Egy régi barátság margójára

Lassan negyven éve, hogy néhai Mezősi György csepeli evangélikus lelkész felvette a kapcsolatot a finnországi Helsinki-Alppila gyülekezettel. A nyolcvanas évek második felében lehetősége nyílt az egyházaknak nemzetközi nyitásra. Hamarosan testvéri kapcsolat épült a csepeli és az ottani evangélikusok között. Rendszeres találkozások sora követte egymást évről évre, egészen a covid járványig, ami meghiúsította az utazásokat. Írásom apropója, hogy kedves finn lelkész kollegám – aki motorja volt ennek a kapcsolatnak – nemrég elhunyt. Heikki Ahonen egykor ösztöndíjas volt a Budapesti Teológiai Akadémián, ahol én is végeztem. Kitűnően megtanulta nyelvünket, ami a kommunikációban nagy segítség volt. Megszerette a magyarokat és Magyarországot. Szívében hordott minket és mi is őt. Hosszan tartó betegség után szólította magához az Örökkévaló. Nem tudom miért, de igen hamar alakul ki magyar és finn ember között mély, akár életre szóló barátság. Ő mindig úgy fogadott minket, mintha mindig ismertük volna egymást és csak tegnap váltunk volna el. Egy volt örömünk, bánatunk. Figyelemmel hallgattuk egymás történelmének tanulságait. Együtt sírtunk és együtt nevettünk, igazi testvérekként. Nincs is olyan nép több a világon, amely annyi szeretettel és érdeklődéssel tekintene ránk, magyarokra, mint a finn. A mai politikai széljárás ugyan viharfelhőket kerget ebbe a szép kapcsolatba, de a személyes barátságokat, a közös emlékeket, az egymásra tekintő jóindulatot szerencsére ez sem tudja megrontani. “Minden időben szeret, aki igaz barát és testvérül születik a nyomorúság idejére.” (Példbeszédek 17,17) Azt gondolom manapság ritka az igaz barátság. Pláne az olyan, ami ezer kilométerekről és évtizedeken át is kitart. A múlt megannyi kedves emléke a jelen aranyfedezete. Egy képmutatóvá lett világban segít embernek maradni.

Mivel tehát olyan kiváló főpapunk van, aki áthatolt az egeken, Jézus, az Isten Fia, tartsunk ki és valljuk meg ezt hittel. Mert nem olyan főpapunk van, aki nem tud részvéttel lenni gyöngeségeink iránt, hanem olyan, aki hozzánk hasonlóan mindenben kísértést szenvedett, bűn nélkül. Járuljunk ezért bizalommal a kegyelem trónja elé, hogy irgalmasságot nyerjünk, és kegyelmet találjunk, segítséget, ha itt az ideje. Zsid 4, 16.

Jézus a mi főpapunk – közbenjárónk – az Örökkévaló előtt. Szükségünk van közbenjáróra. Olyasvalakire, aki szót emel értünk. Jót mond rólunk és mindent javunkra magyaráz. Az emberek a bűnt elítélik, a bűnöst megszégyenítik, megbüntetését követelik. Adható-e kegyelem a bűnös számára? A kegyelemnek kétféle hatása lehet. Az egyik, hogy a bűnös úgy véli büntetlenül vétkezhet. A másik, hogy magába száll és többé nem vétkezik. Kétségtelen, hogy a kegyelemnek van kockázata. Jézus azonban vállalta ezt a kockázatot. Sőt, azt is vállalta, hogy ha a bűnös megkeményíti a szívét és nem akar megtérni, akkor meghal érte, elszenvedve a bűn büntetését. Ez pedig az egész emberiségre érvényes, mert nincs aki nem vétkezett. “Amint meg van írva, hogy nincsen csak egy igaz is. Nincs, aki megértse, nincs, aki keresse az Istent. Mindnyájan elhajlottak, haszontalanokká lettek; nincs, aki jót cselekedjék, nincsen csak egy is. Nyitott sír az ő torkuk; nyelvükkel álnokságot szólnak; áspis kígyó mérge van ajkaik alatt. Szájok telve átkozódással és keserűséggel. Lábaik gyorsak a vérontásra. Útjaikon romlás és nyomorúság van. És a békességnek útját nem ismerik.” (Róma 3, 10-17.) Az emberek szigorúan elítélik a bűnt. A másét. A magukét nem. Jézus azonban különbséget tesz a bűnös és a bűne között. Tény, hogy egy országot sem lehet az evangéliummal kormányozni, mert az emberek a kegyelemben a gyengeség jelét látják, és nem tartják igazságosnak. Isten országában azonban más törvény van. Lehetséges a közbenjárás, a kegyelem, amit nem azért kapunk, mert megérdemeljük. A kegyelemnek már csak ilyen a természete. Keresztény ember épp ezért nem követelheti, vérre szomjazva, a bűnösök megbüntetését. Inkább közbenjár értük imádsággal, jóakarattal.

„Mivel tehát olyan kiváló főpapunk van, aki áthatolt az egeken, Jézus, az Isten Fia, tartsunk ki és valljuk meg ezt hittel. Mert nem olyan főpapunk van, aki nem tud részvéttel lenni gyöngeségeink iránt, hanem olyan, aki hozzánk hasonlóan mindenben kísértést szenvedett, bűn nélkül. Járuljunk ezért bizalommal a kegyelem trónja elé, hogy irgalmasságot nyerjünk, és kegyelmet találjunk, segítséget, ha itt az ideje. Zsid 4, 16.” A teljes bejegyzés megtekintése