Vannak a világban olyan erők, amikről nem tudunk. A tudomány, bár sok mindent kikutatott, de még több rejtve maradt, és amit tudunk, azt sem tudjuk az ellenőrzésünk alatt tartani. A Szentírás arról tesz bizonyságot, hogy nem az ember fogja alakítani a világ sorsát, hanem Isten. Kezdetben Ő teremtette és Ő is fog véget vetni mindennek. Ez egy részről félelemmel tölthet el minket, más részről azonban reménységgel is. Nem a véletlen sorsszerűség és nem is az emberi gonoszság, hanem Isten áll majd az események mögött. Az Ő kezében vagyunk, akit Krisztusban úgy ismertünk meg, mint szerető mennyei Atyánkat. Jó ezt tudni, amikor a történelem sok eseménye és Földünk romlása a szemünk előtt zajló, aggodalomra okot adó világkatasztrófát jósol.

Mi azonban nem erre tekintünk, hanem Arra, aki mindenható erejével fenntartja és kormányozza az univerzumot és benne parányi életünket.

Lehet-e felkészülni a hirtelen halálra? Lehet-e felkészülni egy olyan napra, ami – az ige szerint – úgy tör ránk, mint éjjeli tolvaj? Lehet, de nem úgy, hogy az ember megpróbálja visszafordítani a visszafordíthatatlant, hanem úgy, hogy Jézus követésében élünk, az ő parancsolatai szerint. Ezt hagyta örökül a missziói parancsban: Tanítsátok az embereket, hogy megtartsák mindazt, amit parancsoltam nektek. Ha hűséges szolgálatban, naponkénti megtérésben talál minket az utolsó nap, akkor nincs mitől félnünk. Arra kell vigyáznunk, hogy a változás Isten iránti hitben és az emberek iránti szeretetben találjon minket. Isten békessége, amely minden értelmet felül halad töltse be a szívünket, lelkünket. Az odafelvalókkal törődjetek, ne a láthatókkal, hanem a láthatatlanokkal. Mert a láthatók ideigvalók, a láthatatlanok pedig örökkévalók. Ezek pedig Isten ígéretei, amiket nekünk adott.

A végső ígéret pedig ez: Új ég és új föld, amelyekben igazságosság lesz. Világunk legnagyobb nyomorúsága, hogy nincs igazságosság, méltányosság. Még a pogány Pilátus is így érez, amikor szíve minden keserűségével kérdezi Jézustól: Mi az igazság? Ez igazából nem is kérdés, hanem kijelentés: Nincs igazság. Jézus azt mondja, hogy van, ő maga az igazság, és ő hozza az Isten Országa igazságosságát a földre. Benne szemlélhetjük már most is, de az új teremtésben nem lesz más, csak igazságosság. Ez jó és reményteljes. Reméljük és várjuk a napot, amikor ez megvalósul és véget ér minden szenvedés.