Lk 2, 13-14.
Isten dicsőségének megjelenése a földön. Karácsonykor ezt ünnepeljük. Isten dicsősége rejtett. Mindig is az volt. Jézus születésének éjszakáján is az. Bele rejtette dicsőségét egy gyermekbe, aki egyszerű emberek közé született. Ezért van az, hogy csak az angyalok énekelnek és dicsőítik az Örökkévalót, mert ők a fátyol mögé látnak. Tudják, hogy ki született a világra.
A Békesség Fejedelme.
Miért van akkor háborúság? Miért szívekben, miért harctereken, miért városokban, ahol terrorcselekményeket követnek el, miért országokban, ahol különböző politikai erők feszülnek egymásnak, miért vallások között, amelyek mind magukat tartják egyedül igaznak? Miért családokban? Házastársak vagy testvérek között?
Az angyalok azt hirdetik: A földön békesség! Ám ennek feltétele van. Csak ott van békesség, ahol az emberek Isten tetszésére (dicsőségére) élnek. Nem magukat “örültetik”, hanem részesülni akarnak Isten örömében. Ez a békesség. Szívben, családban, ország-világban.
Isten dicsősége – ahogy egykor úgy ma is – rejtve van. Jézus Krisztusban. Hihetetlen! – mondja az ember. Tényleg csak az őbenne ragyog fel számunkra Isten? Csak általa ismerhetjük meg? Csak általa fordulhatnak jóra a dolgok? Karácsony ünnepén egy pillanatra Jézus felé fordul a világ figyelme. Sajnos ez csak múló pillanat. Van egy történet – amit meg is filmesítettek – arról, hogy az első világháborúban a fronton a német és angol katonák Karácsony ünnepén leteszik a fegyvert és kezet nyújtanak egymásnak, ismerkednek, beszélgetnek, játszanak, megosztják egymással amijük van. Fényképeket mutogatnak a családjukról – egyszóval igaz emberséget mutatnak. Aztán elillan a varázs és újra dörögnek a fegyverek. Ilyen a mindenkori ember Karácsonya? Múló pillanat? Szeme elől rejtve van Isten dicsősége, mert nem jó helyen keresi, nem Krisztusban. Vajon előtted is rejtett? Vagy már rácsodálkoztál és veled maradt a békesség?
