Azt mondják a nyelvtanulás fontos, és ez igaz is. Szavainkban érzéseink, gondolataink tükröződnek. Jézus mondja: A szív teljességéből szól a száj. Magyarul úgy mondjuk: Ami a szívemen, az a számon. Ez persze önmagában nem érdem. A szív telve lehet keserűséggel és káromkodással is. Lapulhat benne megvetés, harag, türelmetlenség. Ha pedig ezek ömlenek ki szavakként a szájon, akkor az aligha használ bárkinek is. Szavainknak ugyanis súlya van. Azoknak is, amiket nem gondolunk komolyan. Olyanok, mint a szabadjára eresztett madarak. Hogy hová repülnek és milyen célba érnek, azt gyakran szem elől tévesztjük. Jézus azt is mondta, hogy minden hiábavaló szóért, amit kimondanak az emberek, számot fognak adni az ítélet napján. A modern világban valóságos szóáradat vesz körül minket. Szól a rádió, beszélnek a filmeken, az okostelefonon, a tik-tokon vagy az internet más csatornáin bárki megszólalhat és elmondhatja hihető vagy hihetetlen verzióját valamiről. A reklámok szüntelenül bombáznak minket, hogy rászedjenek valamire. A politikusok minden alkalmat megragadnak, hogy igazolják tetteiket az emberek előtt, és jó színben tüntessék fel magukat. Az iskolákban a tanárok folyamatosan beszélnek a gyerekekhez. Mindezt modern szóval kommunikációnak nevezzük. Kommunikáció az emberek nyelvén, a gyerekek nyelvén, más nemzetek nyelvén. De beszélünk-e Isten nyelvén? Egy nap kimondott szavai között mennyi hely jut annak, amit a Szent Szellem akarna mondani általunk? Isten gyermekeinek anyanyelve az, amire a Szent Szellem tanít. Nem beszélhetünk úgy, mint a világ. Annak hangzavarától függetlenül mindig bele kell szőnünk beszédünkbe az ige fonalát. Enélkül csak fecsegünk és rosszabbak leszünk a hitetleneknél. Dicséretet mondjatok szívetekben az Úrnak! Itt kezdődik a jó beszéd patakja, itt a forrása, a szívben. Jézus mondja: A ki hisz énbennem, amint az írás mondotta, élő víznek folyamai ömlenek annak belsejéből. (Jn 7, 38.) Ha Jézussal teljes a szív, akkor Ő a kimondott szavakban is tükröződni fog. Az Isten országának nyelvtana Jézustól tanulandó. A rossz szavak hatással vannak a környezetünkre. Az átkozódás vagy a hazugság átkot vonz. A jó szavak is hatással vannak. Ahogy az 1Pt 3,9-ben olvassuk: Ne fizessetek gonosszal a gonoszért, avagy szidalommal a szidalomért; sőt ellenkezőleg áldást mondjatok tudva, hogy arra hivattatok el, hogy áldást örököljetek.Világformálók a szavak. Emberformálók is. Ha Krisztus beszéde lakik benned, akkor rád is igaz: Örök életnek beszéde van tenálad! Használd!