Az első kérdés, ami eszembe jut: Nem én vagyok-e a megízetlenült só?
Tudok-e jó ízt adni mások életének illetve érzem-e még az Istentől jövő élet jó ízét? A megízetlenült só az enerváltságot és közönyösséget jelenti. Az első befelé irányul, az ember saját lelkében okoz rothadást, a másik kifelé, és mások életére nézve veszélyes.
Jézus olyan embereknek mondja ezt a példázatot, akik már megízlelték a vele való életet, de menet közben valami félrecsúszott, megakadt. Tehát nem a világnak mondja, hanem a benne hívők szűk körének. Jézus szava szerint ha a benne hívő élete elveszíti a hasznosságát, akkor annak megszégyenülés és megvetettség a vége. Van-e innen visszaút? Emberi ítélet szerint; nincs. Kidobják, eltapossák, trágyadombra valónak tekintik. Az emberi ítélkezésben csak lezárt dolgok vannak. Egyik ember a másiknak bírája. Nincs kegyelem.
Jézusnál azonban úgy hiszem, és úgy tapasztaltam, hogy van. Első lépésként mindig kibillent a befelé fordulásból és a közönyből. A bűneink következményei kijózanítóak.
Mire józanítanak?
Egyrészt arra, hogy ne csodálkozzunk az emberek álnokságán és kegyetlenségén, de a magunk romlottságán se, hanem vigyük mindezt Jézus elé. Akkor nem fogunk elcsüggedni, hanem remény ébred bennünk, mert a megváltás másra is, ránk is érvényes, ha megvalljuk bűneinket.
Másrészt arra is józanít, hogy bármilyenek vagyunk, szeret az Isten és mi is szerethetünk másokat. Így rángat ki minket Jézus az enerváltságból és közönyösségből. Fájdalmas, de javunkra szolgáló beavatkozás. A megízetlenült só állapota a lelki halál állapota. Ide is visszaeshet a hívő? Igen. Ám lehet imádkozni ilyenkor a 23. zsoltárt imádságként: Még ha a halál árnyékának völgyében járok is, nem félek a gonosztól, mert te velem vagy; a te veszsződ és botod, azok vigasztalnak engem. Újszövetségi párhuzamos igéje ennek: Mert akit szeret az Úr, megdorgálja, megostoroz pedig mindent, akit fiává fogad! Zsid 12,6. Javunkra teszi, hogy el ne vesszünk örökre.
Csepel, 2023. január 8.
