Amikor egy bibliai szakaszt olvasunk, mindig az kérdés: hogyan alkalmazhatjuk azt praktikusan, a gyakorlatban, a magunk életére nézve. Ezt a szövegrészt kiemeltem a közvetlen összefüggéséből és csak néhány szaváról szeretnék ma beszélni: “Az Úrnak van szüksége rá.” Kérdezzük meg tehát mit jelent ez ránk vonatkozóan? Szép dolog, hogy virágvasárnap Jézus királyként vonul be Jeruzsálembe, de még szebb, ha királyként vonulhat be a mi életünkbe. A történet szerint Jézus bejelenti igényét a szamárra. Ha királyként fogadjuk, akkor bejelenti igényét ránk is.
Mit adhatok az Úrnak? Van-e erre valamilyen bibliai útmutatás?
2Korintus 8, 5-ben írja Pál: önmagukat adták először az Úrnak, és nekünk is az Isten akaratából. A legjobb tehát, amit adhatunk: önmagunk. Az Úrnak és az ő gyülekezetének. Mit jelent ez a gyakorlatban, milyen az átadott élet? Jelenti először is azt, hogy lemondok az önrendelkezésről, rendelkezzen ő velem. Azt teszem, amit mond, nem a magam feje után megyek. Őt kérdezem: Mit akarsz Uram, hogy cselekedjem? Ő meg fogja mutatni igéjével, azokban az élethelyzetekben, amikbe kerülök. Ez csak akkor lehetséges, ha figyelek, ráhangolódok az ő Lelkének hullámhosszára. A rádió is recseg, ha rosszul van beállítva. Hogyan tudok ráhangolódni? Neki kell adnom az időmet. Annyit, amennyi csak lehetséges. Az igeolvasás, hallgatás és imádság időráfordítást követel. Időnket gyakran elfecséreljük, pedig az Úrnak van szüksége rá. Nem öncélú dolog ez. El kell jutnunk abba az állapotba, amit így mond az apostol: szüntelen imádkozzatok! (1Thessz 5,17) Az imdság tehát nem szavaink, gondolataink közlése Jézussal, hanem egy lelkiállapot, ami aztán alkalmassá tesz bennünket a szolgálatra. A legfőbb szolgálat pedig Jézus hordozása. Az Úrnak szüksége van a “szamárra”. Aki velünk találkozik, vele találkozzon! Ennyit arról, hogy magunkat adjuk először.
Aztán azt, amink van: javainkat. A már említett korintusi igeszakasz az adakozásra buzdít. A Jézusnak átadott élet adakozó élet. Mit adhatok? A legkézenfekvőbb – de amitől olyan nehezen is válunk meg – az a pénzünk. Kinek, mikor, mennyit adjunk? Ott az igében nem arról van szó, hogy szórjuk szét a világban a vagyonunkat, hanem, hogy az Isten gyülekezetének szükségeire adakozzunk. A világba kiszórt pénz kárbaveszne. Jézus is mondja: Ne adjátok azt, a mi szent, az ebeknek, se gyöngyeiteket ne hányjátok a disznók elé, hogy meg ne tapossák azokat lábaikkal, és néktek fordulván, meg ne szaggassanak titeket. (Mt 7,6) Az Isten gyülekezetének szükségére adott adomány azonban megsokasodik. Nem csak pénzt adhatunk azonban. Adhatjuk tudásunkat, tehetségünket, talentumainkat az Úr szolgálatára. Vannak ennek szép példái. Zenés istentiszteletünkön megemlíthetjük J. S. Bachot, aki zenéjével prédikált és prédikál mind a mai napig. De milyen jó, ha egy orvos jézusi szeretettel és alázattal gyógyít, vagy egy ügyvéd felkarolja nincstelen jogát! Ha egy tanár személyiségén keresztül odaéli a tanítványai elé a Krisztust. “Az Úrnak van szüksége rá.” Tudsz-e így gondolni a saját életedre? Olyan jó lenne, ha tudnál! Erre hív a mai ige.
