Isten dicsőségének megjelenése a földön. Karácsonykor ezt ünnepeljük. Isten dicsősége rejtett. Mindig is az volt. Jézus születésének éjszakáján is az. Bele rejtette dicsőségét egy gyermekbe, aki egyszerű emberek közé született. Ezért van az, hogy csak az angyalok énekelnek és dicsőítik az Örökkévalót, mert ők a fátyol mögé látnak. Tudják, hogy ki született a világra.
Ez az ige nem tiltás, hanem bátorítás. Bátorítás a szeretet megélésére olyan helyzetekben, amikor jogosnak érezzük a szeretet megtagadását embertársainktól. Jézus gyakran keveredett vitába, amikor olyan emberekhez közeledett szeretettel, akik megvetettek voltak és a közösség kitaszította őket. Okkal vagy ok nélkül. Abban az időben sokszor megvetéssel tekintettek a betegekre, mint akik Isten ítélete alatt vannak. Gyakran a templomi közösségből is kizárták őket (leprások). Jézus gyógyító szeretettel fordult feléjük. A vámszedőkre okkal haragudtak, hiszen a megszálló római hatósággal tartottak fenn – haszonszerzés céljából – kapcsolatot. Ugyancsak megvetettek voltak a parázna nők (prostituáltak), akikkel egyetlen vallásos zsidó sem állt volna szóba. De megérkezve a Golgotára, ott Jézust köztörvényes bűnözők között feszítik keresztre, akik közül az egyik mégis az üdvösség várományosa lett. A házasságtörő nőt megkövezni készülő férfiak megszégyenülve hallják Jézusnak a nőhöz intézett szavát: Én sem ítéllek el téged. Rendkívüli helyzetek ezek. Valóban rend kívüliek, hiszen a rend fenntartása mást feltételezne. Jézus egész tevékenységét rendbontásnak minősítik a korabeli vallási és világi hatóságok. A rendet azonban pozitív értelemben is meg lehet bontani. Úgy, hogy abból nem rendetlenség lesz, hanem esély egy új életre, emberi kapcsolatok rendezésére, helyes önértékelésre, Istennel való közösség helyreállására. Igénk arra bátorít, hogy lemondva az ítélkezésről, legyünk szabadok a szeretetre, mert annak hatalma van sebeket gyógyítani, életeket jó irányba fordítani. Legyünk jézusi emberek! Ne mondjunk le senkiről! Mi felmentést nem adhatunk, de esélyt igen, egészen az utolsó pillanatig. Ez az utolsó pillanat pedig nem a halál, hanem az, amikor eljön az Úr. Van, hogy mi már nem tudunk hatással lenni valakire, de Isten még akkor is elérheti, az utolsó előtti pillanatban. Boldogság a szeretet szabadságában élni. Erre hívott el minket az Úr. Az Isten szeretet; és a ki a szeretetben marad, az Istenben marad, és az Isten is ő benne. 1Jn 4,16.
Vannak a világban olyan erők, amikről nem tudunk. A tudomány, bár sok mindent kikutatott, de még több rejtve maradt, és amit tudunk, azt sem tudjuk az ellenőrzésünk alatt tartani. A Szentírás arról tesz bizonyságot, hogy nem az ember fogja alakítani a világ sorsát, hanem Isten. Kezdetben Ő teremtette és Ő is fog véget vetni mindennek. Ez egy részről félelemmel tölthet el minket, más részről azonban reménységgel is. Nem a véletlen sorsszerűség és nem is az emberi gonoszság, hanem Isten áll majd az események mögött. Az Ő kezében vagyunk, akit Krisztusban úgy ismertünk meg, mint szerető mennyei Atyánkat. Jó ezt tudni, amikor a történelem sok eseménye és Földünk romlása a szemünk előtt zajló, aggodalomra okot adó világkatasztrófát jósol.
Luther mondta annak idején: Az egész életem csak patientia, patientia, patientia! (türelem) Bár hittel bízzuk magunkat Jézus kegyelmére, azt elmondhatjuk, hogy elegünk van. Egyre inkább. Sok mindenből. Mindenek előtt a hazugságból, ami minden oldalról elborítja a világot, mint a szennyes áradat. Politikusok, a közmédia, a rádió, a tv-műsorok által reklámozott butaságból. A megtévesztésből. Elegünk van a meggondolatlan beszédekből, amelyek butítanak, sértenek eltorzítják a gondolatokat még az iskolákban is. Elegünk van a hálátlanságból, a meg nem értésből, abból hogy akapzsiság miatt minden módon megrövidítenek. Elegünk van a szektások rajongásából és a vallásos színjátékokból, üres rituálékból, amelyek nem gyógyítják, hanem megrontják a lelket. Elegünk van a kiüresedett ünnepekből, amelyeken az emberek vásárlási lázban égnek. Elegünk van a háborúkból, az ördög világméretű erőszaktételéből, ahol emberek ölik halomra egymást. Elegünk van a sündörgő háttérhatalmakból. Elegünk van a minket magalázó ateistákból, a magukat agyonmagasztaló idegen vallásokból, mint amilyen az iszlám, vagy a keleti misztika. Elegünk van abból, hogy a keresztyéneket a világ legtöbb szegletében lábbal lehet tiporni, büntetlenül meg lehet szégyeníteni, vagy ölni. De nem csak ebből. Elegünk van a személyes életünk nyomorúságaiból is. A minket legyőző kísértésből, a saját bűnös természetünkből, ami időről időre úrrá lesz rajtunk. A betegségekből, amelyek megnyomorítják szeretteinket vagy minket magunkat. A halálból, amely elragadja azokat, akik drágák nekünk és tehetetlenül állunk ravataluk mellett.
