Ez a kis történet pillanatkép az emberi természetről és az isteni kegyelemről.
József testvérei istentelen emberek. Azok voltak és azok is maradtak. Saját játszmáikat játsszák. Azt hiszik, hogy manipulálhatják a sorsukat és persze Józsefet. Voltaképpen az Istent. Nem egyenesek, hazugok. Képtelenek őszinteséget adni és a bocsánatot elfogadni. A saját alattomosságuk rabjai. Hogy hogyan lettek ilyenekké, azt nehéz volna kideríteni. Mindenesetre egy meglehetősen zsarnoki apa mellett nőhettek fel, akitől több szigort, mint elismerést kaptak. Akitől még holta után is tartottak, és úgy gondolják, hogy ezzel József sincs másképp. Azért akarják egy hazugsággal megzsarolni: Apánk azt mondta, hogy bocsáss meg nekünk! – Dehogy mondta. Nem is volt rá szükség, hiszen József a nyilvánosság előtt szívből megbocsátott, és Jákób ennek tudatában volt.
Miért sír József? Azért, mert a testvérei továbbra sem szeretik, hanem félnek tőle. Mit lehet ezzel kezdeni? Ő mindent megtett, hogy rendezze a kapcsolatukat, de nem sikerült. Be kell lássa: Ami egykor eltört, az soha többé nem forr össze. A bizalom nem áll helyre. És ő még most is, még így is szereti az alakoskodó, romlott jellemű testvéreit. Vigasztalja őket, lelkükre beszél, a szívükhöz szól. Feltétlen szeretetéről biztosítja őket. Jelleméből fakadóan nem is tehet mást. Miért? Azért mert ő Isten embere, helyesebben Isten(i)-természetű ember. Amint a testvérek a mindenkori emberi természet tükörképei – a miénké is – úgy József az Isten-ember, Jézus természetének tükörképe. Ártatlanul szenved, nem áll bosszút magáért, sőt megmenti azokat, akik vétettek ellene. A testvérek lesütik szemüket, József felfelé tekint: Isten a rosszat jóra fordítja. Ugyanez történik a golgotai kereszten. Mi lesütött szemmel állunk, mentségeket keresünk, nem tudjuk őszintén kitárni a szívünket sem az előtt a nagy szeretet előtt, amivel Jézus közelít hozzánk. Ő mégis, még így is, még ennek ellenére is ugyanúgy szeret. Milyen jó a testvéreknek, hogy jézusi természetű Józsefük van. És milyen jó nekünk hogy Józsefhez hasonló Jézusunk van. Mi lefelé nézünk és nem tudjuk elfogadni a bocsánatot (sem). Jézus az Atyára néz és elfogadja a keresztet is, értünk. Mi csak a romlott szívünket tudjuk neki adni, ő nekünk adja az (örök)életet. Hát nem csodálatos!
Csepel, 2026. június 28.
