Isten döntései meghatározták Izrael életfolytatását. Állandó választás elé állították a népet. A döntések megcselekvése kifejezte Isten úrként való elismerését, tehát a szövetségi hűséget, ami egyúttal az élet és halál közötti választást is jelentette. A héber nyelv egy szóval fejezi ki a törvényt és annak megtartását, Isten döntésének megfelelően. Ez a szó a „mispát”. Ez szerepel igénkben.
Az Úr Jézus Krisztus jelenti ki és jeleníti meg Isten nagy, világraszóló döntését. Tanítása és élete teljes összhangban van azzal. Ő az a „szolga”, akiről Ézsaiás prófétál. Akiben az Atya kedvét leli, akiben gyönyörködik. (Máté 3,17. és 17,5.) Őrajta nyugszik meg a Szent Lélek, betölti őt, hogy mindenben Isten döntésének megfelelően járjon el.
Milyen döntés az?
Kegyelmi döntés. A megrepedt, immár használhatatlan írónádat nem töri el és nem dobja szemétre, a kellemetlen füstöt okádó mécsest, ami világításra már alkalmatlan, nem oltja ki. Mi vagyunk a megrepedt nád és füstölgő mécses. Oktalanul büszkélkedünk az emberi értelem világosságával, mert csak egyre növekszik a világban a sötétség. Napjaink fehér lapjait is inkább csak összetintázzuk, semhogy szép betűkké formálnánk rajtuk az igazságot. Milyen csodálatos, hogy az Örökkévaló, rátekintve az emberre, kegyelmi döntést hozott. Egyszülött Fiát küldte a világba, hogy éljünk általa. Ez két dolgot is jelent. Egyrészt, hogy ismerjük fel, ismerjük el, hogy ő Istentől rendelt Urunk, Megváltónk és így a halálból életre támadjunk. A benne való hit által újjászülessünk, vegyük a Szent Lélek ajándékát és ördögfajzatokból isteni természet részeseivé legyünk. ÉLJÜNK általa! Másrészt ez azt is jelenti, hogy éljünk úgy, ahogyan Ő élt.
Mit jelent ma Isten döntésének megfelelően eljárni?
Legyünk Isten kegyelmének, irgalmas szeretetének hirdetői a világban szóval és cselekedettel.
Mi nagyon könnyen leírunk embereket. Haszonelvű társadalmat alkottunk, amelyben a margóra kerülnek azok, akik valamiért útban vannak. A fogyatékkal élők, a nincstelenek, az öregek, az intézetis gyerekek, a krónikus betegek, a mentálisan sérültek, az alkoholisták és drogosok, a bukottak, a tehetségtelenek, a hazátlanok, a börtönlakók. Nincs kegyelem! – vágja az arcukba a világ. Mi mit mondunk? Keresztény – annyi, mint krisztusi, Krisztus arcú ember. Tudjuk-e, szeretnénk-e szeretni a „haszon-talanokat”. Különleges feladat, küldetés ez. Mindenképpen hálátlan. Erre mondja Pál: Mert úgy vélem, hogy az Isten minket, az apostolokat, utolsókul állított, mintegy halálra szántakul mert látványossága lettünk a világnak, úgy angyaloknak, mint embereknek. 1Kor 4,9. Márpedig az apostoli szolgálat minden keresztény küldetése. Mondhassa ránk is az Úr: Íme az én szolgám, akit szívem kedvel!
