Szép mesterség a halászat. Tisztes megélhetést biztosított Simonnak is. Bár fáradságos volt, de nyugodt életet jelentett. Nem vonta magára a hatóság figyelmét sem. Kafarnaumban, a Galileai tónál egészen hétköznapi tevékenységnek számított. Egészen addig, amíg meg nem jelent a parton Jézus, aki igencsak felkavarta az állóvizet – mármint Simon és társai életét. Jézus maga volt a változás. Az ember azonban tart a változástól. A már többé-kevésbé bevált életformát feladni, kilépni a komfortzónából. Talán az ifjúság lázában tesz ilyesmit az ember, de később, amikor már háza, családja van? Simonnak pedig volt. Ezt tudjuk az evangéliumból. Meggondolatlanság mindent föladni, új alapokra helyezni az életet, új célok érdekében. Jézus mégis ráveszi erre. Egy apró dologgal indul be a változás: Simon tesz egy kis engedményt Jézusnak. Talán puszta kíváncsiságból, talán mert Jézusnak volt némi tekintélye Kafarnaumban. Egy eredménytelen éjszakai halászat után visszafordítja a hajóját és kedvére tesz a Mesternek, kiveti a hálót. S lám temérdek halat fognak. Simon lelke felkavarodik. Érzi, hogy olyasmi történik, ami túlnő rajta. Ez már nem halakról és megélhetésről szól, hanem arról, hogy Jézus – voltaképpen Isten – igényt támaszt rá. Ez mélyen megrendíti, mint előtte már sok mást is, akikről a Bibliában olvasunk. Ő is tiltakozik, alkalmatlanságát bizonygatja. Jézus ajkáról azonban elhangzik a megmásíthatatlan végzés: Mostantól embereket fogsz. Ez nem feltételes módban hangzik, hanem kijelentés. Tény, ami nem rajta múlik, hanem Jézuson. Így lesz Simonból Péter, az apostolok közt az első.
Manapság sokan nyafognak, hogy fogy az egyháztagság. Az igehirdetés nem hatékony, nem gyűjti Jézushoz az embereket. Akik csatlakoznak, azok csupán a jó társaság, vallásos klub, közösség, élménye miatt jönnek. Mások valamilyen eksztatikus lelki tapasztalatra vágynak. Némelyek pedig pusztán ragaszkodnak régi szokásokhoz, mint például a keresztelő. De az emberek valahogy nem akarnak Jézus “hálójába” kerülni. Nem teremnek Simon-Péterek, hogy összegyűjtsék azokat, akiknek van füle a hallásra, szíve az odaadásra, késztetése a tanítványságra.
Lehetek-e Jézus emberhalásza? A válaszban belső feszültség rejlik: Nem rajtam múlik, hanem az ő elhívásán. Rajtam múlik, mert nekem kell elhagynom a komfortos életemet és – vállalva a bizonytalanságot – a hit útjára lépnem. Megteszem-e?
