Könnyű félreérteni ezt az igét, ha nem vesszük figyelembe az eredeti görög kifejezéseket, amelyeket Pál apostol egykor használt. Nem az emberi természet két oldaláról van ugyanis szó, amikor test-lélek kapcsolatát vizsgálja. A használt “lélek” szó itt Isten lelkére vonatkozik kizárólagosan. Görögben nem pszüché – ami az ember lelkét jelenti, hanem pneuma – ami Isten lelkét jelenti. Nem az emberi test-lélek kettősségéről van tehát szó, hanem isteni természet és emberi természet kettősségéről, sőt szembenállásáról. Az emberi lélek a test láthatatlan része. Ugyanolyan egységben azzal mint a szemünk vagy a lábunk. Elválaszthatatlanul. Ha a lélek különválik a testtől, az már gond. Ám épp azért, mert ilyen szerves egységet alkot az emberi lélek a testtel, az irányít mindent. Gondolat, érzés, akarat mind a lélek inspirációja, amit a fizikai test csak végrehajt, annak megfelelően cselekszik. Az emberi léleknek tehát kulcsszerepe van személyes életünk alakításában. Pál apostol azonban rámutat, hogy ha ez nem változik meg gyökeresen, akkor a halálba masírozunk. Mármint a kárhozatba. Az emberi lélek, a pszüché ugyanis a bűn által megrontott, Isten akaratával szembeforduló, még jó szándékában is célt tévesztő. Helyesen tartja a mondás: A pokolba vezető út is jó szándékkal van kikövezve.
Mire van szükség, hogy elkerüljük a végpusztulást? Uralomváltásra. Ne a pszüché, az emberi lélek legyen meghatározója gondolkodásnak, érzésnek, akaratnak, hanem Isten lelke, szelleme!
Jól meg lehet ezt magyarázni, de nem lehet véghezvinni. A megromlott emberi lélek ugyanis hiába látja be, hogy rossz úton jár, nem tud Istennek engedni. Nem adja át önként az irányítást. Alapfelfogása ugyanis, hogy “én tudom, mi a jó nekem”. Gyermeteg gondolat, mégis a legtöbb ember életének meghatározója.
Hogyan történhet akkor meg a kívánatos változás, az uralomváltás, hogy ne a halál, hanem az élet legyen az ember jelenbeli és végső sorsa? A válasz az, hogy csak kegyelemből történhet meg ez az uralomváltás. Ha Isten megkönyörül rajtunk és nekünk ajándékozza szent lelkét, szellemét, hogy bennünk lakjon, róla tanúskodjon, akratát érvényre juttassa, meggyőzzön, vezessen, megacélozza akaratunkat. Erre mondja Pál: “Élek pedig többé nem én, hanem él bennem a Krisztus.” Ezt az állapotot azonban mi magunk nem tudjuk létrehozni. Isten igéjének hallgatása azonban igen. Az ige által oltja belénk a szent lélek ajándékát, így leszünk Krisztusé. Így lépünk át a halálból az életbe. Ezt nevezik újonnanszületésnek. Ezért kezdődik így a Római levél 8. fejezete: Nincsen azért immár semmi kárhoztatásuk azoknak, akik Krisztus Jézusban vannak, akik nem test szerint járnak, hanem Lélek szerint. Azaz nem a sajátmaguk pszichikai kényszere alatt élnek, cselekszenek, hanem Isten lelkének felszabadító vezetése alatt.
