Isten zavartalan lelki közösséget kínál nekünk Jézus Krisztus jelenlétével. Bármilyen hihetetlen, ő mindig velünk van, ígérete szerint: Veletek leszek minden nap a világ végezetéig. Az ember hajlamos rá, hogy magába forduljon. Gondjait, örömeit függetlenítse az Úrtól. Ettől óv az apostol. Életünk semmilyen vonatkozását ne válasszuk le Jézusról. Szabad megosztani vele boldogságunkat és bánatunkat egyaránt, és vele minden más megvilágításba kerül. Lényegében ezt jelenti szüntelen imádkozni: helyet biztosítani Jézusnak, számolni vele életünk minden pillanatában. Talán úgy érezzük, hogy vannak olyan dolgok az életünkben, amik nem méltók Jézushoz. Ő azonban ezt másképp látja. Olyan, mint egy igaz barát, aki nem egyszerűen a tetteinkre, vagy a pillanatnyi hangulatunkra koncentrál, hanem ránk. Mégpedig együttérző szeretettel. Empátiával. Ezért legyetek mindig derűsek! Fogjátok fel az életet a humoros oldaláról! Tudjatok nevetni, megmosolyogni ha kell önmagatokat is. Nem kaszárnyát épített Jézus, hanem egy vidám tanítványi közösséget. Meg vagyok győződve, hogy sokat tréfáltak. Annál inkább megtehették, hiszen a menny és föld urának mi volna lehetetlen? Jézus mindenhatóságát azonban nem a hatalom nyomasztó érzése lengte be, hanem hogy mindig és mindenre kínált megoldást.
Mostanában az egyház túl komolyan veszi önmagát. Akár a fundamentalista, akár a liberális oldal. Komolykodó, szigorú, hibátlan közösségnek kíván feltűnni vagy éppen olcsó viccelődéssel próbálja elfogadtatni magát. Mindkettő tévesztés. Jézus közelében oldódtak a görcsök. Lelki és testi értelemben egyaránt. Lehetett élni, és örülni az életnek. Az életuntság és reménytelenség – a modern ember jellemzője – teljesen idegen volt Jézustól. Ezért nem csinált papságot, tartózkodott minden tekintélyelvűségtől és nem írt dogmatikát sem. Életet kínált a vele megteremtődő közösségben. Ez a mi nagy lehetőségünk ma is. Öröm, vele, általa, benne, hiszen végül minden jóra fordul! Ez az evangélium.
