Zakariás 9,9.
Ma egy kicsit ezt a szamár-kérdést szeretném körbejárni. Édesanyám kedvenc állata volt a szamár. Valószínű, hogy külleme miatt is, de még inkább kitartása, teherbíróképessége, szívóssága miatt. A történelem lapjain nem kerül említésre, megmarad szürkén, a háttérben, szegény emberek hű társaként. Jézus nem csatalovon vonul be Jeruzsálembe, hanem szamárháton. Bizonyára ez a belépő is jelképes, példázat-értékű, mint Jézus sok más cselekedete. Valahogy meg kell fejteni, ki kell találni az értelmét, hogy világosabban lássunk. És ezt most átvitt értelemben is mondom, mert az ember hajlamos sötéten látni. A dolgokat és önmagát. Különösen, ha úgy érzi, hogy húz, mint a barom egy életen át és észre sem veszik, meg sem köszönik. Szürkén, háttérben marad. Mintha Jézus azt sugallná ezzel a szamár-dologgal, hogy mindez nem baj, sőt.
Király érkezik – mondja Zakariás próféta – de milyen király? Nem olyan, mint a bíborban, bársonyban, aranyban ragyogó földi királyok, akiket pompás kíséret és a hatalom ezerféle jele vesz körül. Ő igaz – hű önmagához. Ebben diadalmas, ettől győztes. Nem azért jön, hogy neki szolgáljanak, hanem hogy ő szolgáljon és életét adja váltságul sokakért. Értem is. (Mt 20,28.) Ő az alázatos Isten. Isten alázatos? Valóban ámulatbaejtő tulajdonsága ez. Megszoktuk, hogy minél előkelőbb valaki, annál fentebb hordja az orrát. Minél gazdagabb, annál fölényesebb. Az Örökkévaló, az Uraknak Ura, a világ teremtője pedig alázatos? Éppen így hű önmagához.
Egy régi szép ének verse szól így: Ha Jézust látom itt a földön járva, Alázatos, türelmes szolgaként, Látom, hogy áldást áraszt a világra, S kereszthalálra adja életét, Szívem feléd ujjong örömtele, Mily nagy vagy te, Mily nagy vagy te! (Nagy Istenem, ha nézem a világot) “És mikor (Isten) olyan állapotban találtatott mint ember, megalázta magát, engedelmes lévén halálig, mégpedig a keresztfának haláláig.” (Fil2,8.) Isten alázata lehajlás és meghajlás, az általa teremtett ember tisztelete. Nem leereszkedés, hanem barátság. Komolyanvételünk. És ebből következő beavatkozás, cselekvés. Mivel az emberi élet olyan állapotban van, ami gyógyításra, beavatkozásra vár. Bűntől, haláltól, Sátántól kell megmenteni. De ez nem megy másként, mint hogy Isten emberré lesz és nekünk szolgál. Bármilyen meghökkentő, ez az ő igaz volta, méltósága, nagysága.
Hát, talán ezért a szamár. Aki pedig Jézus követője lesz, az is “szamár”-ságot csinál. Tudniillik, csendben, szürkén, a háttérben maradva szolgálja embertársait. Tudom, hogy ilyen programmal nem lehet kampányolni, de a >hasonlóak leszünk hozzá< ígérete csak így valósulhat. “És amiképpen hordtuk a földinek ábrázatát, úgy fogjuk hordani a mennyeinek ábrázatát is.” (1Kor 15,49) Anyám ötven éves, díjazás nélküli kántori szolgálat után egy nagy plüss szamarat kapott a gyülekezettől. Volt ebben humor is, kedvesség is, igazság is. Ő büszkén elfogadta.
Végül adalékul még annyi, hogy egy korabeli falfirka, ami a keresztényeket gúnyolta, Jézust szamárfejjel rajzolta a keresztre. Hát Isten szamársága az emberek üdvössége, megmentése.
