Csak Lukács evangélista emlékezik meg arról, hogy Jézus szól a keresztúton őt kísérőkhöz. Ma álljunk azok közé, akik elkísérik Jézust ezen az úton. Talán mi is hajlunk az együttérzésre, siratjuk azt, akit ártatlanul ítéltek halálra, hiszen ki ne indulna meg az emberi szenvedés láttán? Az egyházban hagyomány volt, hogy Nagypéntek gyásznap. Az oltárterítő fekete színe is erre utal. Meghal, aki szeretett minket, és akit mi is megszerettünk. Szeretett Megváltónk halála pedig sírásra indít, könnyeket fakaszt. Így olvassuk: Jajgattak és sírtak miatta.
Jézus azonban ismét meglep minket szavaival: Ne engem sirassatok! Inkább magatokat és gyermekeiteket sirassátok! És nekünk magunkra kell vennünk Jézus szavait. Nem tehetünk úgy, mintha másokhoz szólna. Nem engedhetjük el a fülünk mellett a komoly intést, ami abban a sorsdöntő órában elhangzott, s amely mondhatni Jézus utolsó prédikációja volt.
Miről szól? Jézus azt mondja, hogy nem az a sírnivaló, ami vele történik, hanem ami ránk várhat. Egy képben rajzolja ezt elénk: Ő a zöldellő fa. Ahogy János írja: Benne volt az élet és az élet volt az emberek világossága. (Jn 1,4) Az élet fejedelmét pedig megöltétek. (Csel 3,15)
Mi emberek pedig vagyunk a kiszáradt fa. Azért kiált fel így Pál apostol: Óh én nyomorult ember! Kicsoda szabadít meg engem e halálnak testéből? (Rm 7,24)
Jézus tehát azt mondja, hogy ha őt, az életet az emberek halálra szánják, akkor vajon milyen sors vár a bűnei miatt Isten ítélete alatt álló emberiségre? Az érzelgősség nem segít az emberen, csak a maga elveszett állapotának felismerése. Ne engem sirassatok, magatokat és gyermekeiteket sirassátok! Mi vár az emberiségre, mi vár a világra? Mondhatnánk, hogy ezek a vészjósló szavak akkor régen hangzottak el. Ma már nem időszerűek, mert tudjuk, hogy van bűnbocsánat, volt feltámadás. De van-e a ma emberében őszinte bűnbánat? Megretten-e Isten ítélete hallatán? Tud-e könnyeket ejteni sajátmaga és elkallódott gyermekei miatt? Nem úgy fest a világ, mintha Húsvét után lenne. Jézus ma is a keresztútját járja, mert mi emberek nem változtunk meg, nem félünk vétkezni. És ez a “nem félünk vétkezni” gondolkodás Jézust ma is megfeszítené. Nagypéntek és Húsvét óta egy türelmi időben élünk. Isten igazságos ítélete nem foszlott semmivé, hanem el lett halasztva. Jézus, keresztúton elmondott utolsó, rövid prédikációja bűnbánatra hívott és hív ma is. Ha vele megyünk a keresztúton, ezt kell meghallanunk.
