Jézus az Isten kegyelmének megtestesülése, inkarnációja. Benne tapasztaljuk, csodáljuk és imádjuk. Szüksége van-e az embernek Isten kegyelmére?
Különböző mértékben. Attól függ, hogy kit mennyire nyomasztanak a bűnei.
Van, aki úgy érzi, hogy nincsenek bűnei. A bűnösök a börtönben vannak. Neki nincs mivel elszámolnia sem Isten, sem emberek előtt. Az ilyen embernek egyáltalán nincs szüksége a kegyelemre. Az emberek többsége ilyen.
Van aztán olyan, aki úgy érzi, hogy vannak bűnei, de azok bocsánatos bűnök és – ha van Isten – akkor némi jóindulattal elnézheti. Egyensúlyban látja életében a jót a rosszal. Igazából az ilyen embernek sincs szüksége a kegyelemre. Ez is gyakori.
Van aztán olyan ember is, akit nyomasztanak a bűnei. Sok minden miatt rossz a lelkiismerete, amit életében tett, vagy mulasztott. Úgy van, ahogy a zsoltáros mondja: Mert bűneim elborítják fejemet; súlyos teherként, erőm felett. (Zsolt 38,5.) Az ilyen embernek van szüksége a kegyelemre.
Történetünkben Simon farizeus talán a második kategóriába tartozik. Szívesen van Jézus társaságában, ebédre is meghívja, de csak azért, hogy Jézus igazolja az életét: Az ő házában lám helye van Istennek és az ő küldöttének. Békésen fekszenek – a kor szokása szerint – kereveteken, előttük a terített asztal, amikor szinte a semmiből jelenik meg egy asszony, akiről az ige azt mondja, hogy bűnös volt (prostituált?) Ő a harmadik kategóriába tartozik. Megáll hátul, Jézus lábánál, a könnyeivel öntözi és a hajával törölgeti. Aztán még drága kenetet is önt rá és belesimogatja fáradt lábába a kenetet. Erre a meghökkentő magatartásra pedig az indítja, hogy ő sóvárogva vágyódott Isten kegyelme után, amitJézusnál meg is talált, felfoghatatlan bőségben. Csodálkozó imádattal, megrendülten tapasztalja a rá áradó, elfogadó szeretet nagyságát. Ez a mindent elsöprő érzés készteti ilyen szertelen cselekedetre. Sír és örül egyszerre. Szereti Istent, aki viszontszereti őt. Megérzi, hogy szereti őt az Isten, és ő viszontszereti rajongó lobogással.
Van, aki semmit sem vár Istentől. Van, aki bizonyos dolgogat összefüggésbe hoz Istennel és azokat (el)várja tőle. Van, aki pedig mindent vár Istentől és ezt a mindent meg is találja Jézusban.
Akinek nincs szüksége a kegyelemre, annak semmi keresnivalója nincs Jézus mellett. Aki csak a kegyelem alkalmi morzsáira vágyik, annak talán van keresnivalója Jézus mellett, de amit keres, azt nem fogja megtalálni. Isten kegyelme nem bőségszaru, amiből éppen kipottyan, amit szeretnénk 
Az ilyen ember nem szereti Istent, csak azt szereti, amit tőle kap(hat). Aki azonban nagyon rászorulva érzi magát a kegyelemre, az teljes szeretettel fordul Isten felé. Az igazi szeretet ugyanis olyan bizalom, amely mindent vár a szeretett személytől. Olyan, mit a szerelem. Vagy lánggal lobog, vagy sehogy. Jézusban át lehet élni, meg lehet tapasztalni Isten minden várakozást felülmúló szeretetét, ami örök és mindenki felé kitárulkozik. Ez az ő szerelme irántunk, és csak hasonló hőfokon lehet viszonozni. Ezért mondja végül Jézus az asszonynak: Hited (szereteted) megtartott (megmentett, örökre boldoggá tett) téged!
