És zúgolódott Izráel fiainak egész gyülekezete Mózes és Áron ellen a pusztában: Bár meghaltunk volna az Úr keze által Égyiptomban, mikor a húsos fazék mellett ültünk, amikor jól lakhattunk kenyérrel; mert azért hoztatok ki minket ebbe a pusztába, hogy mindnyájunkat halálra éheztessetek. És szólt az Úr Mózesnek: Hallottam az Izráel fiainak zúgolódását, mondd meg nekik: Este húst esztek, reggel pedig kenyérrel laktok jól és megtudjátok, hogy én az Úr vagyok Istenetek.

2Mózes 16, 2kk

Mindezek pedig példaképpen estek rajtuk; megírattak pedig a mi tanulságunkra, akikhez az időknek vége elérkezett. (1Kor 10, 11) A példa itt azt jelenti, hogy amit Izrael történetében átél az immanens (látható, anyagi) világban, azt átéli a mindenkori hívő ember is a maga életútján a lelki érése, fejlődése során az istenkapcsolatában.

„És zúgolódott Izráel fiainak egész gyülekezete Mózes és Áron ellen a pusztában: Bár meghaltunk volna az Úr keze által Égyiptomban, mikor a húsos fazék mellett ültünk, amikor jól lakhattunk kenyérrel; mert azért hoztatok ki minket ebbe a pusztába, hogy mindnyájunkat halálra éheztessetek. És szólt az Úr Mózesnek: Hallottam az Izráel fiainak zúgolódását, mondd meg nekik: Este húst esztek, reggel pedig kenyérrel laktok jól és megtudjátok, hogy én az Úr vagyok Istenetek.” A teljes bejegyzés megtekintése

Mondom nektek, hogy ha a ti igazságotok nem több az írástudók és farizeusok igazságánál, semmiképen sem mehettek be a mennyeknek országába.

Hallottátok, hogy a régiek ezt a parancsot kapták: Ne ölj! Aki öl, állítsák a törvényszék elé. Én pedig azt mondom nektek: Már azt is állítsák a törvényszék elé, aki haragot tart embertársával. Aki embertársát ostobának nevezi, állítsák a nagytanács elé. Aki azt mondja neki, hogy te bolond, méltó a pokol tüzére. Ellenfeleddel szemben légy békülékeny, amikor még az úton vagy vele, nehogy átadjon a bírónak, a bíró pedig a poroszlónak, és börtönbe kerülj. Bizony mondom neked, nem szabadulsz ki, amíg az utolsó fillért is meg nem fizeted. Máté 5, 20kk

„Mondom nektek, hogy ha a ti igazságotok nem több az írástudók és farizeusok igazságánál, semmiképen sem mehettek be a mennyeknek országába.” A teljes bejegyzés megtekintése

És mondta az Örökkévaló Ávromnak: Menj el a te országodból, a te szülőföldedről és a te atyádnak házából azon országba, melyet én neked mutatok. És nagy néppé teszlek téged, megáldalak s naggyá teszem nevedet, hogy áldássá légy. (Lech löchá Az ősatyák története – 1Móz 12,1-2)

Kihívás. Ennek a magyar szónak két jelentése is van. Egyik, hogy elmenni valahonnan valakinek a hívására. A másik, hogy szembenézni valamilyen nehézséggel, ami próbára teszi az ember hitét, bátorságát, erejét.

„És mondta az Örökkévaló Ávromnak: Menj el a te országodból, a te szülőföldedről és a te atyádnak házából azon országba, melyet én neked mutatok. És nagy néppé teszlek téged, megáldalak s naggyá teszem nevedet, hogy áldássá légy. (Lech löchá Az ősatyák története – 1Móz 12,1-2)” A teljes bejegyzés megtekintése

Amint látták József bátyjai, hogy az ő atyjuk meghalt, ezt mondták: Hátha gyűlölni fog minket József, és visszaadja nékünk mindazt a gonoszt, amit rajta elkövettünk. Üzenetet küldtek azért Józsefhez, mondván: A te atyád megparancsolta nékünk az ő holta előtt, mondván:17Így szóljatok Józsefhez: Kérünk téged, bocsásd meg a te atyádfiainak vétkét és bűnüket, mert gonoszul cselekedtek te ellened. József pedig sírt. Majd azt mondta: Ne féljetek: talán Isten vagyok én? Gonoszt gondoltatok ellenem, de Isten azt jóra gondolta fordítani, hogy sokak életét megtartsa. És vigasztalta őket és szívükre beszélt. 1Móz 50,15kk

Ez a kis történet pillanatkép az emberi természetről és az isteni kegyelemről.

„Amint látták József bátyjai, hogy az ő atyjuk meghalt, ezt mondták: Hátha gyűlölni fog minket József, és visszaadja nékünk mindazt a gonoszt, amit rajta elkövettünk. Üzenetet küldtek azért Józsefhez, mondván: A te atyád megparancsolta nékünk az ő holta előtt, mondván:17Így szóljatok Józsefhez: Kérünk téged, bocsásd meg a te atyádfiainak vétkét és bűnüket, mert gonoszul cselekedtek te ellened. József pedig sírt. Majd azt mondta: Ne féljetek: talán Isten vagyok én? Gonoszt gondoltatok ellenem, de Isten azt jóra gondolta fordítani, hogy sokak életét megtartsa. És vigasztalta őket és szívükre beszélt. 1Móz 50,15kk” A teljes bejegyzés megtekintése