Isten közeledése – ahogy tegnap is mondtam – megszólító. Jézus jövetele kikényszeríti az ember állásfoglalását. Mit szólsz hozzá? Mit gondolsz róla? Mi következik ebből?
„És hirtelen, az angyal körül Istent dicsőítő mennyei seregek sokasága jelent meg, akik azt mondták: Dicsőség a magasságokban Istennek, és béke azokkal az emberekkel, akik Isten üdvözítő akaratában gyönyörködnek. Lk 2, 13-14.” A teljes bejegyzés megtekintéseSokszor, sokféleképpen szólt Isten hajdan atyáinknak prófétákban, nekünk a fiúban szólt, a végső napokban. Zsid 1,1.
Eredj! Szólj neki! Ez sokkal személyesebb, mint szózatot intézni valakikhez, vagy tanítást mondani valamiről. Jézus – Jesuah – történetét végig kíséri ez a személyesség. Ő szól Péternek, Péter Andrásnak és így tovább. Ezen a közvetlen módon adták tovább a hitet, mind a mai napig. Olyan jó lenne ha te is így találkozhatnál az emberré lett Istennel!
„Sokszor, sokféleképpen szólt Isten hajdan atyáinknak prófétákban, nekünk a fiúban szólt, a végső napokban. Zsid 1,1.” A teljes bejegyzés megtekintéseTemplomi alkalmak a karácsonyi ünnepekben
December 24. 10:30 Karácsonyi Istentisztelet a hittanosok szolgálatával
December 25. 10:30 Istentisztelet úrvacsorával
December 26. 10:30 Istentisztelet úrvacsorával (Vendég Bence Imre ny. esperes lelkész)
December 28. 10:30 Istentisztelet (Vendég Gálos Ildikó lelkész)
December 31. 18:00 Óév esti hálaadó istentisztelet
Január 1. 10:30 Istentisztelet úrvacsorával (Vendég Veperdi Zoltán lelkész)
Mindenkit szeretettel várunk!

Pál írja: Úgy nézzetek ránk, mint krisztusi hivatalviselőkre, mint akik Isten üdvösséget adó titkát kezeljük, mint annak gondnokai. A gondnoknak pedig mindenek előtt hűnek kell lennie. 1Kor, 4,1.
Az élet szolgálat. Gondnokság, sáfárság. A gondnok szó a gond-ból jön. Valaminek, valakinek a gondját fölvenni, hordozni. Ezt jelenti. Nagy kincs egy jó gondnok gyülekezetben, iskolában, kórházban, bármilyen közösségben. Intézi a folyó ügyeket. Figyel a hiányokra, hogy pótolja azokat. Szüntelen azon gondolkodik, hogy miként tehetne jót.
„Pál írja: Úgy nézzetek ránk, mint krisztusi hivatalviselőkre, mint akik Isten üdvösséget adó titkát kezeljük, mint annak gondnokai. A gondnoknak pedig mindenek előtt hűnek kell lennie. 1Kor, 4,1.” A teljes bejegyzés megtekintéseKözös istentisztelet a KromatiCanto kórussal
December 14. Evangélikus templom 10:30
| Kezdő ének – gyülekezeti 48 Invocatio Zsoltár részlet | |
| Carol Of The Bells | |
| Bűnbánati imádság | |
| Ave Verum | |
| Kis Gloria – Dicsőség mondás | |
| Away In A Manger | |
| Hitvallás – főének – gyülekezeti 133 Igehirdetés – imádság | |
| An Irish Blessing Flos ut rosa Gyere el a jászolhoz Amazing Grace | |
| Miatyánk Áldás Záróének 293 |
Tekints alá az égből, és nézz le szentséged és dicsőséged hajlékából! Hol van buzgó szerelmed és hatalmad? Szívednek dobogása és irgalmad megtartóztatják magokat én tőlem.
Miért engedtél eltévelyedni minket útjaidról, oh Uram! Miért keményítetted meg szívünket, hogy ne féljünk téged? Térj meg szolgáidért, örökséged nemzetségeiért! Ézs 63,15.17.
„Tekints alá az égből, és nézz le szentséged és dicsőséged hajlékából! Hol van buzgó szerelmed és hatalmad? Szívednek dobogása és irgalmad megtartóztatják magokat én tőlem.” A teljes bejegyzés megtekintéseKirályod érkezik hozzád, aki igaz és diadalmas, alázatos, és szamáron ül…
Zakariás 9,9.
Ma egy kicsit ezt a szamár-kérdést szeretném körbejárni. Édesanyám kedvenc állata volt a szamár. Valószínű, hogy külleme miatt is, de még inkább kitartása, teherbíróképessége, szívóssága miatt. A történelem lapjain nem kerül említésre, megmarad szürkén, a háttérben, szegény emberek hű társaként. Jézus nem csatalovon vonul be Jeruzsálembe, hanem szamárháton. Bizonyára ez a belépő is jelképes, példázat-értékű, mint Jézus sok más cselekedete. Valahogy meg kell fejteni, ki kell találni az értelmét, hogy világosabban lássunk. És ezt most átvitt értelemben is mondom, mert az ember hajlamos sötéten látni. A dolgokat és önmagát. Különösen, ha úgy érzi, hogy húz, mint a barom egy életen át és észre sem veszik, meg sem köszönik. Szürkén, háttérben marad. Mintha Jézus azt sugallná ezzel a szamár-dologgal, hogy mindez nem baj, sőt.
„Királyod érkezik hozzád, aki igaz és diadalmas, alázatos, és szamáron ül…” A teljes bejegyzés megtekintése












