Jézus óva int attól, hogy bárkire hallgassunk, aki Istenre hivatkozik, vagy az ő nevében lép fel. A történelem során sokan hivatkoztak arra, hogy amit tesznek vagy mondanak az azért helyes, mert isteni tekintély áll mögötte. A különféle keresztény felekezetek képmutató képviselői már sokakat megtévesztettek manipulatív viselkedésükkel. Miközben Jézusra hivatkoztak, narcisztikus önimádat, pénzsóvárság, irgalmatlanság, a lelkiismeret hiánya mutatkozott bennük. Ez a jelenség – ahogy Jézus előre megmondta – végig kísértette és ma is kísérti a keresztyénséget. Veszélye abban rejlik, hogy belülről erodálja a közösséget és hiteltelenné teszi az igazságot. Minél rejtettebben jelentkezik, annál veszélyesebb. Népszerű prédikátorok, jó svádájú püspökök, karizmatikus(nak tűnő) pásztorok külső megnyilvánulásai mögött beteges személyiség húzódhat meg, amit nehéz tetten érni. A gyülekezeti vezető szerep mágnesként vonzza a túl nagy egóval rendelkező embereket, akik gyerekkori mellőzöttségüket, traumáikat túlkompenzálják. Így lesznek önjelölt próféták. Mivel az egyház gyűjtőtégelyévé vált az ilyen embereknek, nagy a zűrzavar. Jézus szerint akár csodákat is tesznek. Sokan mondják majd nékem ama napon: Uram! Uram! Nem a te nevedben prófétáltunk-e, és nem a te nevedben űztünk-e ördögöket, és nem cselekedtünk-e sok hatalmas dolgot a te nevedben? És akkor vallást teszek majd nekik: Sohasem ismertelek titeket (Mt 7, 22-23) János levelében pedig így olvassuk: Szeretteim, ne higgyetek minden léleknek, hanem próbáljátok meg a lelkeket, hogy Istentől vannak-e; mert sok hamis próféta jött ki a világba. (1Jn 4, 1)
Ezért tartunk ott, hogy manapság már senki sem tudja, hogy kinek is higgyen.
Mi volna a megoldás? Amikor Jézus a gyümölcsöket mond, azt leegyszerűsíthetnénk arra, hogy jó erkölcs. De hát nem keresztények is lehetnek jó erkölcsű emberek, ezért talán mást kell gyümölcsökön értenünk. Mit? Az igei tisztánlátást. A megalkuvás nélküli ragaszkodást Isten igazságához, az Evangéliumhoz. Annak idején, a Reformáció indulásakor, Luther is ezt állította középpontba. Ez volt számára próbaköve az egyházi tanítóhivatalnak. Akkoriban is nagy volt a szellemi káosz. A tekintélyelvű egyház és a felbuzgó rajongók is isteni tekintélyt tulajdonítottak maguknak, és emberek sokaságát vezették félre. Luther zsenialitása abban mutatkozott, hogy leválasztotta Isten igazságát az emberi tényezőről. Helyesen ismerte fel, hogy nem az ember birtokolja Isten Szellemét, a Szent Lelket, hanem – az egészséges kereszténység feltételeként – Jézus Lelkének kell birtokolnia az embert. Csak így hivatkozhat bárki Jézus ígéretére: Aki titeket hallgat, engem hallgat, és a ki titeket megvet, engem vet meg. (Lk 10, 16) A lelki vezetést, ami csak az emberek megvezetéséhez vezet, föl kell váltania a Szent Lélek vezetésének. Így ismerhető fel és kerülhető el a hamis-prófétaság.
Csepel, 2026. július 26.
