi mesterét. A tömeg nem lehet tanítvány, a dolog természetéből adódóan. A tömeg érdekek mentén választ uralkodót. Például aki megeteti – mint esetünkben a kenyérszaporítás miatt akarják Jézust királlyá tenni. A tanítvány nem érdek, hanem érdem alapján választja ki mesterét. Jézus érdemesnek bizonyul(t) arra, hogy a tanítványai legyünk.
„Amikor Jézus észrevette, hogy arra készülnek, hogy megragadják és királlyá tegyék, ismét visszavonult a hegyre, egészen egyedül. (Jn 6,15)” A teljes bejegyzés megtekintéseAmikor Aháb elmondta Jezábelnek mindazt, amit Illés tett, és hogy a prófétákat megölte karddal, Jezábel követet küldött Illéshez ezzel az üzenettel: Úgy bánjanak velem az istenek most és ezután is, hogy holnap ilyenkorra azt teszem veled, ami azokkal történt! Illés megijedt, felkerekedett és ment, hogy mentse az életét, és elérkezett a júdai Beérsebába. Legényét ott hagyta, ő pedig elment a pusztába egynapi járóföldre. Odaért egy rekettyebokorhoz, és leült alá. Azt kívánta, bárcsak meghalna, és így szólt: Elég most már, URam! Vedd el az életemet, mert nem vagyok jobb elődeimnél! Azután lefeküdt, és elaludt a rekettyebokor alatt. De egyszer csak egy angyal érintette meg, és ezt mondta neki: Kelj föl, egyél! Amikor föltekintett, látta, hogy a fejénél ott van egy forró kövön sült lángos és egy korsó víz. Evett, ivott, majd újra lefeküdt. Az ÚR angyala másodszor is visszatért, megérintette, és ezt mondta: Kelj föl, egyél, mert erőd felett való út áll előtted! Ő fölkelt, evett és ivott, majd annak az ételnek az erejével ment negyven nap és negyven éjjel az Isten hegyéig, a Hórebig. 1Kir 19,1-8.
Illés nehéz küldetésen van túl. Megküzdött a bálvány prófétákkal és győzött Isten erejével. Tanúságot tett arról, hogy csak Isten az egyetlen, bálványok pedig nincsenek. Mégsem tölti el a diadal érzése. Éppen ellenkezőleg. Az életét is mentenie kell, mert a király felesége bosszút forral ellene. A népet ugyan pillanatnyilag meggyőzte, de tudja, hogy milyen állhatatlanok, úgyis hátat fordítanak majd az Örökkévalónak. Annyira el van keseredve, hogy meg akar halni. Prófétaságát is kudarcnak éli meg. Elbujdosik a pusztába és ott a magányban megkeresi őt az Isten. Még feladata van, de azt a maga erejéből már nem tudja végrehajtani. “Erőd felett való út áll előtted!” – mondja neki az angyal.
„Amikor Aháb elmondta Jezábelnek mindazt, amit Illés tett, és hogy a prófétákat megölte karddal, Jezábel követet küldött Illéshez ezzel az üzenettel: Úgy bánjanak velem az istenek most és ezután is, hogy holnap ilyenkorra azt teszem veled, ami azokkal történt! Illés megijedt, felkerekedett és ment, hogy mentse az életét, és elérkezett a júdai Beérsebába. Legényét ott hagyta, ő pedig elment a pusztába egynapi járóföldre. Odaért egy rekettyebokorhoz, és leült alá. Azt kívánta, bárcsak meghalna, és így szólt: Elég most már, URam! Vedd el az életemet, mert nem vagyok jobb elődeimnél! Azután lefeküdt, és elaludt a rekettyebokor alatt. De egyszer csak egy angyal érintette meg, és ezt mondta neki: Kelj föl, egyél! Amikor föltekintett, látta, hogy a fejénél ott van egy forró kövön sült lángos és egy korsó víz. Evett, ivott, majd újra lefeküdt. Az ÚR angyala másodszor is visszatért, megérintette, és ezt mondta: Kelj föl, egyél, mert erőd felett való út áll előtted! Ő fölkelt, evett és ivott, majd annak az ételnek az erejével ment negyven nap és negyven éjjel az Isten hegyéig, a Hórebig. 1Kir 19,1-8.” A teljes bejegyzés megtekintése