Csak Lukács evangélista emlékezik meg arról, hogy Jézus szól a keresztúton őt kísérőkhöz. Ma álljunk azok közé, akik elkísérik Jézust ezen az úton. Talán mi is hajlunk az együttérzésre, siratjuk azt, akit ártatlanul ítéltek halálra, hiszen ki ne indulna meg az emberi szenvedés láttán? Az egyházban hagyomány volt, hogy Nagypéntek gyásznap. Az oltárterítő fekete színe is erre utal. Meghal, aki szeretett minket, és akit mi is megszerettünk. Szeretett Megváltónk halála pedig sírásra indít, könnyeket fakaszt. Így olvassuk: Jajgattak és sírtak miatta.
„Ahogy elvezették, megállítottak egy cirenei embert, Simont, aki éppen a mezőről tartott hazafelé. Vállára adták a keresztet, hogy vigye Jézus után. Nagy tömeg követte, asszonyok is, akik jajgattak és sírtak miatta. Jézus hozzájuk fordult: „Jeruzsálem leányai – mondta nekik –, ne engem sirassatok. Inkább magatokat és gyermekeiteket sirassátok, mert jönnek majd napok, amikor azt fogják mondani: Boldogok a meddők, akik nem szültek, nem szoptattak. Akkor majd unszolni kezdik a hegyeket: Omoljatok ránk! És a dombokat: Takarjatok el! Mert ha a zöldellő fával így tesznek, mi lesz a sorsa a kiszáradt fának?” Lk 23,26-31.” A teljes bejegyzés megtekintése