Csepel

Neked ki beszélt Istenről? Honnan tudod, hogy van? Kérdezte az egyik elsős hittanosom. Jó kérdés. Hirtelen nem is tudtam, hogy mit válaszoljak rá. Gyors kutatás a gyerekkori emlékekben. Semmi konkrét, semmi emlékezetes. Voltak templomi istentiszteletek, karácsonyi színdarab a gyerekbibliakörben, konfirmáció és sok megválaszolatlan kérdés. Ilyennel tele van a feje a mai gyerekeknek, fiataloknak is. Úgyhogy nem tudtam megmondani, hogy ki beszélt nekem először Istenről vagy Jézusról. Valahogy úgy összemosódnak az arcok. Ez is, az is. Aztán kikerekedett belőle valami sejtéses meggyőződés. Ez azonban rossz válasz egy elsősnek. Igazából nem is tűnik jónak, ahogy történt. Talán sokan voltak, vannak életünkben a “Keresztelő Jánosok”, akik Jézus útkészítői. Mert valahogy elő kell készíteni Jézus útját egy-egy ember szívéhez. Ez pedig soha nem valami nagyokos teológiai értekezésen vagy bölcs igemagyarázaton keresztül történik. A magabiztos tudás hegyeinek alá kell szállni. Ugyanakkor az egyszerűséget sem kell szégyellni, fel kell emelkedni, ha jelentéktelennek érezzük is magunkat a nagy üzenethez képest. Valahogy így értendő a Jézus által is idézett ézsaiási ige: “Minden hegy és halom alászálljon, minden völgy fölemelkedjék és legyen az egyenetlen egyenessé és a bércek rónává!” (Ézs 40,4)

„Jézus beszélni kezdett a sokaságnak Jánosról: Ő az, akiről meg van írva: „Íme, én elküldöm előtted követemet, aki elkészíti előtted az utat.” Mt 11,7-10” → A teljes bejegyzés megtekintése

Lk 21, 25-28.

Ígéretünk van arra, hogy amikor világunk élhetetlenné válik, akkor Jézus visszajön. Gyakran már most is úgy érezzük, hogy minden szétesőben, felbomlóban van. Az emberek megdermednek a félelemtől és annak sejtésétől, ami az egész földre vár. Ez az életérzés a józanul gondolkodókban már jelen van. A hit nem idealizmus, hanem realitás. A Biblia nem hiteget hamis reménnyel, amivel a világ vezetői vagy tudósai ámítják az embereket. A történelem egyenes vonalban halad a vég felé. Nyilván szeretnénk, hogy ne így legyen. Magunk miatt, gyermekeink miatt egyáltalán az emberiség miatt. Jézus nem elkeseríteni akar a fenti igékkel,éppen ellenkezőleg. Azt mondja, hogy akik hisznek őbenne, azok számára épphogy a felemelkedés pillanata jön el. Egyenesedjetek fel, és emeljétek fel a fejeteket. A sok megaláztatás, semmibe vétel, üldöztetés és megvetettség után beigazolódik mindaz, amiben Isten gyermekei hittek. A kérdés az, hogy kitartunk-e Jézus ígérete mellett? Hiszünk-e neki, hogy úgy lesz, ahogy ígérte. Az ő szavában való hit megtartó erő. Ha hiszel, meglátod Isten dicsőségét! Ez a reménység pedig most még nem látható. Ha látható volna, nem lenne reménység. A hit pedig a reménylett dolgoknak valósága, és a nem látott dolgokról való meggyőződés. Hit nélkül pedig lehetetlen Istennek tetszeni; mert aki Isten elé járul, hinnie kell, hogy ő létezik és megjutalmazza azokat, akik őt keresik. (Zsid 11,1. 6.) Ha látjuk, hogy a világ – a Sátánt követve – a végpusztulás felé rohan, akkor is hinnünk kell, hogy Jézus képes és akar mindezen úrrá lenni. Milyen megnyugtató és boldogító tény ez! Isten népe vagyunk, akikről ő nem feledkezik meg. Mivelhogy nem a láthatókra nézünk, hanem a láthatatlanokra; mert a láthatók ideig valók, a láthatatlanok pedig örökkévalók. (2Kor 4,18.) Amikor tehát beköszönt a nagy változás, akkor mi nem rettegünk és nem esünk kétségbe. Tudjuk, hogy a megváltás teljessége közeleg. Hallelujah!

„És jelek lesznek a napban, a holdban és a csillagokban, a földön pedig a tenger zúgása és háborgása miatt kétségbeesnek a népek tanácstalanságukban. Az emberek megdermednek a félelemtől és annak sejtésétől, ami az egész földre vár, mert az egek tartóoszlopai megrendülnek. És akkor meglátják az Emberfiát eljönni a felhőben nagy hatalommal és dicsőséggel. Amikor pedig ezek elkezdődnek, egyenesedjetek fel, és emeljétek fel a fejeteket, mert közeledik a megváltásotok.” → A teljes bejegyzés megtekintése

Nem a ruha teszi az embert – tartja a közmondás. Öltözködésünk mégis sok mindent elárul. Járhat valaki rongyokban, és akkor tudjuk hogy koldus. Járhat szép és drága ruhákban és tekintélyt sugároz. A bohóc mással össze nem téveszthető. De alkalmi öltözetek is vannak: A diák ünneplőbe öltözik a tanévnyitóra. Az esküvőre sietők menyegzői ruhát öltenek. A koporsó mellett pedig a gyász színeit viseljük. Ruhánk kifejezi, hogy mire készülünk. Vannak egyenruhák is, amelyek hovatartozásunkra, hivatásunkra utalnak. A fehér köpeny a gyógyító hivatások öltözete. Az uniformis a fegyveres testületekre jellemző. A papi ruha is jelzi viselőjének státuszát. Ezek a ruhák eltakarják a személyt és egyben utalnak a szolgálatra, amelyre vállalkozott vagy elhívatást nyert valaki. Van, aki tiltakozik az egyenruha ellen, van aki éppen azzal szeretné kinyilvánítani egy bizonyos közösséghez tartozását. A lányok hosszasan nézegetik magukat a tükörben, hogy elég szépek-e. A fiúk igyekeznek kifejezni vagányságukat egy-egy jól megválasztott ruhadarabbal. És hát nem utolsó sorban a ruha védelem is. Hidegben létfontosságú. Volt a régi időkben páncél is.

„Hanem öltsétek magatokra az Úr Jézus Krisztust! Rm 13,14a” → A teljes bejegyzés megtekintése

Isten mindenkori szándéka az élet. Hogyan lehet az jobbá itt a földön? Hogyan léphetünk majd be az örökkévalóságba? Ezért Isten akarata nem egyszerűen az élet feltételeinek biztosítása – bár gondviselésével azért is nap mint nap fáradozik – hanem a megtérés. A megtérés által lehet jobbá a földi élet és a megtérés által leszünk várományosai az örökkévalóságnak. Könnyen belátható ez, hiszen a megtérés – görög kifejezéssel metanoia – nem más, mint a gondolkodás megváltoztatása, átformálódása. Minek kell megváltoznia? Annak, ahogyan Istenről gondolkodunk. Ha az megváltozik, akkor az emberi életet is más szemszögből fogjuk látni.

„Az az egy azonban ne legyen rejtve előttetek, szeretteim, hogy az Úr előtt egy nap annyi, mint ezer esztendő, és ezer esztendő annyi, mint egy nap. Nem késlekedik az Úr az ígérettel, amint egyesek gondolják, hanem türelmes hozzátok, mert nem azt akarja, hogy némelyek elvesszenek, hanem azt, hogy mindenki megtérjen. De el fog jönni az Úr napja, mégpedig úgy, mint a tolvaj, amikor az egek recsegve-ropogva elmúlnak, az elemek égve felbomlanak, a föld és a rajta levő alkotások is megégnek. 2Pt 3,8-10.” → A teljes bejegyzés megtekintése

Feszültség van aközött, hogy az üdvösség puszta kegyelem és aközött, hogy egykor mégis cselekedeteink alapján ítél meg Isten? Látszólag igen, valójában azonban nem. Mert kegyelemből tartattatok meg, hit által; és ez nem tőletek van: Isten ajándéka ez; nem cselekedetekből, hogy senki ne kérkedjék. (Ef 2,8-9) Jézus Krisztusért minden hívő elnyerte Isten teljes kegyelmét és az üdvösséget. Az azonban, hogy valóban megismertük-e Isten irántunk való szeretetét, abból látszik, hogy teremjük-e a megtérés gyümölcseit. Mi tudjuk, hogy átmentünk a halálból az életbe, mert /feltétel nélkül, isteni szeretettel/ szeretjük testvéreinket. Aki nem szeret a halálban marad(t). (1Jn 3,14) Az eredeti görög szövegben itt használt szeretet szó az agapé. Ez pedig az Újszövetségben azt a szeretetet jelenti, amivel Isten szeretett minket a Krisztusban. Ez feltétlen és elvárások nélküli szeretet. Ugyanakkor életet is odaadó, feláldozó szeretet. Emberi természetünk erre képtelen. A Szent Szellem (Lélek) által szerethetünk így. Magunktól csak azokat szeretjük, akik nekünk kedvesek. Átélve Isten szeretetét, újjászületve személyválogatás nélkül szeretünk.

„Akkor így szól a király a jobb keze felől állókhoz: Jöjjetek, Atyám áldottai, örököljétek az országot, amely készen áll számotokra a világ kezdete óta. Mert éheztem, és ennem adtatok, szomjaztam, és innom adtatok, jövevény voltam, és befogadtatok, mezítelen voltam, és felruháztatok, beteg voltam, és meglátogattatok, börtönben voltam, és eljöttetek hozzám. Akkor így válaszolnak neki az igazak: Uram, mikor láttunk téged éhezni, hogy enned adtunk volna, vagy szomjazni, hogy innod adtunk volna? Mikor láttunk jövevénynek, hogy befogadtunk volna, vagy mezítelennek, hogy felruháztunk volna? Mikor láttunk betegen vagy börtönben, hogy elmentünk volna hozzád? A király így felel majd nekik: Bizony mondom nektek, valahányszor megtettétek ezeket akár csak eggyel is az én legkisebb testvéreim közül, velem tettétek meg. Máté 25, 34-40.” → A teljes bejegyzés megtekintése