Isten akarata-e a szenvedés? Igen. Persze jó vallásos emberekként szeretjük őt mentegetni, hogy csak passzív akarata: megengedi. A valóság azonban az, hogy a szenvedés nagyon is aktív akarata Istennek, ami számunkra elég ellentmondásos, hiszen úgy tudjuk, hogy ő szeretet. (1Jn 4,16) Mégsincs azonban kibékíthetetlen ellentét a szeretet és a ránk bocsátott szenvedés között, mert úgy a szenvedés Isten lélekformáló eszköze. Olyan, mint a véső és kalapács a szobrász kezében.
Pál apostol testamentuma, végrendelete szorosan kapcsolódik ahhoz a szolgálathoz, ami kitöltötte az életét. Az ige hirdetését tartotta legfontosabbnak. De nem általánosságban – bár ő Mózes és a próféták jó ismerője is volt – hanem Jézus Krisztusra vonatkozóan. Az evangélium hirdetője volt. Azé az evangéliumé, amit nem csak hallomásból ismert, hanem meg is tapasztalt megtérésekor. Átélte azt a csodát a damaszkuszi úton, hogy Jézus Krisztus őt is megváltotta, szereti, sőt szolgálatára méltónak találja, annak ellenére, hogy ellensége volt. Gyűlölte és megkínozta Jézus követőit. Nem hitte a feltámadást. Elvakultságában Isten ellensége lett, holott Istent akarta szolgálni. A damaszkuszi úton aztán minden megvilágosodott előtte és megértette milyen tévedésben volt. Attól kezdve következetesen ragaszkodott az evangélium jó híréhez: Jézus Krisztus azért jött, hogy megmentse a bűnösöket. Mindkettő nagy hangsúlyt kapott igehirdetésében. Azt is hirdette, hogy az ember elveszett Isten számára, mindenféle bűn szolgaságában él, amiből szabadulni nem tud. Isten ítélete és halál vár rá. Ő is ilyennek látta meg magát. De azt is hirdette, hogy Jézus Krisztus megkeresi az elveszettet, az ő áldozatáért Isten szeretetébe fogad minket, ha hiszünk a Megváltóban. Összefoglalva: Isten gyűlöli a bűnt, mert az megrontja az életet, de szereti a bűnöst, és új életre hívja a Szent Lélek által, aki Jézusról tanúskodik a szívünkben. Elkárhozottakból Isten gyermekei lehetünk. Pál, mondanivalóját minden másnál fontosabbnak tartotta. Tudta ugyanis, hogy mind a személyes életünk, mind az emberi közösségek boldogsága múlik rajta. Ezért helyezte mindenek elé az ige, az evangélium hirdetését. Élete végén, mint legdrágább kincsét bízza tanítványára, Timóteusra az evangélium hirdetésének munkáját. Tartsuk mi is legdrágábbnak. Adjuk tovább: Úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött fiát adta, hogy aki hisz őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen! (Jn 3,16.) Ennek az igazságnak a hirdetése legyen évről évre életprogramunk.
Isten közeledése – ahogy tegnap is mondtam – megszólító. Jézus jövetele kikényszeríti az ember állásfoglalását. Mit szólsz hozzá? Mit gondolsz róla? Mi következik ebből?
Eredj! Szólj neki! Ez sokkal személyesebb, mint szózatot intézni valakikhez, vagy tanítást mondani valamiről. Jézus – Jesuah – történetét végig kíséri ez a személyesség. Ő szól Péternek, Péter Andrásnak és így tovább. Ezen a közvetlen módon adták tovább a hitet, mind a mai napig. Olyan jó lenne ha te is így találkozhatnál az emberré lett Istennel!
Az élet szolgálat. Gondnokság, sáfárság. A gondnok szó a gond-ból jön. Valaminek, valakinek a gondját fölvenni, hordozni. Ezt jelenti. Nagy kincs egy jó gondnok gyülekezetben, iskolában, kórházban, bármilyen közösségben. Intézi a folyó ügyeket. Figyel a hiányokra, hogy pótolja azokat. Szüntelen azon gondolkodik, hogy miként tehetne jót.
Miért engedtél eltévelyedni minket útjaidról, oh Uram! Miért keményítetted meg szívünket, hogy ne féljünk téged? Térj meg szolgáidért, örökséged nemzetségeiért! Ézs 63,15.17.
