Efezus 4, 22-24. (saját fordítás)
Kétféle szellemi hatalom van. A világban uralkodó szellem az egyik. Ez határozza meg az emberi személyiséget. Átjárja a kultúrát, a tudományt, a művészetet, a társadalmi és magánéletet. Az ember nem a maga ura, hanem ennek a szellemnek a befolyása alatt áll és él születésétől fogva a haláláig. Bár nem tud róla, de ez a szellem uralja, személyes befolyása latt tartja. Szüntelenül mérgezi az elméjét, megtévesztő erővel. Elhiteti az emberrel, hogy a világ annyi, amennyit érzékelni tud belőle, amit tapasztalati úton megismerhet. Mivel az ember Istent ílymódon nem ismerheti meg, ezért könnyen jut értelmében helytelen következtetésre vele kapcsolatban. Érzéketlen az emberi értelem Isten dolgaira. A világ szelleme ugyanis vakká teszi arra. Ezért olvassuk a 1Kor 2,14-ben: Érzéki ember nem fogadja be azt, ami Isten Szelleméé, ostobaságnak tartja. Nem képes megismerni, mert az csak szellemi módon lehetséges. Azaz nem empirikus, tapasztalati úton, hanem úgy, hogy Isten szelleme vezeti az elménket, intuitív módon.
Bár az emberi értelem érzéketlen Isten dolgaira, ugyanakkor érzéki is. Megvezethető a testi kívánság és hiúság révén. Tiltott dolgokra vágyakozik, amelyekről azt olvastuk, hogy megrothasztanak. Azaz belülről emésztenek föl, szinte észrevétlen. Csak akkor lesz nyilvánvaló a baj, amikor már késő. E világ szelleme – nevezzük immár nevén – a Sátán manipulálja az embereket. Hogyan? Nagyon egyszerű módon, a tudás révén. Édenkerti történet az ősi emberé. Nem ősemberé! 
Az ősi ember elhitte, hogy el tudja dönteni mi a jó és mi a rossz. Kivonta magát Isten irányítása alól. Azt hitte, hogy a maga ura lett. Csakhogy olyasmire vállakozott, amire nem képes. Dönteni jó és rossz között végtelen sok döntést jelent nap, mint nap. Erre az ember képtelen. Kénytelen a világ szellemének tanácsát követni és szüntelen bizonytalanságban él, valamint rossz döntések sorozatát hozza. Mondhatnánk, hogy menthetetlen. De nem!
Bár az emberi értelem érzéketlen Isten dolgaira – nem is lehet más – azért mégis megszólítható az Evangéliummal: Jézus Krisztus megszabadított minket e világ szellemének szolgaságából. Ezért hangozhat a felszólítás: Újuljatok meg, értelmeteket a (Szent)szellemnek kiszolgáltatva. Az ősi embert el lehet hagyni. Idejétmúlt. Lemondhatok arról, hogy én döntsem el, hogy mi a jó nekem. Mondhatom, hogy döntse el Isten. Azért mondhatom, mert Jézus Krisztusban megismertem, hogy Ő szeretet. A szeretet lényege szerint odaadás. Ő odaadta magát azért, hogy egészen az övé legyek. Ne a világ szelleme legyen az értelmem zsarnoka, hanem a Szent szellem tegyen Isten lakóhelyévé. Ahol korábban igazságtalanság és a tiltott dolgok utáni olthatatlan vágy tanyázott, most új ember lépjen elő. Pál írja az 1Kor 2,12-ben: Mi tehát nem a világ szellemét fogadtuk el, hanem az Istenből való Szellemet, hogy megismerjük az Istentől nekünk ajándékozott dolgokat. A hit tehát nem intellektuális mutatvány, hanem döntés. Melyik szellemet ismerem el életem urának. Ne feledjük: ez a harc nem emberi síkon (test és vér ellen) folyik, hanem az ősi sötétség, e világot kormányzó égi szelleme ellen. (Ef 6,12. Jézus a győztes! Vegyük észbe, vegyük észre!
