Az esztendő kapujában előre nézünk és azt kérdezzük: Mit hoz majd ez az esztendő? Nem jóslatszerűen, de nagy vonalakban felrajzolja ez az ige a történések vázlatát.

A háttér: Még mindig áll a teremtés, amelynek gazdája az Isten. Az ember – bármilyen nagyra tartja magát – csak intézője a Teremtőnek.

Mit intéz? Teljesíti-e a Gazda óhaját? A Szent Lélek már Dávid szája által kijelentette, hogy nem. Azt látjuk, hogy népek és nemzetek indulnak saját terveik megvalósítására. Mint a csatába vágtató, megvadult lovak. Nincs józanság és nincs megfontolása az Úr akaratának. Bármire jutnak hiábavalókká lesznek. Lényegében Jézus ellen irányul mindez, ahogy egykor Jeruzsálemben – úgy most az egész világon. Ős ellenségek is összefognak, mint volt Heródes és Pilátus, hogy Jézus uralmát megtagadják, hogy ők uralkodhassanak az emberek felett. Pénzzel, fegyverrel, ravaszsággal és hazugsággal. A világban “jézustalanítás” folyik.

Ahogyan azonban régen, úgy előttünk álló évben is, végső kimenetelében Isten előre elrendelt akarata valósul majd meg. A kereszt által. Kétféle kereszt van. Az egyik Jézus vállán, ami megváltást ígér annak, aki hisz és a másik az ember vállán, amit vinnie kell alázattal és türelemmel. Ez utóbbi is szent, mert Isten közelében tart, imádságban.

Ezekben az összefüggésekben fogalmazódnak meg kéréseink.

Add meg szolgáidnak: Teljes bátorsággal hirdessék igédet.

Nyújtsd ki a kezedet gyógyításra!

Történjenek jelek és csodák Jézus neve által! Ezeket szeretnénk az eljövendőben. Ne maradjon a világ és ne maradjunk Jézus nélkül! Megígérte: Veletek leszek minden napon a világ végezetéig.

Csepel, 2023. január 1.

Az esztendő kapujában előre nézünk és azt kérdezzük: Mit hoz majd ez az esztendő? Nem jóslatszerűen, de nagy vonalakban felrajzolja ez az ige a történések vázlatát. A háttér: Még mindig … Bővebben: Gazda! Te teremtetted az eget és a földet, a tengert és mindent, ami bennük van, te mondtad a Szentlélek által Dávid atyánknak, a…