Kategória: Igehirdetés

Lk 21, 25-28.

Ígéretünk van arra, hogy amikor világunk élhetetlenné válik, akkor Jézus visszajön. Gyakran már most is úgy érezzük, hogy minden szétesőben, felbomlóban van. Az emberek megdermednek a félelemtől és annak sejtésétől, ami az egész földre vár. Ez az életérzés a józanul gondolkodókban már jelen van. A hit nem idealizmus, hanem realitás. A Biblia nem hiteget hamis reménnyel, amivel a világ vezetői vagy tudósai ámítják az embereket. A történelem egyenes vonalban halad a vég felé. Nyilván szeretnénk, hogy ne így legyen. Magunk miatt, gyermekeink miatt egyáltalán az emberiség miatt. Jézus nem elkeseríteni akar a fenti igékkel,éppen ellenkezőleg. Azt mondja, hogy akik hisznek őbenne, azok számára épphogy a felemelkedés pillanata jön el. Egyenesedjetek fel, és emeljétek fel a fejeteket. A sok megaláztatás, semmibe vétel, üldöztetés és megvetettség után beigazolódik mindaz, amiben Isten gyermekei hittek. A kérdés az, hogy kitartunk-e Jézus ígérete mellett? Hiszünk-e neki, hogy úgy lesz, ahogy ígérte. Az ő szavában való hit megtartó erő. Ha hiszel, meglátod Isten dicsőségét! Ez a reménység pedig most még nem látható. Ha látható volna, nem lenne reménység. A hit pedig a reménylett dolgoknak valósága, és a nem látott dolgokról való meggyőződés. Hit nélkül pedig lehetetlen Istennek tetszeni; mert aki Isten elé járul, hinnie kell, hogy ő létezik és megjutalmazza azokat, akik őt keresik. (Zsid 11,1. 6.) Ha látjuk, hogy a világ – a Sátánt követve – a végpusztulás felé rohan, akkor is hinnünk kell, hogy Jézus képes és akar mindezen úrrá lenni. Milyen megnyugtató és boldogító tény ez! Isten népe vagyunk, akikről ő nem feledkezik meg. Mivelhogy nem a láthatókra nézünk, hanem a láthatatlanokra; mert a láthatók ideig valók, a láthatatlanok pedig örökkévalók. (2Kor 4,18.) Amikor tehát beköszönt a nagy változás, akkor mi nem rettegünk és nem esünk kétségbe. Tudjuk, hogy a megváltás teljessége közeleg. Hallelujah!

„És jelek lesznek a napban, a holdban és a csillagokban, a földön pedig a tenger zúgása és háborgása miatt kétségbeesnek a népek tanácstalanságukban. Az emberek megdermednek a félelemtől és annak sejtésétől, ami az egész földre vár, mert az egek tartóoszlopai megrendülnek. És akkor meglátják az Emberfiát eljönni a felhőben nagy hatalommal és dicsőséggel. Amikor pedig ezek elkezdődnek, egyenesedjetek fel, és emeljétek fel a fejeteket, mert közeledik a megváltásotok.” → A teljes bejegyzés megtekintése

Nem a ruha teszi az embert – tartja a közmondás. Öltözködésünk mégis sok mindent elárul. Járhat valaki rongyokban, és akkor tudjuk hogy koldus. Járhat szép és drága ruhákban és tekintélyt sugároz. A bohóc mással össze nem téveszthető. De alkalmi öltözetek is vannak: A diák ünneplőbe öltözik a tanévnyitóra. Az esküvőre sietők menyegzői ruhát öltenek. A koporsó mellett pedig a gyász színeit viseljük. Ruhánk kifejezi, hogy mire készülünk. Vannak egyenruhák is, amelyek hovatartozásunkra, hivatásunkra utalnak. A fehér köpeny a gyógyító hivatások öltözete. Az uniformis a fegyveres testületekre jellemző. A papi ruha is jelzi viselőjének státuszát. Ezek a ruhák eltakarják a személyt és egyben utalnak a szolgálatra, amelyre vállalkozott vagy elhívatást nyert valaki. Van, aki tiltakozik az egyenruha ellen, van aki éppen azzal szeretné kinyilvánítani egy bizonyos közösséghez tartozását. A lányok hosszasan nézegetik magukat a tükörben, hogy elég szépek-e. A fiúk igyekeznek kifejezni vagányságukat egy-egy jól megválasztott ruhadarabbal. És hát nem utolsó sorban a ruha védelem is. Hidegben létfontosságú. Volt a régi időkben páncél is.

„Hanem öltsétek magatokra az Úr Jézus Krisztust! Rm 13,14a” → A teljes bejegyzés megtekintése

Isten mindenkori szándéka az élet. Hogyan lehet az jobbá itt a földön? Hogyan léphetünk majd be az örökkévalóságba? Ezért Isten akarata nem egyszerűen az élet feltételeinek biztosítása – bár gondviselésével azért is nap mint nap fáradozik – hanem a megtérés. A megtérés által lehet jobbá a földi élet és a megtérés által leszünk várományosai az örökkévalóságnak. Könnyen belátható ez, hiszen a megtérés – görög kifejezéssel metanoia – nem más, mint a gondolkodás megváltoztatása, átformálódása. Minek kell megváltoznia? Annak, ahogyan Istenről gondolkodunk. Ha az megváltozik, akkor az emberi életet is más szemszögből fogjuk látni.

„Az az egy azonban ne legyen rejtve előttetek, szeretteim, hogy az Úr előtt egy nap annyi, mint ezer esztendő, és ezer esztendő annyi, mint egy nap. Nem késlekedik az Úr az ígérettel, amint egyesek gondolják, hanem türelmes hozzátok, mert nem azt akarja, hogy némelyek elvesszenek, hanem azt, hogy mindenki megtérjen. De el fog jönni az Úr napja, mégpedig úgy, mint a tolvaj, amikor az egek recsegve-ropogva elmúlnak, az elemek égve felbomlanak, a föld és a rajta levő alkotások is megégnek. 2Pt 3,8-10.” → A teljes bejegyzés megtekintése

Feszültség van aközött, hogy az üdvösség puszta kegyelem és aközött, hogy egykor mégis cselekedeteink alapján ítél meg Isten? Látszólag igen, valójában azonban nem. Mert kegyelemből tartattatok meg, hit által; és ez nem tőletek van: Isten ajándéka ez; nem cselekedetekből, hogy senki ne kérkedjék. (Ef 2,8-9) Jézus Krisztusért minden hívő elnyerte Isten teljes kegyelmét és az üdvösséget. Az azonban, hogy valóban megismertük-e Isten irántunk való szeretetét, abból látszik, hogy teremjük-e a megtérés gyümölcseit. Mi tudjuk, hogy átmentünk a halálból az életbe, mert /feltétel nélkül, isteni szeretettel/ szeretjük testvéreinket. Aki nem szeret a halálban marad(t). (1Jn 3,14) Az eredeti görög szövegben itt használt szeretet szó az agapé. Ez pedig az Újszövetségben azt a szeretetet jelenti, amivel Isten szeretett minket a Krisztusban. Ez feltétlen és elvárások nélküli szeretet. Ugyanakkor életet is odaadó, feláldozó szeretet. Emberi természetünk erre képtelen. A Szent Szellem (Lélek) által szerethetünk így. Magunktól csak azokat szeretjük, akik nekünk kedvesek. Átélve Isten szeretetét, újjászületve személyválogatás nélkül szeretünk.

„Akkor így szól a király a jobb keze felől állókhoz: Jöjjetek, Atyám áldottai, örököljétek az országot, amely készen áll számotokra a világ kezdete óta. Mert éheztem, és ennem adtatok, szomjaztam, és innom adtatok, jövevény voltam, és befogadtatok, mezítelen voltam, és felruháztatok, beteg voltam, és meglátogattatok, börtönben voltam, és eljöttetek hozzám. Akkor így válaszolnak neki az igazak: Uram, mikor láttunk téged éhezni, hogy enned adtunk volna, vagy szomjazni, hogy innod adtunk volna? Mikor láttunk jövevénynek, hogy befogadtunk volna, vagy mezítelennek, hogy felruháztunk volna? Mikor láttunk betegen vagy börtönben, hogy elmentünk volna hozzád? A király így felel majd nekik: Bizony mondom nektek, valahányszor megtettétek ezeket akár csak eggyel is az én legkisebb testvéreim közül, velem tettétek meg. Máté 25, 34-40.” → A teljes bejegyzés megtekintése

Pál és János apostol két feltámadásról tud. Pál itt, János a Jelenések könyvében ír erről. Az első feltámadás és az elragadtatás Pál szerint Jézus visszajöveteléhez kapcsolódik. Ebben azoknak lesz része, akik a Szent Szellem által uruknak vallották Jézust és hit által neki alárendelték az életüket. Az új teremtés kezdete ez, amikor mennyei testben támadnak fel a halottak, az élők pedig elváltoznak. Ímé titkot mondok néktek. Mindnyájan ugyan nem aluszunk el, de mindnyájan elváltozunk.(1Kor 15,51-52) De ez nem vonatkozik minden emberre. Azért fontos a megtérés és az újjászületés – Szent Szellem /Lélek/ általi betöltekezés – isteni természet elnyerése. Azt pedig állítom atyámfiai, hogy test és vér nem örökölheti Isten országát, sem a romlandóság nem örökli a romolhatatlanságot. (1Kor 15,50) Igen nagy és becses ígéretekkel ajándékozott meg bennünket; hogy azok által isteni természet részeseivé legyetek, kikerülvén a romlottságot, a mely a rossz kívánásában van e világon. (2Pt 1,4) Boldog és szent, a kinek része van az első feltámadásban. (Jel 20,6) Azért írok ennyi igét, hogy lássuk milyen alapja van a fenti állításnak. Azt azonban tudni kell, hogy földi életünk ideje adatott a megtérésre és az Úrral való közösségre. Annak elmúltával már nincs erre lehetőség. Ezért nem szabad halogatni a megtérést, mert életünk rövidre van szabva. Aki pedig nem hisz, immár elkárhozott, mivelhogy nem hitt az Isten egyszülött Fiának nevében. (Jn 3,18) Lehet ugyan képzelődni a halál utáni dolgokról és lehet mindenféle hamis vígasztalással áltatni magunkat, de ez nem volna helyes. A halál egy nagy felkiáltójel, fenyegetés. A végső ellenség. (1Kor 15,26) Arra figyelmeztet, hogy mindenkinek rendeznie kell a dolgát Istennel, amíg teheti. Aki ezt elmulasztja, annak nem lesz része az első feltámadásban, sem az elragadtatásban, ami elváltozás és eltávozás ebből a világból.

„És feltámadnak először akik meghaltak volt a Krisztusban. Azután mi, a kik élünk, a kik megmaradunk, elragadtatunk azokkal együtt a felhőkön az Úr elébe a levegőbe; és ekképen mindenkor az Úrral leszünk. 1Thessz 4,16-17.” → A teljes bejegyzés megtekintése

Néhány napja a másvilág felé tekintünk, amikor elhunyt szeretteinkre gondolunk. Ez a más világ kicsit itt van velünk emlékekben, gondolatokban, kavargó érzésekben. Bár kézzel meg nem fogható a múlt, mégis velünk él. Anyánk szeme néz vissza ránk a tükörből, apánk hanghordozására döbbenünk kimondott szavainkban. A múlt is létező világ, amit viszünk magunkkal. Egy más, belső világ, ami időtlen, ami összeköt azokkal, akik már előrementek.

„Nekünk pedig a mennyben van polgárjogunk, ahonnan az Úr Jézus Krisztust is várjuk üdvözítőül, aki az ő dicsőséges testéhez hasonlóvá változtatja a mi gyarló testünket azzal az erővel, amellyel maga alá vethet mindeneket. Fil 3, 20-21.” → A teljes bejegyzés megtekintése

Ami igazán szorongatja az embert, az az élet szomjúsága. Kicsiny gyermekkorban szomjazza az ember a szeretetet, az elfogadást, a biztonságot. Enélkül elsorvad a lélek. Sok gyermek nő föl úgy, hogy nem kap elég szeretetet. Lehet, hogy van sok játéka, később mindenféle érdekes eszköz: mobiltelefon, videójáték, számítógép, roller, kerékpár, szép ruhák. Mindez azonban nem pótolja a szeretetet, figyelmet, személyes kapcsolatot. Manapság az emberek sokszor dolgokkal pótolják a szeretetet.

„Jézus így válaszolt: Ha ismernéd az Isten ajándékát, és hogy ki az, aki így szól hozzád: Adj innom! – te kértél volna tőle, és ő adott volna neked élő vizet. Jn 4, 1-10.” → A teljes bejegyzés megtekintése

Pál hálát ad Istennek, hogy a filippi gyülekezet ismeri az evangéliumot, részes benne. Az evangélium a bűnök bocsánata, amit Istentől kapunk. A teljes bűnbocsánat életünk múltbeli, jelenbeli és jövőbeni bűneire is vonatkozik. A teljes bűnbocsánat – az evangélium ismerete – Isten iránti engedelmességre és emberek iránti szeretetre ösztönöz és kötelez. Isten kegyelmével nem lehet visszaélni, mert, aki azt tenné, már el is veszítette. Nagy dolog, ha valaki imádkozik értünk. Fontos azonban, hogy mi annak az imádságnak a célja. Kézenfekvőnek tűnik, hogy amikor imádkozunk valakiért, akkor dolgokat kérjünk a számára. Egészséget, boldogulást, boldogságot, élete problémáinak megoldását. Pál imádságának más a célja: A kegyelemben való szüntelen megújulás és megerősödés. Mert életünk útján újra meg újra meg kell erősödnünk a teljes bűnbocsánat kegyelmében, az evangéliumban. Ha az elhalványulna elveszettek lennénk újra. A legfontosabb ima téma tehát az üdvösség, amely adatott nekünk a Jézus Krisztusban. Ennek magunkévá tétele és továbbadása. Amikor mi imádkozunk valakiért vagy többekért, akkor is ez legyen az első: Megerősödni és megerősíteni a kegyelemben. Az élet dolgait érintő problémák bármilyen súlyosnak tűnnek is, jelentőségükben eltörpülnek emellett. Jézus mondja: Keressétek először Isten országát és az ő igazságát, és minden más megadatik nektek!

„Hálát adok az én Istenemnek, valahányszor megemlékezem rólatok, és mindenkor minden könyörgésemben örömmel imádkozom mindnyájatokért, mert részetek van az evangéliumban. Éppen ezért meg vagyok győződve arról, hogy aki elkezdte bennetek a jó munkát, elvégzi Krisztus Jézus napjára. Filippi 1, 3kk (saját fordítás)” → A teljes bejegyzés megtekintése

Hogyan fogadjuk a minket megszólító Isten hívását?

„Jézus ismét példázatokban beszélt hozzájuk: Hasonló a mennyek országa ahhoz a királyhoz, aki menyegzőt készített a fiának. Elküldte szolgáit, hogy hívják össze a meghívottakat a menyegzőre, de azok nem akartak elmenni. Ekkor újabb szolgákat küldött, akikhez így szólt: Mondjátok meg a meghívottaknak: Íme, elkészítettem az ünnepi lakomát, ökreim és hízott állataim levágva, és minden készen van, jöjjetek a menyegzőre! De némelyek, ezzel mit sem törődve, elmentek: egyik a földjére, a másik a kereskedésébe. A többiek pedig megragadták szolgáit, bántalmazták és megölték őket. A király haragra gerjedt, elküldte seregeit, és elpusztította ezeket a gyilkosokat, városukat pedig felégette. Akkor ezt mondta szolgáinak: A menyegző ugyan kész, de a meghívottak nem voltak rá méltók. Menjetek ki tehát az országutakra, és akit csak találtok, hívjátok el a menyegzőre! A szolgák ki is mentek az utakra, összegyűjtöttek mindenkit, akit csak találtak, gonoszokat és jókat egyaránt, és megtelt a lakodalmas ház vendégekkel. Amikor a király bement, hogy megtekintse a vendégeket, meglátott ott egy embert, aki nem volt menyegzői ruhába öltözve, és így szólt hozzá: Barátom, hogyan jöhettél be ide, hiszen nincs menyegzői ruhád! Az pedig hallgatott. Akkor a király ezt mondta szolgáinak: Kötözzétek meg kezét-lábát, és vessétek ki a külső sötétségre; ott lesz majd sírás és fogcsikorgatás. Máté 22. 1-13.” → A teljes bejegyzés megtekintése

Éppen vasárnapra esik idén az aradi vértanúk emléknapja. Ők a szabadságharc mártírjai. A mártír szó eredetileg nem áldozatot jelentett. A bibliai görög nyelvből került át a szó a köztudatba. Eredeti jelentése: Olyan ember, aki tanúskodik valamiről, amiről szilárdan meg van győződve. A tanúskodás azonban előfordult, hogy a tanú életébe került. Ezért ment át a szó is olyan jelentésváltozáson, hogy a mártírok alatt manapság vértanúkat értünk.

„Hanem vesztek erőt, minekutána a Szent Lélek eljő reátok: és lesztek nékem tanúim úgy Jeruzsálemben, mint az egész Júdeában és Samariában és a földnek mind végső határáig. Csel 1,8.” → A teljes bejegyzés megtekintése