Keresztelőre készülve az jutott eszembe, hogy az imádság egy olyan létállapot, mint a gyermeké az anyaméhben. A teljes biztonság tudata, az elfogadottság, a melegség az öntudatlan boldogság. Ahogy együtt dobban a magzat szíve az anyáéval, úgy az imádkozóé is Istenével. Isten szíve Jézus. Ahogy a magzatot átjárja az anya vére, úgy az imádkozót is Isten élet-ereje.
Az imádkozás tehát valami nagyon bensőséges dolog. Ritkán nyilvánosság elé való. Jézus maga is félrevonult, amikor imádkozott. Így készült a megváltás útjára. Így pihent, amikor elfáradt. Így tett a Getsemáné kertben, elfogatása óráján. Imádkozott titokban Péterért, a tanítványáért, hogy az el ne veszítse a hitét. Nekünk is lehet így imádkozni, kettesben maradni Istennel. Szavakkal vagy szavak nélkül kitárva szívünket eggyé lenni vele.
Emlékezetem szerint Jézus csak háromszor imádkozott nyilvánosan: Lázár feltámasztásakor, a kereszten, és a gyermekekért.
E három nyilvános imádságnak jelentősége van. Lázár esetében a sokaságnak tudnia kell, hogy Isten meghallgatta Jézus különleges kérését és visszahozta a negyednapos halottat a sírból. Isten gyermekei tehát bármit kérhetnek, még lehetetlennek tűnő dolgot is.
Aztán a kereszten. Itt azért imádkozik nyilvánosan, hogy kivégzői megtudják: számukra is van bocsánat. Ez is üzenet-értékű, tekintve, hogy az ember a rossz lelkiismerete miatt nem mer és nem is tud imádkozni. Ám ha még az Isten Fiát meggyilkolók számára is van bocsánat, akkor nincs az a mélység, amiben ne lehetne imádkozni, mert maga Jézus is imádkozik a méltatlanokért.
Végére hagytam: Jézus a gyermekekért is nyilvánosan imádkozott, hogy felhívja a figyelmet a gyermekekért való imádság fontosságára.
Miért kell a gyermekekért imádkozni? Miért viszik őket az édesanyák egy evangéliumi történetben ösztönösen Jézushoz? A gyermek élete hosszú ideig ezernyi útelágazás. Egy nap legparányibb eseménye is sorsfordító lehet és utóbb meghatározó egész életére nézve. Ha éppen sír, megvígasztalom-e időben? Ha kell, magamhoz ölelem-e, fölveszem-e vagy éppen nem? Hogyan szólok hozzá? Mivel táplálom a testét, a lelkét? Ha ennek súlyát teljes egészében magunkra vennénk szülőként, megbénulnánk a felelősségtől. Nyilván mindent megteszünk, hogy gyermekünk a legjobb lelki és környezeti hatásokat kapja, de ez nem garancia arra, hogy élete boldog lesz, és személyisége helyes irányba fejlődik. Istenre kell bíznunk. A gyermek Isten ajándéka a szülőknek, de kell, hogy a szülők ajándékává is legyen Istennek. Ezt érezték az édesanyák, akik Jézushoz vitték gyermekeiket.
Keresztelő után az oltárnál is elhangzik: Édesanya! Foglald őt mindennapi imádságodba! Múlhat azon egy ember élete, hogy az édesanyja imádkozik-e érte. Ezt komolyan kell venni. Jézus karjába veszi a gyermekeket és megáldja őket. Az Úr áldja meg ezt a gyermeket is, mind kimenetelét, mind bemenetelét – az ősi szöveg szerint! Mert életutunk folyamatos kimenetel a világból és bemenetel az Isten országába. Áldjuk és magasztaljuk tehát az egyetlen igaz Istent, és keresztelőre készülve mondjuk el együtt az egész keresztyénség hitvallását!
