Szerző: csepel

75 éves korában az ember már nem tervez hosszú távon. Nem akarja újrakezdeni az életét egy teljesen idegen környezetben, nem akar több száz kilométert vándorolni, családdal, jószágokkal, gyalogszerrel. Mi késztette Ábrámot, ahogy később nevezte Isten, Ábrahámot, hogy ilyen vállalkozásba fogjon? Nem az elszántság, nem a bátorság, nem a meggazdagodás reménye. Nem is a törzs, a család jövője, hiszen nem volt gyermeke. Akkor mi? Az, hogy Isten döntésre hívta. Az őt megszólító Isten hozta nem kis zavarba őt. Egyszer csak meghallotta. Ez a pillanat sorsfordító volt Ábrahám életében. Dönthetett volna úgy, hogy nem indul el? Talán igen. Mondhatta volna, hogy csak képzelődött, hogy egy ilyen út teljesen észszerűtlen. Mondhatta volna, hogy neki már késő, túl öreg az egészhez. Ő azonban nem tanácskozott testtel és vérrel – hogy egy újszövetségi igével fejezzük ki – hanem egyszerűen engedelmeskedett. Nem próbálta megmagyarázni a környezetének. Alighanem sokan lebeszélték volna. Csak összekészült és elindult, nem volt tekintettel másra, csak Isten ígéreteire. Mondhatni, korához képest meglepően rugalmas volt, nyitott az Isten által felkínált jövő felé. Elgondolkodtató ez. Mi mikor mondjuk azt, hogy már nincs előttem semmi? Meddig vagyunk képesek a változásra, változtatásra? Néhai édesanyám mondta: Fiam! Mindig valami jót várunk. Ábrahámi korban volt. Csodálatos dolog, ha meghalljuk a minket megszólító Isten szavát! Amikor nem a kényszerítő körülmények, nem a saját elképzelések, nem az idő sürgető múlása, hanem Isten szava hoz döntési helyzetbe. Amikor Jézus elhívta tanítványait, akkor is valami hasonló ment végbe bennük. Mire hív Isten? Mivel akar megtölteni? Felfokozott reménnyel. Ezt pedig Jézus Krisztusban adja nekünk. Olyan erővel, hogy túlcsorduló örömmel tudjuk mondani: Megyek! Indulok! Hová? A következő napba, a következő szolgálatba, mindig, amit megmutat és végül, amikor eljön az elköltözésünk ideje, akkor is bátran mondjuk: Megyek már ó Uram, megyek feléd, hozzád. A mi „Kánaánunk” a Jézustól kapott örök élet. Ha valamikor meghallottuk Isten szavát és afelé indultunk el, bizonyosan célba érünk. Ábrahám áldott volt és általa minden nemzetség a földön áldást kapott. Az ígéret Jézusban teljesedett be. Vele a mi utunk is lehet az áldás útja akárhány évesek vagyunk, akármi van mögöttünk, de Jézus előttünk.

„Abrám hetvenöt éves volt, amikor kijött Háránból. 1Móz 12,4.” → A teljes bejegyzés megtekintése

Bibliát nem olvasó emberek is ismerik József és testvérei történetét. Jákob fiai csúnyán elbánnak kisebb testvérükkel, mivel irigykednek rá. Eladják rabszolgának Egyiptomba, ahol azonban Isten fényes jövőt készít neki. Mind az ország, mind családja életében ő lesz a túlélés záloga. József nem egyszerűen megbocsát testvéreinek, hanem meglátja életében Isten kezét, akinek terve volt vele. Minden szenvedése távlatosan megmaradásukat szolgálta. József szerette Istent. És akik Istent szeretik minden javukra van/lesz. (Róma 8,29.) József tehát nem a megbocsátó ember példája, hanem olyan emberé, aki belesimul Isten tervébe, aki által Isten megmentővé lesz. József Jézus előképe az Ótestamentumban. Jézus is szenved testvéreitől/testvéreiért – értünk. Az emberektől kapott megaláztatást és a halált sem személyes sorstragédiának fogja fel, hanem Isten terve részének. Egy percig sem sajnálja/sajnáltatja magát. Inkább Jeruzsálemet, inkább az őt kivégzőket szánja és imádkozik értük. József felemeltetése, hogy a fáraó egész népe urává teszi. Jézus fölemeltetése a feltámadás és mennybemenetel – ő mennyen és földön lesz Úr. Igénk József ígérete, amit testvéreinek tesz. Életet, hosszú távú biztonságot, védelmet, életteret ad nekik. Jövőt, amiről nem is álmodhattak. Túlcsorduló szeretet ez. Jézus hasonlóan! Mindenkit meghív országába. Új, örök élet távlatát nyitja meg előttünk, akik olyan sokféleképpen tudjuk őt bántani. Ahogy a gyónó imádságban eldadogjuk: gondolattal, szóval, cselekedettel. És mit kapunk cserébe? Hűséget, vigasztalást, szívünket ismerő megértést és elfogadást. József testvérei egyáltalán nem szolgáltak rá a jóra, sőt! Mi hozzájuk hasonlóan. Felfoghatatlan volt számukra, ami történt. Számunkra is felfoghatatlan Isten szeretetének csodája: Jézus. Tart ez a csoda, amíg világ a világ, amíg ember él a földön. A testvéreknek egykor el kellett fogadniuk József jóakaratát. Nem mehettek vissza Kánaánba, nem kérdőjelezhették meg József szavát. El kellett fogadniuk, amit kaptak. Jézussal kapcsolódva ez nekünk is kihívás. Lemondani büszkeségünkről, elfogadni a megváltást, Jézust urunknak ismerni és mindent tőle várni, tudva, hogy nélküle csak nyomorúság és pusztulás vár ránk. Vele azonban áldottak leszünk és áldottak lesznek utódaink is. Ádámnak azt mondta Isten: Átkozott lesz a föld miattad. Ez beteljesült. Jézus azt mondja: Aki hisz énbennem, nem kerül krízisbe – az eredeti szöveg így fogalmaz. Akkor hát miért élünk tovább abban, ha választhatunk? Szorongató kérdése ez az egyes embernek, és az emberiségnek.

„József így szólt hozzájuk: Most hát ne féljetek, eltartalak én benneteket és gyermekeiteket! Így vigasztalta őket, és szívhez szólóan beszélt velük. 1Móz 50,21.” → A teljes bejegyzés megtekintése

A bibliai Jób esete jut eszembe. A veszteség, az ok nélküli romlás, pusztulás, nyomorúság, ami az embert érheti élete során. Elérheti betegség, elveszítheti reményeit, már megszerzett javait vagy az emberek megbecsülését. Jóbbal mindez megtörtént. Velünk is megtörténhet. Bármi, vagy minden rosszra fordulhat. És nincs magyarázat. Rátörhet az emberre a másik ember, csapdába ejtheti, tönkreteheti, megrabolhatja. De rátörhet a démoni gonoszság is, ami megrendítheti hitét, a bűn örvényébe taszíthatja, összetörve jó lelkiismeretét. Olyan változást idézhet elő jellemében, amit magáról sosem gondolt volna. Ami jó volt, rosszra változhat. S az ember, tükörbe nézve, nem ismer magára. Vagy jöhet olyan gyógyíthatatlan betegség is, ami talán évekre vagy évtizedekre tétlenségre kárhoztatja. Igen. Jöhet háború és elérheti az értelmetlen halál. Vannak kisebb és nagyobb veszteségeink az életben. Hogyan tekintsünk ezekre? Hibáztassunk másokat, okoljuk magunkat, vagy a körülmények szerencsétlen egybeesését? Miért vallottunk kudarcot, amikor csak jót akartunk? Miért szenvedünk? Miért küzdünk, ha biztosnak tűnik, hogy alulmaradunk? Egyáltalán miért élünk, ha annak nincs távlatos reménye? Nem csak a személyes élet kérdései ezek, hanem egyenesen az egész emberiség kérdései. Mi ilyenkor a teendő? Mondjuk a bibliai prédikátorral együtt, hogy minden hiábavalóság, és törődjünk bele, vagy van valami más lehetőség is? Jób esetében azt látjuk, hogy nem hibáztatja az embereket, nem okolja önmagát sem, és nem vádolja az Istent, hogy miért engedte meg a sok csapást, ami őt érte. Pusztán tudomásul veszi. Ez nehéz, de nem lehetetlen. Megalázni magunkat Isten keze alatt, azt jelenti: elhallgatni. Vajon eljutunk-e idáig? Ez volna az igazi Isten-tisztelet? Ebben a hallgatásban érlelődik a felemelésünk, amit Isten nem mulaszt el? Eljön a kairosz, az ő ideje és a mi időnk. Hogy mikor? Azt csak ő tudja. Jób számára még életében. A mi számunkra talán a más világon. De hogy eljön, az bizonyos. Csak jussunk el a hallgatásig. Amikor lemondunk a számonkérésről Istennel, magunkkal és a sorsunkkal szemben. A kairosz – bibliai értelemben – a nekünk rendelt időpillanat. Az a pillanat, amikor Isten beteljesíti minden ígéretét, mindazt a jót, amit felőlünk elgondolt.

„Alázzátok meg tehát magatokat Isten hatalmas keze alatt, hogy felemeljen titeket a kairoszban. 1Pt 5,6.” → A teljes bejegyzés megtekintése

Lk 16,19-31.

„Volt egy gazdag ember, aki bíborba és patyolatba öltözött, és nap mint nap fényes lakomát rendezett. Egy Lázár nevű koldus ott feküdt a kapuja előtt, fekélyekkel tele, és azt kívánta, hogy bárcsak jóllakhatna a gazdag asztaláról lehulló morzsákkal, de csak a kutyák jöttek hozzá, és nyaldosták a sebeit. Történt pedig, hogy meghalt a koldus, és felvitték az angyalok Ábrahám kebelére. Meghalt a gazdag is, és eltemették. Amint ez a pokolban kínok között gyötrődve felemelte a tekintetét, látta távolról Ábrahámot és kebelén Lázárt. Ekkor felkiáltott: Atyám, Ábrahám, könyörülj rajtam, és küldd el Lázárt, hogy ujja hegyét mártsa vízbe, és azzal hűsítse nyelvemet, mert igen gyötrődöm e lángban. De Ábrahám így válaszolt: Fiam, jusson eszedbe, hogy te megkaptad javaidat életedben, éppen úgy, mint Lázár a rosszat. Ő most itt vigasztalódik, te pedig gyötrődsz. Ezenfelül még közöttünk és közöttetek nagy szakadék is tátong, hogy akik innen át akarnak menni hozzátok, ne mehessenek, se onnan ide át ne jöhessen senki. Ő pedig így szólt: Akkor arra kérlek, atyám, hogy küldd el őt apám házához, mert van öt testvérem, beszéljen a lelkükre, nehogy ők is ide kerüljenek, a gyötrelem helyére. Ábrahám így válaszolt: Van Mózesük, és vannak prófétáik, hallgassanak azokra! Ő pedig ezt mondta: Nem úgy, atyám, Ábrahám, hanem ha a halottak közül megy valaki hozzájuk, akkor megtérnek. Ábrahám ezt felelte: Ha Mózesre és a prófétákra nem hallgatnak, az sem győzi meg őket, ha valaki feltámad a halottak közül.” → A teljes bejegyzés megtekintése

Később olvassuk, hogy Isten nagy tetteiről beszéltek. Hát ezért jött a Szent Szellem a világba! Hogy mindenki a maga nyelvén halljon Isten tetteiről. Hogy minden néphez eljusson az Evangélium. Isten Jézus Krisztus által újat kezdett a világgal és az emberekkel. A hallgatás és a meghallás között azonban különbség van. Bárki hallhatja Isten meghívását, de nem mindenki fogadja el. Érzi az ember, hogy valami nem stimmel a világgal, talán azt is megérzi, hogy valami nem jól van vele, valami baj van a lelkével, de az Istentől jövő megoldást mégsem fogadja el. Mi az? A megtérés, a gondolkozás megváltoztatása. Miben kell változni? Abban, hogy ne magamra figyeljek, hanem Istenre. Ne a magamét mondjam, hanem azt, amit Istentől hallok. Ne azt tartsam hitelesnek, amit az emberek képviselnek, hanem egyedül Istennek adjak hitelt. Amikor a Szentszellem beszélteti a tanítványokat, esélyt ad a hallgatóknak, hogy változtassanak a gondolkodásukon. Ne a vallási vezetőikre, ne a politikusaikra hallgassanak, ne a régi nótát fújják, hanem nyissák meg a fülüket arra az újra, amit Isten mond. Mit mond? Azt, hogy kiárasztja a Szentszellemet mindenkire. A Szentszellem által pedig megértjük, hogy ki nekünk Jézus és hogy az Isten Atyánk, mi pedig egymásnak testvérei vagyunk. Milyen jó lenne, ha ezt minden ember megtapasztalná, átérezné! De az emberek nem figyelnek arra, amit Isten mond. El vannak telve a saját gondolataikkal és a saját szövegükkel. Az pedig évezredek óta ugyanaz. Lejárt lemez. Mert miről beszélnek az emberek? Arról, hogy hogyan lehet több pénzre szert tenni, arról, hogy ki miért szeretné magához ragadni a hatalmat, kit miért kell tisztelni, kit kell gyűlölni, kit szeretni, ki a sikeres és ki a sikertelen, ki a bűnös és ki a bűntelen, ki jó és ki rossz, mit jósolnak a csillagok vagy a kártya, mit mond az egyik vallás és mit a másik, és így tovább… A világ tele van ostoba fecsegéssel, ami teljes zűrzavarhoz vezet. A Szentszellem azért jött nagy zúgással, hogy mindenki odafigyeljen. Hallgassatok el! – mondja Isten. Aztán azt mondja: Hallgassatok rám! Ez jelent figyelmes megértést is, engedelmességet is. Szélesre tárta Isten a kaput. “Kitöltök lelkemből minden halandóra” – ígérte. Mindnyájan lehetnénk Istentől tanítottak. Annak minden jó következményével. Erről ad hírt Pünkösd.

„Amikor a pészach utáni 50. napon eljött a hálaadás ünnepe, amiben megköszönték a Teremtőnek az aratást, mindannyian együtt ünnepeltek. Egyszercsak hirtelen zaj támadt az égből. Olyan volt, mintha heves szél zúgna. Betöltötte az egész házat. Aztán megjelent egy lángcsóva. Darabokra szakadt, s a lángnyelvek egyenként megpihentek rajtuk. És akkor csordultig töltötték őket Szent Szellemmel. Abban a pillanatban elkezdtek beszélni, különböző nyelveken. Mindenki aszerint, ahogy a Szent Szellem adta nekik. Méltóságteljesen szóltak. Jeruzsálembe akkor az ünnepre istenfélő zsidók tömege érkezett a világ minden tájáról. Amikor az a nagy hang volt, odasereglettek a házhoz. Zűrzavar támadt, mert mindenki a saját nyelvén hallotta beszélni őket. Egészen extázisba estek. Ámultak, hogy galileai emberek ennyi nyelven beszélnek. Hogy lehetséges, hogy mindenki az anyanyelvén hallja a szót? Apcsel 2,1kk” → A teljes bejegyzés megtekintése

Tanítványnak lenni több, mint tanulni. A tanítvány nem csak tanul, hanem olyanná akar lenni, mint a mestere. Jézus tehát nem kevesebbet kér az övéitől, mint hogy legyenek az ő követői.

„Elmenvén azért, tegyetek tanítványokká minden nemzetet, megkeresztelvén őket az Atyának, a Fiúnak és a Szent Léleknek nevére, tanítván őket, hogy megőrizzék mindazt, amit meghagytam nektek: és íme én veletek vagyok minden napon az idők beteljesedéséig. Mt 28, 19-20.” → A teljes bejegyzés megtekintése

Jézus ígérete első hallásra nagyon bátorító. Ugyanakkor figyelnünk kell minden szavára és akkor fogjuk helyesen érteni.

„Bizony, bizony mondom néktek, hogy amit csak kérni fogtok az Atyától, megadja néktek, az én nevemben. Jn 16,23/b” → A teljes bejegyzés megtekintése