2Mózes 16, 2kk
Mindezek pedig példaképpen estek rajtuk; megírattak pedig a mi tanulságunkra, akikhez az időknek vége elérkezett. (1Kor 10, 11) A példa itt azt jelenti, hogy amit Izrael történetében átél az immanens (látható, anyagi) világban, azt átéli a mindenkori hívő ember is a maga életútján a lelki érése, fejlődése során az istenkapcsolatában.
Mi történt? Isten kihívta, kivezette népét Mózes által Egyiptomból, a szolgaságból. Lelki értelemben minket is kihívott Isten az atyáinktól örökölt, hiábavaló, bűnökkel megnyomorított életünkből Jézus Krisztus által, a keresztségben vagy bemerítésben. Ahogy Péter apostol levelében olvassuk: Tudván, hogy nem veszendő holmin, ezüstön vagy aranyon váltattatok meg a ti atyáitoktól örökölt hiábavaló életetekből, hanem drága véren, mint hibátlan és szeplőtlen bárányén, a Krisztusén. (1 Pt 1, 18-19)
A kihívott nép útja a pusztába vezetett. Ez korábbi életükhöz képest megpróbáltatással járt. El kellett szakadniuk a múltjuktól, a bár megalázó, de mégis egyfajta biztonságot jelentő egyiptomi kényelemtől, a húsosfazekaktól. Meg kellett tanulniuk, hogy életüket teljesen Istenre bízzák.
A hívő ember útja is pusztába vezet. Jézus követése nem diadalút. Póbákkal és kihívásokkal nehezített pálya. Szakítani a világ kínálta biztonsággal és emberi dolgok helyett Istenben bízni, mindennapos megtérést jelent. Mert megjelent az Isten üdvözítő kegyelme minden embernek, mely arra tanít minket, hogy megtagadva a hitetlenséget és a világi kivánságokat, mértékletesen, igazán és szentül éljünk a jelenvaló világon. (Tit 2, 11-12)
Megtagadva a hitetlenséget. Izrael fiai a hit hiányával küzdöttek. Mi lesz velünk? – kérdezték. Mit ad Isten? Jót ad-e vagy elveszünk? Jézus egykori tanítványai is megkérdezték: Ímé, mi elhagytunk mindent és követtünk téged: mink lesz hát minékünk? (Mt 19, 27) A hívő hite sem szilárd. Gyakran elfogja az embert kétség és csüggedés. Szembeszállunk-e vele, vagy Istennel szállunk szembe kételkedve? A másik próbatétel a kívánságok. Megtagadva a világi kívánságokat – olvassuk. A világ a hívő embernek is kínálgatja a portékáját. Kínál könnyen megszerezhető pénzt, befolyást, gyönyört, jövőbelátást, kényelmet, komfortérzetet, mindent feledtető örömöt. A hívő számára külön promóciója van a Sátánnak. VIP ajánlat, amit nem lehet visszautasítani. És dönteni kell: Inkább választván az Isten népével való együtt nyomorgást, mint a bűnnek ideig-óráig való gyönyörűségét. (Zsid 11,25)
Ne legyenek azonban illúzióink. Mi sem viseljük magunkat külömbül, mint Izrael fiai. A hit hiánya minket is szüntelen visszahúz Egyiptom karjaiba, a világ és a bűn szolgaságába. El is bukunk időről időre, mint Izrael. Isten azonban mindig jobbat ad, mint amit érdemlünk, vagy amit várunk. Csak meg ne tagadjuk őt! Ha hitetlenkedünk, ő hű marad: ő magát meg nem tagadhatja.
(2 Tim 2, 13)
Végül – hosszú vándorlás után – Izrael is megérkezett Kánaánba. Hihetem, hogy földi vándorutam végén én is célba érek. Részem lesz Isten országában, az új teremtésben.
Miért? Nem magam miatt, hanem mert – ahogy énekeljük is – Velem vándorol utamon Jézus.
Csepel, 2026. júl. 19.
