A szombat megtartása az Úr és az Izráel népe közötti szövetség jele volt: „…Tartsátok meg szombati nyugalmam napját, mert ez jel közöttem és közöttetek nemzedékről nemzedékre, hogy igazán megértsétek, hogy én, az Örökkévaló, vagyok az, aki különválasztottalak titeket a magam számára. Tartsátok meg szombatomat, mert szent az nektek. Aki megszentségteleníti, halállal lakoljon, s aki dolgozik rajta, irtassék ki népéből.” (2Mózes 31:13-14.)
El tudja-e csendesíteni a szívét az ember ha bajok veszik körül? Jeremiás siratja az elpusztult Jeruzsálemet, vele együtt önmagát is, mint aki átéli, átérzi népe nyomorúságát olyan mélyen, mintha személyesen vele történt volna. Bánatának könyve a Siralmak könyve. Ám mint hamu alatt a parázs ott rejtőzik szívében a hit is. Nem adja fel, nem elfordul Istentől a bajok között, hanem hozzá fordul. Bár minden arról tanúskodik, hogy utólérte őket a vég, ő tud valamit, ami rácáfol a kétségbeesésre: Szeret az Úr, azért nincs még végünk. Ez a bizonyosság emeli fel őt és láttat reménységet vele. Emberi megfontolás szerint nincs jövőjük. Jeremiás azonban elűzi magától a sötét gondokat és gondolatokat, hogy Isten arcára nézzen, mert ott mindenkor a szeretet szelíd ragyogását látja. Kövessük példáját!
Jákób nehéz szívvel és egyedül vándorol a pusztában. Jövője bizonytalan. Anyja tanácsára elorozta bátyjától az apai áldást, ezért el kellett menekülnie annak haragja elől. Anyja egykori családjához tart a messzi Háránba, mert azt reméli, hogy nagybátyja majd befogadja. Az utazástól elfáradva este álomba merül, és akkor kiderül, hogy mégsincs egyedül. Számon tartja őt az Isten. Látomást küld, szól hozzá, ígéreteket tesz neki.
Lehetne általánosságban is beszélni erről a történetről, dehát mégiscsak testvérek voltak. Milyen viszonyban vannak egymással a testvérek? Személyes tapasztalatom nem lévén – nekem nem volt testvérem – kénytelen vagyok a gyerekeim egymáshoz való viszonyát izsgálni. Vajon megjelennek-e bennük a káini vagy éppen ábeli vonások. Milyen indulattal vannak egymás iránt? Eljutnak-e majd valamikor arra, amit úgy mond az apostol: Az az indulat legyen bennetek, ami Krisztus Jézusban volt. (Fil 2,5.)
Harag, türelmetlenség, szóbeli vagy esetenként fizikai bántalmazás, vádaskodás, elkülönülés, mintha a másik nem is létezne helyzetek, vagy jobb lenne, ha nem is létezne, mivel zavar, útban van, akadálya az életemnek. Emellett a fiak és lányok élete folyamatos küzdelem a megkülönböztetett szeretetért, a kizárólagos figyelemért. Később, felnőttként az anyagiakért, az örökségért. Jó esetben persze idővel csillapodnak a indulatok. Akár megértés, együttérzés vagy szeretet is kialakulhat a testvérek között. Idővel. És addig? Mondom: Szeressétek egymást! Ne bántsátok egymást! Nem fogadnak szót. A gyermeki létre az én-központúság jellemző. Abba pedig nem illik bele a másik. Sokan vannak, akik felnőttként is gyermekek maradnak. Az élet minden vonatkozásában csak magukra gondolnak. Pál írja a szeretet himnuszához kapcsolódva: Amikor gyermek voltam, úgy szóltam, mint egy gyermek, úgy is viselkedtem. Amikor azonban felnőttem, elhagytam a gyermeki magatartást. Ez lényegében azt jelenti, hogy megtanultam szeretni magamon kívül mást is. (1Kor 13,11) Hogyan? Kitől? Jézustól. Ő a nagy jellemformáló. Az élettapasztalat ugyan megtaníthat egyet s mást és az ember képes valamilyen mértékben uralkodni az önzésén, de az az igazi, ha Jézus hoz változást és a Szent Szellem, Isten Lelke formálja életünket. Akkor már nem keserű szájízzel adok teret, figyelmet, időt, anyagiakat a másiknak, hanem örömmel.
Íme, még egy kevés kis idő, és Libanon gyümölcsöskertté változik, a gyümölcsöskert pedig hatalmas erdővé. Meghallják majd azon a napon a süketek a könyv igéit, s a homály és sötétség után a vakok szeme látni fog. Az alázatosak egyre jobban örvendeznek az Úrban, és a szegény emberek Izrael Szentjében ujjonganak. Mert vége lesz az erőszakosnak, és eltűnik az öntelt, kipusztulnak mind, akik gonoszságon törik fejüket; akik vétkesnek nyilvánítják szavukkal az embereket, a bírókat megfélemlítik, hamis ürügyekkel utasítják el aki az igazát keresi. Így szól Jákob házához az Úr, aki megváltotta Ábrahámot: „Most már nem szégyenkezik Jákob, és most már nem sápad el az arca, hanem, ha meglátja gyermekeit, kezem művét körében, szentnek mondják nevemet, szentnek mondják Jákob Szentjét, és Izrael Istenét félik. Akkor megismerik a tévelygő lelkűek a bölcsességet, és a zúgolódók belátást tanulnak.” (Ézs 29,17-24)
Szíven ütött-e már ez a mondat? Általánosságban szeretünk beszélni a bűnről. Könnyen kiszalad a szánkon az ítélkezés akkor is, ha más hibáján tudunk törvényt ülni. Botrányos dolgoktól hangos a közélet. Nehezen viseljük azonban, ha valaki fejünkre olvassa a saját botlásunkat és jogosan marasztal el minket tetteinkért. Olyankor többnyire mentegetjük magunkat. Az is tudott, hogy minél magasabb helyet foglal el valaki a társadalmi ranglétrán annál érzékenyebb és elutasítóbb a kritikára. A bibliai Dávid király etekintetben kivétel. Amikor Nátán próféta mintegy a mellének szegezi a súlyos vádakat – emberölés, házasságtörés – akkor ő kész magába szállni és elismeri bűnösségét.
A Hegyi Beszédben mondja Jézus: Keressétek először Isten országát és az ő igazságát és minden más megadatik nektek. Milyen varázslatos mondat ez! Ha első helyre tesszük életünkben Jézus hallgatását és megismerését, akkor megadatik, amire szükségünk van. Ő gondoskodik róla. Erről szól, ezt példázza a kenyérszaporítás csodája. Nem pusztán a gondviselő Isten jelenik meg benne, nem is az a Messiás, akinek a zsidók olyan hatalmat tulajdonítottak, hogy majd kenyeret ad a pusztában, hanem az, akinek a szavára figyelve az életet egy más oldalról kezdjük szemlélni. Az ember ösztönösen úgy képzeli, hogy amire szüksége van, azt majd megszerzi. Tudással, verejtékes munkával, kitartó igyekezettel, ügyességgel. Ha pedig így nem megy, akkor majd ravaszsággal vagy erővel elveszem mástól. Nem tudunk ezen a gondolkodáson változtatni, hacsak nem kapunk egy másik látást és meg nem változik az értelmünk, amit a Szentírás magyarul megtérésnek fordít. (metanoia=az értelem megfordulása) Hogyan lehetséges ez? Jézus szavát hallgatva, azt megértve és ahhoz ragaszkodva. Jézus azt mondja: “Megindító, hogy már három napja kitartanak mellettem, holott lassan nincs mit enniük.” Igaz tanítás, ismeret az élő Istenről, még az éhséget is elfeledteti az emberrel. Jézus szava hozhat ilyen lelki állapotba. Ígéretes. Ha hallgatom Jézust – megfeledkezve önmagamról – akkor ő gondoskodni fog rólam. Akkor nem megszereznem kell az életemhez szükséges dolgokat, hanem megadatnak. El tudom-e ezt hinni? Akarok-e ilyen más alapállásból élni? Van egy másik történet is, ami ide kapcsolódik. Mária és Márta, Lázár két nőtestvérének esete. Márta sürög-forog, hogy mindenkinek legyen a tányérján étel, ha már Jézus és tanítványai megtisztelték látogatásukkal. Mária azonban – és ezt Márta nehezményezi is – Jézus lábához ül, hogy hallgassa, amit mond. Jézus ezt a magatartást így jellemzi: Mária a jó részt választotta, ami nem vétetik el tőle. Mi is nap mint nap választás elé kerülünk. Jézust hallgatva élünk vagy Jézus hallgat, mert nekünk más, fontosabb dolgunk van, mint őt hallgatni.
Érdekes, hogy ellenséget mond. Nem arról van tehát szó, hogy megbántottál valakit, hanem, hogy téged bántottak meg. Ahhoz küld, aki neked adósod. Menj elébe! Rendezd vele a kapcsolatot! Ne legyen tüske a szívedben! Így kapcsolódik ez az ige az alőzőekhez, ahol arról van szó, hogy ne tápláljunk haragot senkivel szemben. Valóban jézusi megközelítés ez. Istentiszteleted úgy lesz kedves, “áldozatod” úgy lesz igaz, ha először magadat áldozod be, hogy rendbe hozd a megromlott emberi kapcsolatodat. Ez nem könnyű dolog. Neki kellene eljönnie, hogy bocsánatot kérjen tőlem – mondjuk. Jézus pedig arra biztat, hogy te menj. Ilyen magatartásra csak az újjászületett ember képes. Az, aki nem emberi megfontolások, szokásjog alapján értelmezi az igazságosságot, hanem Isten szelleme általa. Isten igazságossága ugyanis más, mint az emberek igazságossága. Isten igazsága az, hogy megkeresi a vétkezőt, elébe megy, kiengeszteli önmagával és sajátmagával, hogy új életet tudjon kezdeni. Ez a golgotai kereszt igazságossága. Nem számonkér, hanem számontart. Nem ír le, nem negligál, nem fordít hátat és megy el sértődötten, holott talán jogosan tenné. Éppen ellenkezőleg. Minél nagyobb a tartozás, annál inkább igyekszik azt kiegyenlíteni. De nem a vétkezőtől várja a kiegyenlítést, hanem maga teszi azt meg. Így kerül egyensúlyba Isten igazságának mérlege. Jézus követésében nekünk is hasonlóan kell, lehet eljárnunk. Légy jóakarója ellenségednek! Az ilyen megkeresése, felkeresése a másik embernek – ha őszinte békülési szándékból jön – mindig életformáló hatású. Jézus szeretetének ereje jut érvényre benne, amelynek senki sem tud ellenállni. Ha így cselekszünk átformálhatjuk a világot. Erre mondja János apostol: Mert mindaz, ami az Istentől született, legyőzi a világot; és az a győzedelem, amely legyőzte a világot, a mi hitünk. (1Jn 5,4.) A “világot” először önmagunkban kell legyőznünk, hogy ne a világ szerint cselekedjünk. Azután azt a világot is legyőzzük, ami körülvesz.
