Csepel

Isten találkozik Mózessel és beszél vele. (Utóbb a zsidók Jézusnak is felemlítik, hogy tudjuk, hogy Mózessel beszélt az Isten.)

Isten döntései meghatározták Izrael életfolytatását. Állandó választás elé állították a népet. A döntések megcselekvése kifejezte Isten úrként való elismerését, tehát a szövetségi hűséget, ami egyúttal az élet és halál közötti választást is jelentette. A héber nyelv egy szóval fejezi ki a törvényt és annak megtartását, Isten döntésének megfelelően. Ez a szó a „mispát”. Ez szerepel igénkben.

Bár Pál apostol hagyományos értelemben sosem foglalkozott szociológiával, itt a társadalom három legfontosabb konfliktusát ragadja meg. Ez a három a mai napig meghatározó. Hogyan különböztetik meg magukat az emberek, mi teremt köztük feszültséget, esetenként erőszakot?

Jézus-váró időszakunk, az Advent már mögöttünk van. A Jézus-várás azonban előttünk. Visszatekintve az elmúlt esztendőre sokakban felfokozódhatott a vágy az Ő visszajövetelére. Az élet személyes és közösségi oldalát egyaránt megterhelte sok minden. Szeretteink halála, megélhetési problémák, a két háború, ingataggá váló emberi kapcsolatok, Európa ajtaján kopogtató nincstelen tömegek, természeti katasztrófák, az évtizedek óta tartó túlfogyasztásból következő kizsigerelése a bolygónak, a fenntarthatatlan „fenntartható” gazdasági fejlődés, a környezet folyamatos szennyezése, a politikusok egymásra acsarkodása, a korrupció, a közmédia embereket manipuláló hazugságáradata – és mindebben a saját tehetetlenségünk.

A pásztorok egyszerű emberek voltak. Nem tanultak teológiát, sem szónoklattant. Valószínűleg nem lehettek túl bátrak sem, hiszen az ő nevük „hallgass” volt bárhol, ahol megjelentek. A pásztorkodás a legalantasabb foglalkozás volt abban az időben. Gyakran együtt járt a bűnözéssel is. Nincstelen emberek szegődtek el éhbérért, más jószágára vigyázni. Mogorva, hallgatag emberek. Ebben az esetben azonban nem tudnak hallgatni. Isten angyalai – nem véletlenül – őket szólították meg a Jézusról szóló hírrel. Az ő dolguk tehát, hogy azt kihirdessék, továbbadják azoknak, akikkel találkoznak. Ebből merítik a bátorságot, ezért lesznek ők az Isten Fiának első szószólói. Ők az első igehirdetők.

Lk 2, 13-14.

Isten dicsőségének megjelenése a földön. Karácsonykor ezt ünnepeljük. Isten dicsősége rejtett. Mindig is az volt. Jézus születésének éjszakáján is az. Bele rejtette dicsőségét egy gyermekbe, aki egyszerű emberek közé született. Ezért van az, hogy csak az angyalok énekelnek és dicsőítik az Örökkévalót, mert ők a fátyol mögé látnak. Tudják, hogy ki született a világra.

A régen történt fontos eseményekről megemlékezünk. Erre valók az ünnepek.

Ez az ige nem tiltás, hanem bátorítás. Bátorítás a szeretet megélésére olyan helyzetekben, amikor jogosnak érezzük a szeretet megtagadását embertársainktól. Jézus gyakran keveredett vitába, amikor olyan emberekhez közeledett szeretettel, akik megvetettek voltak és a közösség kitaszította őket. Okkal vagy ok nélkül. Abban az időben sokszor megvetéssel tekintettek a betegekre, mint akik Isten ítélete alatt vannak. Gyakran a templomi közösségből is kizárták őket (leprások). Jézus gyógyító szeretettel fordult feléjük. A vámszedőkre okkal haragudtak, hiszen a megszálló római hatósággal tartottak fenn – haszonszerzés céljából – kapcsolatot. Ugyancsak megvetettek voltak a parázna nők (prostituáltak), akikkel egyetlen vallásos zsidó sem állt volna szóba. De megérkezve a Golgotára, ott Jézust köztörvényes bűnözők között feszítik keresztre, akik közül az egyik mégis az üdvösség várományosa lett. A házasságtörő nőt megkövezni készülő férfiak megszégyenülve hallják Jézusnak a nőhöz intézett szavát: Én sem ítéllek el téged. Rendkívüli helyzetek ezek. Valóban rend kívüliek, hiszen a rend fenntartása mást feltételezne. Jézus egész tevékenységét rendbontásnak minősítik a korabeli vallási és világi hatóságok. A rendet azonban pozitív értelemben is meg lehet bontani. Úgy, hogy abból nem rendetlenség lesz, hanem esély egy új életre, emberi kapcsolatok rendezésére, helyes önértékelésre, Istennel való közösség helyreállására. Igénk arra bátorít, hogy lemondva az ítélkezésről, legyünk szabadok a szeretetre, mert annak hatalma van sebeket gyógyítani, életeket jó irányba fordítani. Legyünk jézusi emberek! Ne mondjunk le senkiről! Mi felmentést nem adhatunk, de esélyt igen, egészen az utolsó pillanatig. Ez az utolsó pillanat pedig nem a halál, hanem az, amikor eljön az Úr. Van, hogy mi már nem tudunk hatással lenni valakire, de Isten még akkor is elérheti, az utolsó előtti pillanatban. Boldogság a szeretet szabadságában élni. Erre hívott el minket az Úr. Az Isten szeretet; és a ki a szeretetben marad, az Istenben marad, és az Isten is ő benne. 1Jn 4,16.