Nos hát vége. Tegnap átadtam utódomnak a hivatalt. 42 évig voltam evangélikus lelkész. Mától semmi sem kötelez vagy kényszerít arra, hogy prédikáljak vagy fejtegetéseket írjak bibliai szakaszokról. Előttem a hallgatás lehetősége. Ezt csak az tudja megbecsülni, akinek évtizedeken át, vasárnapról vasárnapra kötelessége volt Isten nevében megszólalni. Ez persze nézőpont kérdése. Van, aki ebben lelte örömét és exhibicionista módon élvezte a helyzetet. Küldetéstudattal telve nem is tudná abbahagyni a beszédet. Én nem így éltem meg és nem így vagyok ezzel. Minden prédikációmra, szolgálatomra úgy készültem, mintha az lenne az első randi 
Dehát végül is – jó esetben – minden papi megszólalást az Örökkévalóval való személyes találkozás és megbeszélés előz meg. Az pedig ugyebár mindig meglepetés, nóvum. Ő ugyanis elég gazdag ahhoz, hogy ne ismételje önmagát. Persze nekem nem mindig jött össze a dolog. Tétovaságom, értetlenségem, szorongásaim, ügyetlenségem, dekoncentráltságom miatt sokszor eltoltam és nem úgy, vagy nem azt mondtam, amit kellett volna. Ezen nincs mit szépíteni, legfeljebb szégyenkezni lehet miatta. Az ige szolgálata a Szent Szellemnek, Isten Lelkének való teljes kiszolgáltatottság. Aki nem akar a Lélektől tanulni, az tanítani sem fog soha. Az ember azonban zsigeri félelmet érez a kiszolgáltatottságtól. Isten kezének érintésére elbújunk, mint a riadt kis állat a ketrec sarkába, pedig Ő csak játszani akar velünk, vidám viháncolásra, felszabadultságra hív. Nem szertelenségre, hanem az ő szabályai szerinti játékra. A páros játék jellemzője, hogy akkor élvezetes, ha mindkét fél kellő teret ad a másiknak és nem magára koncentrál. Az Élő Isten mellett ezt tanulni izgalmas dolog. Több, mit izgalmas. Veszélyes. Ne legyetek sokan tanítók, tudván azt, hogy súlyosabb ítéletünk lesz. (Jakab levele 3,1) Próbáltam a fentiekben leírni, hogy mi is az egyházi beszéddel az igazi probléma. Isten nevében megszólalni, emberi oldalról nézve mission impossible (lehetetlen küldetés). Aki ezt nem így érzi, az alapjánál téveszti el a dolgot, és soha nem élheti át annak a csodáját, hogy Ő mégis lehetségessé teszi a lehetetlent. Időnként. Kedve szerint. Szabad akaratából. Tulajdonképpen ezért nem kellene vasárnapi munkaköri feladattá degradálni a prédikációt. Ezzel ugyanis csak ártunk. Magunknak és a hallgatóknak egyaránt. Nem jó – ami manapság szinte mindig arcul üt – hogy az igehirdetés önmaga karikatúrájává vált. Végtelenített lemezként forog, ugynazt a dallamot ismételve unalomig. Üres garat, nem őröl magot. Összefoglalva: Szerintem az egyháznak, és az egyház képviselőinek meg kellene engedniük maguknak a hallgatás luxusát. Hátha akkor az Isten is szóhoz jutna.
A kegyelmi ajándékokban pedig különbség van, de ugyanaz a Lélek. A szolgálatokban is különbség van, de ugyanaz az Úr. És különbség van a cselekedetekben is, de ugyanaz az Isten, a ki cselekszi mindezt mindenkiben. Mindenkinek azonban haszonra adatik a Léleknek kijelentése. Némelyiknek ugyanis bölcseségnek beszéde adatik a Lélek által; másiknak pedig tudománynak beszéde ugyanazon Lélek szerint. Egynek hit ugyanazon Lélek által; másnak pedig gyógyítás ajándékai azon egy Lélek által. Némelyiknek csodatévő erőknek munkái; némelyiknek meg prófétálás; némelyiknek pedig lelkeknek megítélése; másiknak nyelvek nemei; másnak pedig nyelvek magyarázása. De mindezeket egy és ugyanaz a Lélek cselekszi, osztogatván mindenkinek külön, a mint akarja. 1Kor 12,4-11.
Pál apostol részletgazdag képet fest az első gyülekezetek lelki gazdagságáról. Isten Szellemének megnyilvánulásaiban volt részük. Feltűnő a különbség a mai gyülekezetekével összevetve az akkori helyzetet. Akkor a Szent Lélek ajándéka nem korlátozódott egyvalakire, hanem szétoszlott a gyülekezet tagjai között. Kiben-kiben másképp működött, jól megkülönböztethető módon. A sokféle szolgálat sok embert mozgatott. Isteni erővel végezték. Nem választották, ajándékul kapták a készségeket, amelyeket ebből kifolyólag nem is rangsoroltak. Egymás mellé rendeződtek. Nem volt hierarchia, nem is lehetett a dolog természetéből adódóan. Pál ezt az egymás mellé rendelődést erőteljesen hangsúlyozza.
„A kegyelmi ajándékokban pedig különbség van, de ugyanaz a Lélek. A szolgálatokban is különbség van, de ugyanaz az Úr. És különbség van a cselekedetekben is, de ugyanaz az Isten, a ki cselekszi mindezt mindenkiben. Mindenkinek azonban haszonra adatik a Léleknek kijelentése. Némelyiknek ugyanis bölcseségnek beszéde adatik a Lélek által; másiknak pedig tudománynak beszéde ugyanazon Lélek szerint. Egynek hit ugyanazon Lélek által; másnak pedig gyógyítás ajándékai azon egy Lélek által. Némelyiknek csodatévő erőknek munkái; némelyiknek meg prófétálás; némelyiknek pedig lelkeknek megítélése; másiknak nyelvek nemei; másnak pedig nyelvek magyarázása. De mindezeket egy és ugyanaz a Lélek cselekszi, osztogatván mindenkinek külön, a mint akarja. 1Kor 12,4-11.” A teljes bejegyzés megtekintéseÍgy szólt hozzám az ÚR igéje: Mielőtt megformáltalak az anyaméhben, már ismertelek, és mielőtt a világra jöttél, megszenteltelek, népek prófétájává tettelek. Én most a szádba adom igéimet! Lásd, én a mai napon népek és országok fölé rendellek, hogy gyomlálj és irts, pusztíts és rombolj, építs és plántálj! Jer 1, 4kk.
A kiválasztottság megtiszteltetés. Isten munkatársának lenni jó. A kiválasztottság nem az emberen múlik. Sokan szeretnének kitűnni, de Isten már az anyaméhben választ. Ez megváltoztathatatlan. Nem az ember milyenségén múlik, hiszen Isten tesz olyanná, amilyenné akar.
„Így szólt hozzám az ÚR igéje: Mielőtt megformáltalak az anyaméhben, már ismertelek, és mielőtt a világra jöttél, megszenteltelek, népek prófétájává tettelek. Én most a szádba adom igéimet! Lásd, én a mai napon népek és országok fölé rendellek, hogy gyomlálj és irts, pusztíts és rombolj, építs és plántálj! Jer 1, 4kk.” A teljes bejegyzés megtekintéseJézus így szólt: Őrizkedjetek pedig a hamis prófétáktól, akik juhoknak ruhájában jönnek hozzátok, de belül ragadozó farkasok. Gyümölcseikről ismeritek meg őket. Vajon a tövisről szednek-e szőlőt, vagy a bojtorjánról fügét? (Mt 7, 15-16)
Jézus óva int attól, hogy bárkire hallgassunk, aki Istenre hivatkozik, vagy az ő nevében lép fel. A történelem során sokan hivatkoztak arra, hogy amit tesznek vagy mondanak az azért helyes, mert isteni tekintély áll mögötte. A különféle keresztény felekezetek képmutató képviselői már sokakat megtévesztettek manipulatív viselkedésükkel. Miközben Jézusra hivatkoztak, narcisztikus önimádat, pénzsóvárság, irgalmatlanság, a lelkiismeret hiánya mutatkozott bennük. Ez a jelenség – ahogy Jézus előre megmondta – végig kísértette és ma is kísérti a keresztyénséget. Veszélye abban rejlik, hogy belülről erodálja a közösséget és hiteltelenné teszi az igazságot. Minél rejtettebben jelentkezik, annál veszélyesebb. Népszerű prédikátorok, jó svádájú püspökök, karizmatikus(nak tűnő) pásztorok külső megnyilvánulásai mögött beteges személyiség húzódhat meg, amit nehéz tetten érni. A gyülekezeti vezető szerep mágnesként vonzza a túl nagy egóval rendelkező embereket, akik gyerekkori mellőzöttségüket, traumáikat túlkompenzálják. Így lesznek önjelölt próféták. Mivel az egyház gyűjtőtégelyévé vált az ilyen embereknek, nagy a zűrzavar. Jézus szerint akár csodákat is tesznek. Sokan mondják majd nékem ama napon: Uram! Uram! Nem a te nevedben prófétáltunk-e, és nem a te nevedben űztünk-e ördögöket, és nem cselekedtünk-e sok hatalmas dolgot a te nevedben? És akkor vallást teszek majd nekik: Sohasem ismertelek titeket (Mt 7, 22-23) János levelében pedig így olvassuk: Szeretteim, ne higgyetek minden léleknek, hanem próbáljátok meg a lelkeket, hogy Istentől vannak-e; mert sok hamis próféta jött ki a világba. (1Jn 4, 1)
„Jézus így szólt: Őrizkedjetek pedig a hamis prófétáktól, akik juhoknak ruhájában jönnek hozzátok, de belül ragadozó farkasok. Gyümölcseikről ismeritek meg őket. Vajon a tövisről szednek-e szőlőt, vagy a bojtorjánról fügét? (Mt 7, 15-16)” A teljes bejegyzés megtekintése