Ha elolvassuk az eredetit, akkor amit „felebarát”-nak fordítanak, ott egy magyarul nehezen visszaadható kifejezést találunk. A görög szó azt jelenti: közeli. Aki közel áll hozzám, így is mondhatnám: Mellette állok. Nem csak fizikailag, hanem minden tekinteteben. Akiért kiállok. Ma már félreérthető, vagy nem is érthető a felebarát szó. A gyerekek és a fiatalok biztos nem értik. Félig barát? – kérdezik. A magyar fordítás, ami a középkorra megy vissza eredeti értelmében azt jelentette: ő a másik felem, nélküle nem vagyok egész. Ez is izgalmas! De gondolkodjunk még a szó eredeti, görög jelentésén: közeli, hozzám közel áll. Így az írástudó kérdése eredetiben így is megfogalmazható: Mi az, hogy közel? Ki lehet közel hozzám?
Az Ószövetségben – hiszen az írástudó a Tórát idézi – az áll, hogy néptárs, a másik zsidó ember. Azt kell úgy szeretni, mint magamat. Szöget üthetett az írástudó fejébe, hogy lehet, hogy nem csak azt kell szeretni , esetleg mást is? Más nép fiát? Esetünkben az ellenséget is? Hiszen a samáriaiak ellenségnek számítottak.
Igazából félünk a közelségtől. – Ahogy Halász Jutka énekli egyik zseniális énekében: „A közeledés is félreérthető, a hazugság is lehet megnyerő… Nehéz okosan szeretni, ahogyan kell, amit a másik örömmel elvisel, nehéz szeretni okosan, józanul, szeretni sajnos senki nem tanul.”
Kit engedek közel magamhoz? Mennyire megyek közel a másikhoz? Hol a határ? Mi ennek a helyes módja? Egy kézfogás, egy szó, egy ölelés, együtt sírás, együtt nevetés? Kivel lehet ezt megtenni? A finn egy tegező nyelv. Az iskolás diák simán letegezi a tanárát, a hajléktalan a miniszterelnököt. Kicsit vicces, de komoly értelme van. Közel lenni.
Nálunk nem olyan egyértelmű. Szolgálatom kezdetén egy vasi faluban a nálam nem sokkal idősebb gondnoknak mondtam, hogy tegeződjünk. Első meghökkenése után csak annyit mondott: Akkor legyünk közelebb? Hát igen. A távolságtartás szinte a vérünkben van. Aki megnyitja a szívét, könnyen kaphat sebeket. De a nyitott szív nélkül milyen sivár lesz az élet. Élünk egymás mellett, mint az idegenek.
De hogyan lehet ezt jól csinálni? Úgy hogy ne okozzunk sérülést és mi se sebződjünk meg. Mondjuk odaül a nővér a beteg ágya mellé, aki másnap meghal. Hogy lehet ezt feldolgozni? Más példa: Szeretetet mutathat egy férfi egy nő iránt – de úgy hogy ne keltsen benne gyengéd érzéseket. Lehet ilyen? Ebben segíthet a „felebarát” szó eredeti magyar jelentése: A másik ember a másik felem. Csak ha tisztelettel, tapintattal, jól szeretem, akkor egészíthetjük ki egymást. Jézus: Úgy szeressétek egymást, ahogy én szerettelek titeket! Ez is egy kapcsolatot feltételez, egy közelséget, Jézussal, az Istennel. Isten közel jött. Jézus Krisztusban egészen közel az emberhez. Nem féltette magát és minket sem. Teljesen kitárta a szívét. Még akkor is, amikor a kereszthalállal fizettek érte.
Gondoltatok már arra, hogy Istennel, Jézussal is tegeződünk? Közvetlenség. Hát illik ez? A mindenható, örökkévaló Istent letegezni. Egészen az Ószövetségig nyúlik vissza ez a hagyomány. A héber nyelvben istenkáromlásnak számított volna, ha Úrral harmadik személyben beszél valaki. Úgy, mint egy idegennel. Jól éreztek rá arra, hogy Istennek csak azt mondhatjuk, hogy „te”. Mert ő nem idegen. A mienk, és mi az övéi. Mint a szerelmesek. Az Újszövetség népe ezt a hagyományt folytatta. Az ember Istennel egész, nélküle csak fél. 
De igaz ez a másik emberre is. Jézus nagyon komolyan beszél erről. Úgy egészülünk ki, ha közel vagyunk egymáshoz. Szívben, lélekben. Azért mondja: Amit akartok, hogy az emberek veletek cselekedjenek, ti is azt cselekedjétek velük!
(Mt 7,12.)
