Hónap: 2025 február

„E fiúból pap lesz, akárki meglássa.” – írja Arany János a Családi kör c. versében. Ezek szerint úgy hitték, hogy aki parasztgyerek létére sokat olvas, abból biztosan pap lesz. Mi lesz a gyermekből? A szülők nagy kérdése. Jobbára igyekeznek utat mutatni, segíteni, ösztönözni, lelkesíteni a gyermeket, hogy kiteljesedett életet, vagy legalább anyagi biztonságot tudjon magáénak. Mégis, sokszor teljesen másképp alakul egy élet, mint azt remélik. Van, hogy jobban, van, hogy csalódást keltően. Millió tényező határozza meg a végeredményt. Kicsit tényleg úgy, mint a termést a földeken. Mennyi eső hull? Jókor-e? Milyen a talaj minősége? Vannak-e kártevők? Jó gazdaként van-e aki gondoskodjon a termésről és annak betakarításáról. Jézus arról beszél, hogy mi lesz abból, aki az ő igéjét hallgatja? Már az első gyülekezetnek is tapasztalata volt, hogy nem mindenki fogadja be, fogadja meg Jézus tanítását. A kezdeti nagy lelkesedés közepette ez kiábrándító volt. Némelyek rögtön elutasították, némelyek elvben elfogadták, de nem váltották életre. Mások próbálkoztak, de egy idő után elfordultak és visszatértek a régi életükhöz. Kevesen voltak, akik megértették Jézus tanítását és annak megfelelően alakították életüket is. Akik végül százszoros termést hoztak.

Hangsúlyos az eredeti héber szövegben, hogy Isten nevén nevezi magát a próféciában. A szent négy betű – ami helyett fölolvasásnál “atyánk-at” vagy “Urat” mondtak – szerepel itt. Ő a Teremtő, az Örökkévaló, a Mindenható Isten, aki éltet mindent és összetartja a világmindenséget, az univerzumot. Ő az egy, a valóság. Nincs hozzá fogható. Ő uralkodik. Ezt hangsúlyozza a szent tetragramma. יְהוָה, Ugyanakkor személyes gondja van mindenkire. Ahogy Jézus tanította: egy veréb sem esik le a fáról, egy hajszál sem a fejünkről az ő tudta nélkül. Az ő istenségét nem befolyásolja sem az értelem, sem a hatalom, sem a gazdagság, ami meghatározója a földi életnek. Ezek csak az ő ajándékai az embereknek, amelyekkel alázatosan kell bánnunk. A bölcsesség szeretete (görögül filozófia) olyan dolgokra tanítson, amelyek egyeznek a szeretet nagy parancsolatával, s így Isten akaratával. A hatalom legyen méltányos, nem zsarnoki, a gazdag pedig ossza meg javait a nélkülözőkkel és ne csak magának gyűjtsön. Röviden összefoglalva ezeket kell gyakorolni, mert ez az istenfélelem. Aki pedig nem így él, az megrontja Isten világát, ártalmára van embertársainak és önmagának is. Méltán bűnhődik, ha Isten számonkéri az ítélet napján. Az istenfélelem nem az, hogy félünk Istentől, hanem hogy tiszteljük őt. Azzal tiszteljük, hogy cselekedjük akaratát. Ezért éppenséggel félnivalónk is lenne, ám ő nem kárhoztatni, hanem (meg)menteni jött minket. Ezért gyakorol Jézus személyében három dolgot a földön: Kegyelmet a bűnét megbánó bűnösnek, törvényességet, személyválogatás nélküli ítéletet – mert nincs kivétel, mindenki vétkezett. Az ember nem tükrözi vissza Isten arcát, holott az ő képmására teremtetett. És végül, Jézus által Isten felragyogtatja az igazságot, pontosabban igaz voltát: Mentő szeretetét, áldozatát, és az új élet lehetőségét a Feltámadott Krisztusban. Így ismerjük őt, ezt tartjuk értelmesnek, helyesnek. Az Isten Fia eljött és értelmet adott nekünk arra, hogy megismerjük a valóságot, (1Jn 5,20.) hogy az életünk belekapcsolódjon Jézus életébe, hogy mi magunk is az igazságból legyünk. Az ő igazsága legyen életünk szövete. Az igaz Isten, aki az örök élet. Ezzel dicsekedünk, ezért örülünk. Örüljetek az Úrban mindenkor, ismét mondom örüljetek!(Fil 4,4.)

Az ókori vallások alapja valamilyen mítosz, meseszerű történet. Az apostolok új vallást alapítanak. Jézus áll ennek az új vallásnak a középpontjában. Őt tekintik az Örökkévaló egyetlen Isten Fiának, aki eljött az emberek közé és megmutatta hatalmát és dicsőségét. Nem csak tanítása és csodái által, hanem azzal is, hogy kereszthalált szenvedett, de harmadnapra föltámadt. Ezzel előállni nem volt könnyen hihető, népszerű dolog. Ahogy Pál írta: a zsidóknak botránkozás, a görögöknek bolondság. (1Kor 1,23.) Az akkori emberek bármilyen mítoszt inkább elhittek volna, mint az apostolok tanuságtételét. Ma sem könnyű elfogadni, hogy az univerzum egy porszemén, a földön jelent meg a Teremtő, mindent éltető és fenntartó Isten Jézusban. Péter azonban tisztázza, hogy az új vallás alapja nem mítosz, hanem megtörtént események sorozata, melyeknek ő is részese volt. Ezekből emel ki egyet, amire szívesen emlékszik vissza, és amit meggyőzőnek tart. Egy alkalommal Jézus kiemelte három tanítványát a hétköznapok szürkeségéből: Pétert, Jakabot és Jánost. Felvitte őket egy magas hegyre (Hermon?) és isteni fenségben jelent meg előttük. Erre az eseményre utal Péter, aki szemtanuja volt és ezzel bizonyítja, hogy minden, amit mond, hiteles. “Mert nem tehetjük, hogy a miket láttunk és hallottunk, azokat ne szóljuk.” (Apost 4,20.) Keresztyén hitünk tehát nem kitalált mesékre, hanem konkrét eseményekre épül. Ezek megtörténtét meg lehet ugyan kérdőjelezni, de miért álltak volna elő az apostolok annak idején olyan képtelen történettel, amit senki nem akart elhinni. Éppen az bizonyítja igazmondásukat, hogy a történet képtelensége ellenére hittek nekik. Ez pedig nem lehetett másképp, mint a Szent Szellem, Isten Lelke által, aki tanuskodott mellettük és meggyőzte az embereket.

Az ördögök pedig ezt kérték tőle: Ha kiűzöl minket, küldj a disznónyájba! Ő pedig ezt mondta nekik: Menjetek! Akkor azok előjöttek, és belementek a disznókba. És íme, a meredekről a tengerbe rohant az egész nyáj, és beleveszett a vízbe. A legeltetők pedig elfutottak, és a városba érve elhíreszteltek mindent, azt is, ami a megszállottakkal történt. Ezután az egész város kiment Jézus elé, és amikor meglátták, kérték, hogy menjen el a határukból. Mt 8, 28-34.