Amikor Aháb elmondta Jezábelnek mindazt, amit Illés tett, és hogy a prófétákat megölte karddal, Jezábel követet küldött Illéshez ezzel az üzenettel: Úgy bánjanak velem az istenek most és ezután is, hogy holnap ilyenkorra azt teszem veled, ami azokkal történt! Illés megijedt, felkerekedett és ment, hogy mentse az életét, és elérkezett a júdai Beérsebába. Legényét ott hagyta, ő pedig elment a pusztába egynapi járóföldre. Odaért egy rekettyebokorhoz, és leült alá. Azt kívánta, bárcsak meghalna, és így szólt: Elég most már, URam! Vedd el az életemet, mert nem vagyok jobb elődeimnél! Azután lefeküdt, és elaludt a rekettyebokor alatt. De egyszer csak egy angyal érintette meg, és ezt mondta neki: Kelj föl, egyél! Amikor föltekintett, látta, hogy a fejénél ott van egy forró kövön sült lángos és egy korsó víz. Evett, ivott, majd újra lefeküdt. Az ÚR angyala másodszor is visszatért, megérintette, és ezt mondta: Kelj föl, egyél, mert erőd felett való út áll előtted! Ő fölkelt, evett és ivott, majd annak az ételnek az erejével ment negyven nap és negyven éjjel az Isten hegyéig, a Hórebig. 1Kir 19,1-8.

Illés nehéz küldetésen van túl. Megküzdött a bálvány prófétákkal és győzött Isten erejével. Tanúságot tett arról, hogy csak Isten az egyetlen, bálványok pedig nincsenek. Mégsem tölti el a diadal érzése. Éppen ellenkezőleg. Az életét is mentenie kell, mert a király felesége bosszút forral ellene. A népet ugyan pillanatnyilag meggyőzte, de tudja, hogy milyen állhatatlanok, úgyis hátat fordítanak majd az Örökkévalónak. Annyira el van keseredve, hogy meg akar halni. Prófétaságát is kudarcnak éli meg. Elbujdosik a pusztába és ott a magányban megkeresi őt az Isten. Még feladata van, de azt a maga erejéből már nem tudja végrehajtani. “Erőd felett való út áll előtted!” – mondja neki az angyal.

Isten útja mindig erőnk felett való út. Ezt azonban nehezen látjuk be. Lehet odaadás, lelkesedés, önfeláldozás, elhivatottság, hit, de mindez kevésnek bizonyul. Isten útját csak annak az ételnek az erejével lehet járni, amit ő ad. Illés negyven nap és negyven éjjel ment annak az erejével. Hova ment? A Hóreb hegyéhez. Isten vezeti őt oda mindennek a kezdetéhez. Ott adta a törvényt és ott kötött szövetséget Izraellel. Fontos, hogy Illés emlékezzen erre.

Nekünk is van szövetségünk Istennel, ami ugyancsak egy hegyhez kapcsolódik, a Golgotához. Ez nem fizikai értelemben magaslat, hanem lelki értelemben. Egészen az égig ér. Ott nyílt és nyílik az út a magasságba. Nekünk oda kell eljutnunk, mert a mivelünk kötött szövetség helye az. Életünk mélypontjain, csüggedéseinkben, kudarcainkban oda akar visszavinni Isten. Ott akar emlékeztetni arra, hogy hozzá tartozunk. Ő nem adta és nem adja fel az értünk való harcot. Jézusban megmutatta, hogy halálig harcol értünk. A Golgotához visszatérni, megtérni újra meg újra – ez Isten útja. Ő is adott nekünk ehhez olyan eledelt, ami előttünk van és amivel élhetünk. Ez az Úrvacsora. Erőnk felett való utunkon ezzel táplál. E föld széléről kiáltok te hozzád; mert szívem elepedt: Vígy el engem innen a sziklára, a hova én nem jutok. Zsolt 61,3. Üdvösségünk kősziklája a Krisztus! Ma is mellénk áll az angyal és bátorít: Hű az Isten. Minden úrvacsora ennek bizonysága. Szívünket erősíti: Légy hű te is mindhalálig – és tiéd lesz az élet koronája! Jel 2,10.