Hallottátok, hogy a régiek ezt a parancsot kapták: Ne ölj! Aki öl, állítsák a törvényszék elé. Én pedig azt mondom nektek: Már azt is állítsák a törvényszék elé, aki haragot tart embertársával. Aki embertársát ostobának nevezi, állítsák a nagytanács elé. Aki azt mondja neki, hogy te bolond, méltó a pokol tüzére. Ellenfeleddel szemben légy békülékeny, amikor még az úton vagy vele, nehogy átadjon a bírónak, a bíró pedig a poroszlónak, és börtönbe kerülj. Bizony mondom neked, nem szabadulsz ki, amíg az utolsó fillért is meg nem fizeted. Máté 5, 20kk
Nem csak anyagi természetű adósságok vannak, hanem lelkiek is. Ha valaki megbánt, megaláz, megsért, akkor is adósság keletkezik. Ezt az adósságot rendezni sokszor nehezebb, mint az anyagit. Első reakciónk a harag. Igénkben Jézus nagyon határozottan figyelmezteti a hívőt, hogyan kezelje a haragját. Tágabb és szűkebb körmyezetünkre egyaránt jellemző, hogy eluralkodtak az indulatok. Gyakran látjuk, hogy az emberek a legkisebb bántást is igyekeznek megtorolni, szóval mindenképpen, de esetenként tettel is. Legjobb példa erre az autós közlekedés. De ide tartoznak a családi viszályok, vagy iskolai konfliktusok is. A szív mélyéből előtörő harag komoly sebeket tud ejteni. Ha pedig tartóssá válik, akkor az emberi kapcsolatok végleges megszakításához is vezethet. Nem csak egyének, hanem nemzetek is hordozhatnak magukban eltemetett sérelmeket. Ezek felszínre jutása akár háborúhoz is vezethet. Mi magunk is vívunk kisebb-nagyobb háborúkat másokkal. Vesztés vagy nyerés itt egyre megy. Mindenképp kárt okoz. Jézus arra figyelmeztet, hogy az indulatainkat nem elfojtani kell. Ne tápláljunk tüzet a mélyben, ahonnan pusztító erővel törhet ki. Inkább magunkkal, a büszkeségünkkel szálljunk harcba, ne embertársunkkal.
Amíg élünk, úton vagyunk. Amíg úton vagyunk, lehetőségünk van a békülésre. Utitársak vagyunk, és ez az út Jézus színe elé vezet, aki bírája élőknek és holtaknak. (Cselekedetek 10, 42) Így kap Jézus tanítása eszkatologikus távlatot. Az ellenfelünk szívében megkövesedett harag Jézus ítélőszéke előtt váddá formálódik majd, és jogos ítéletet von a fejünkre. Érdekes és figyelmreméltó, hogy Jézus nem a bántót, hanem a megbántottat inti. Emberi indulatból felvethetnénk: Hát nincs igazam, hogy haragszom? Jézus szava az igazság osztás kényszeréből kibillent és a békülékeny szeretet vágányára terel. Feltéve, hogy hagyjuk.
Isten országában – melynek a Szent Szellem által már földi életünkben is polgárai vagyunk – más a rend, mint a világban. A méltóságunkon esett csorba nem jogosít fel a bosszúra. Jézushoz tartozásunkat azzal fejezzük ki, hogy elengedjük a magunk igazát, hogy az ő igazsága jusson érvényre. Az pedig a megbocsátás és megbékülés. Ez az az igazság, ami “több” az írástudók és farizeusok igazságánál. Minthogy az Isten volt az, aki Krisztusban megbékéltette magával a világot, nem tulajdonítván nékik az ő bűneiket, és reánk bízta a békéltetésnek igéjét.
(2Kor 5, 19)
Csepel, 2026. július 23.
