Nem szívesen nézünk a keresztre.
Mit látunk ott? Egy megkínzott embert, akit a történet szerint igazságtalanul ítéltek szörnyű halálra. Egyedül van, de mégsem. Sorstársainak végtelen sora jelenik meg benne. Oktalan és érthetetlen kegyetlenség, emberek sokasága, akik áldozatul estek az ember szívében lakó bűnnek. Háborúkban, katasztrófákban, gyógyíthatatlan betegségekben meghaltak néznek ránk Krisztus megtört tekintetéből. A bűn zsoldja a halál. De miképpen van jelen a bűn a világban? Olyan, mint egy elszabadult fenevad. Válogatás nélkül gyilkol. Hol az emberi gonoszság durva agresszivitásával, hol csak alattomosan, jelezve, hogy elszakadtunk az élet forrásától, Istentől és halálra ítéltük önmagunkat, pedig miénk volt az Éden. Ám mi poklot csináltunk belőle. Hát ezért nem szívesen nézünk a keresztre. Végtelenül fájdalmas arra gondolni, hogy mivé tette a világot a bűn hatalma. Hogyan gyalázza meg az embert, feszíti keresztre nap mint nap.
Mi, keresztények mégis kényszerítjük magunkat, hogy nézzünk a keresztre.
Miért? Azért, mert szembe akarunk nézni az igazsággal. S ha megtesszük ezt, akkor azt is megláthatjuk, hogy aki a Golgotán szenvedett nem értelmetlenül és nem céltalanul szenvedett. Föltesszük azt a mindennél fontosabb kérdést is, hogy kit látunk ott? Figyelünk a Biblia válaszára: Isten Fiát! Ha lehet, akkor emiatt még kevésbé szívesen nézünk a keresztre. Hiszen azt is jelenti, hogy a Szeretet hal meg ott. Isten szeretet. Nem csak egymást, hanem a szeretetet is meg tudjuk ölni. Meg tudjuk kínozni, részvét nélkül. Ennyire mélyen átjárja az emberi szívet a bűn. Istenképűségünk ördögi arcba torzult.
Mi, keresztények látunk azonban a kereszten egy másik igazságot is. Ezért merünk és akarunk odanézni. Azt is látni véljük, hogy Isten Fia értünk vállalta ezt a szenvedést.
Mit jelent az, hogy értünk? Két dolgot. Egyrészt azt, hogy föl akar rázni minket önelégültségünkből. Rá akar döbbenteni, hogy mivé, kivé lettünk Isten nélkül. Másrészt azt – és ezért jó mégis a keresztre nézni – hogy mindannak ellenére, amit tettünk és teszünk, Isten mégsem ítél el minket, mert a bűneinket Krisztus hordozza a kereszten. Aki meg tud indulni Istennek ezen a végtelen szeretetén, az többé nem esik ítélet alá, sőt út nyílik számára egy más életre. Egy olyan életre, amit itt már nem a bűn határoz meg, ezért a vége sem halál, hanem élet, túl a földi életen is.
Hát ezért nézünk mégis a keresztre. Hogy a nem kívánatosban meglássuk a kívánatost. Átéljük elszakítottságunkban az Istennel való találkozást. Fájdalmasan, mégis boldogítóan. S hogy így legyen, Ő azért halt meg.
