Kategória: Igehirdetés

Orvos! Gyógyítsd meg magadat! – szól a mondás. Pál apostol a nagy gyógyító. Még halottat is föltámasztott. És lám; ő is beteg. Valamitől nem tud szabadulni. Szúró tövis, sátán angyala a testi nyomorúsága. Akinek van krónikus betegsége, ami nem múlik el, csak elviselni lehet, az tudja, hogy miről beszél az apostol. Az állandó akadályoztatás a hétköznapi élet dolgaiban, akár látás-, hallás károsodás, mozgásszervi betegség vagy nem múló fájdalom, mennyire meg tudják változtatni az embert. Mindig ott jár az esze, mindig vigyáznia kell, mindent másképp kell csinálnia. Pál – aki mobilis ember volt, sokat utazott, mozgott emberek között ugyancsak tehernek érezte betegségét. Háromszor is kérte, hogy meggyógyuljon. S akinek annyi imádsága meghallgatásra talált, ez esetben nem járt eredménnyel. Talán szemére is vetették: Ha másokat meggyógyított, magát miért nem tudja? Olyan kérdés ez, amit Jézusnak is föltettek a keresztfán. Ha másokat megmentett, magát nem tudja megmenteni? Van olyan betegség, testi gyengeség, ami nem múlik el. Pál úgy értelmezte, hogy a betegsége egyfajta egyensúlyt tart fenn. Életében mennyei erők, látomások birtokosa lett. Az őt is meghatározó gyarló emberi természet miatt különbnek is tarthatta volna magát másoknál. De, hogy el ne bizakodjon, jött a tövis. Az szüntelen emlékeztette, hogy ő is csak egy ember, aki folyamatosan Isten kegyelmére szorul. Egyfajta kijózanító élet-kísérője lett a fájdalom. Azzal kelt, azzal feküdt. Nyilván szeretnénk mi is problémamentesen élni. Ez nem feltétlenül megy. A kérdés, hogy fájdalmainkat, akadályoztatásainkat tudjuk-e úgy felfogni, hogy az is a kegyelem megnyilvánulása. Pontosabban, az is arra emlékeztet, hogy kegyelemből élünk. Ez által nem távolít, hanem közelít minket Krisztushoz. Ha tartós, akkor közel is tart hozzá. Nem engedi az eltávolodást. Minthogy azért Krisztus is testileg szenvedett fegyverkezzetek fel ti is azzal a gondolattal, hogy aki testileg szenved megszűnik a bűntől. 1Pt 4,1. Lehet tehát a szenvedés is sorsfordító ajándék, ha tudom akként elfogadni.

Az ókori sportversenyeken nem voltak dobogós helyek, csak győztes és vesztesek. Az edzés akkor is fontos volt. A versenyzők – a siker érdekében – önmegtartóztató életet éltek. Pál apostol a saját küldetését értelmezi versenyként. Olyan küzdelemként, amit teljes erőbedobással lehet csak megnyerni és aztán a küzdőteret győztesként elhagyni. Ez esetben a küzdőtér az élet, a küzdelem vége pedig a halál. A jutalom pedig – ahogy a 2Tim 4,7-ben írja – az igazság babérkoszorúja. Nem az üdvösségről, az örök életről van itt szó, mert azt nem erőfeszítéseinkért kapjuk, hanem ajándékul. Kegyelemből, hit által. (Ef 2,8.) Igénk a hívő élet eredményességét veszi nagyító alá. A nem hívő ember – ha számba veszi életét – azt tekinti, hogy mit tudott a saját hasznára fordítani? Erőt, pénzt, tudást, ravaszságot, mások munkaerejét. Mit tudott kiélvezni az életből? Élete végén eszerint készít mérleget. A hívő ember azt veszi számba, hogy mit tudott élete során mások javára fordítani? Az ő sikerességének az a mértéke. Lehetett az munka, a munka eredményeként megteremtett anyagiak, de lehetett amellett szellemi, lelki kincs is, amit megosztott másokkal. Legfőbb kincs pedig az Evangélium. Jézus Krisztus megváltó szeretete, aminek hallgatása és hirdetése révén eljuthatunk az Istennel való új szövetségre, békességre és üdvösségre. Az evangélium hirdetése csak akkor hatékony, ha annak hirdetője hiteles ember. Nem önmagáért él, nem kihasználni vagy megtéveszteni akar másokat. Szívből kívánja megtérésüket, mert maga is megtapasztalta, hogy Istennel élni jó, az egyedül értelmes élet. Ebben a szolgálatban pedig félre kell tenni a kényelmességet, a személyes ambíciókat és magánügyeket, és úgy kell kezelni az anyagiakat, hogy azok mások javát, létbiztonságát is szolgálják és szavak nélkül is hirdessék Isten gondoskodó szeretetét. Ezek a dolgok nyilván megkívánják, hogy én hátrébb álljak és másokat magam elé engedjek. De mivel az ember nem erre van hitelesítve, hanem önzésre, ezért erre nap-nap után készülni kell. Mint a sportolónak – edzeni kell a lelket, a testet – hogy jó szívvel tudjam mondani, amit Keresztelő János mondott: Jézusnak növekednie kell, nekem pedig kisebbé lennem. Ennek kell természetessé válnia. Egy régi csendeshéten mondta tréfásan a lelki vezető, hogy a hívő ember úgy nő, mint a tehén farka: föntről lefelé. Hát valami ilyesmiről beszél Pál ebben az igében. Hogyan tudnék olyanná lenni, hogy helyet készítsek Jézusnak mások életében? Tanítással, példával, imádsággal. Vigyázva, hogy míg másoknak prédikálok, magam nehogy alkalmatlanná legyek a szolgálatra.

„Nem tudjátok-e, hogy akik versenypályán futnak, mindnyájan futnak ugyan, de csak egy nyeri el a versenydíjat? Megsanyargatom és engedelmessé teszem a testemet, hogy amíg másoknak prédikálok, magam ne legyek alkalmatlanná a küzdelemre. 1Kor 9, 24. 27.” → A teljes bejegyzés megtekintése

Ha elolvassuk az eredetit, akkor amit „felebarát”-nak fordítanak, ott egy magyarul nehezen visszaadható kifejezést találunk. A görög szó azt jelenti: közeli. Aki közel áll hozzám, így is mondhatnám: Mellette állok. Nem csak fizikailag, hanem minden tekinteteben. Akiért kiállok. Ma már félreérthető, vagy nem is érthető a felebarát szó. A gyerekek és a fiatalok biztos nem értik. Félig barát? – kérdezik. A magyar fordítás, ami a középkorra megy vissza eredeti értelmében azt jelentette: ő a másik felem, nélküle nem vagyok egész. Ez is izgalmas! De gondolkodjunk még a szó eredeti, görög jelentésén: közeli, hozzám közel áll. Így az írástudó kérdése eredetiben így is megfogalmazható: Mi az, hogy közel? Ki lehet közel hozzám?

„Az pedig igazolni akarván magát, mondta Jézusnak: De ki az én felebarátom ? Lk 10,29.” → A teljes bejegyzés megtekintése

Mindig kísértése volt az egyháznak a szaparáció. Elkülönülés a bűnös világtól. Ezért voltak a remeték és később a szerzetesek.

„Hat nappal ezután Jézus maga mellé vette Pétert, Jakabot és testvérét, Jánost, és felvitte őket külön egy magas hegyre. És szemük láttára elváltozott: arca fénylett, mint a nap, ruhája pedig fehéren ragyogott, mint a világosság. És íme, megjelent előttük Mózes és Illés, és beszélgettek Jézussal. Péter ekkor megszólalt, és ezt mondta Jézusnak: Uram, jó nekünk itt lenni! Ha akarod, készítek itt három sátrat: neked egyet, Mózesnek egyet és Illésnek egyet. Mt 17,1-4.” → A teljes bejegyzés megtekintése

Isten találkozik Mózessel és beszél vele. (Utóbb a zsidók Jézusnak is felemlítik, hogy tudjuk, hogy Mózessel beszélt az Isten.)

„Mózes így szólt: Kérlek, mutasd meg nékem a te dicsőségedet ! És mondta az Úr: Megteszem, hogy az én dicsőségem a te orcád előtt menjen el. Orcámat azonban nem láthatod; mert nem láthat engem ember, élvén. És mondta az Úr: Ímé van hely énnálam; állj a kősziklára! Azután kezemet elveszem rólad, és hátulról meglátsz engem. 2Móz 33, 18kk.” → A teljes bejegyzés megtekintése

Isten döntései meghatározták Izrael életfolytatását. Állandó választás elé állították a népet. A döntések megcselekvése kifejezte Isten úrként való elismerését, tehát a szövetségi hűséget, ami egyúttal az élet és halál közötti választást is jelentette. A héber nyelv egy szóval fejezi ki a törvényt és annak megtartását, Isten döntésének megfelelően. Ez a szó a „mispát”. Ez szerepel igénkben.

„Íme az én szolgám, akit erősítek, az én választottam, a kit szívem kedvel, lelkemet adtam őbelé, döntésemet közli a népekkel. A megrepedt írónádat nem töri el, a füstölgő mécsest nem oltja ki, döntésemet annak megfelelően hirdeti ki. Ézs 42, 1.3. (saját fordítás)” → A teljes bejegyzés megtekintése

Bár Pál apostol hagyományos értelemben sosem foglalkozott szociológiával, itt a társadalom három legfontosabb konfliktusát ragadja meg. Ez a három a mai napig meghatározó. Hogyan különböztetik meg magukat az emberek, mi teremt köztük feszültséget, esetenként erőszakot?

„Mert akik Krisztusba keresztelkedtetek meg, Krisztust öltöztétek fel. Nincs zsidó, sem görög; nincs rabszolga, sem szabad; nincs férfi, sem nő; mert ti mindnyájan egyek vagytok a Krisztus Jézusban. Galata 3, 27-28.” → A teljes bejegyzés megtekintése

Jézus-váró időszakunk, az Advent már mögöttünk van. A Jézus-várás azonban előttünk. Visszatekintve az elmúlt esztendőre sokakban felfokozódhatott a vágy az Ő visszajövetelére. Az élet személyes és közösségi oldalát egyaránt megterhelte sok minden. Szeretteink halála, megélhetési problémák, a két háború, ingataggá váló emberi kapcsolatok, Európa ajtaján kopogtató nincstelen tömegek, természeti katasztrófák, az évtizedek óta tartó túlfogyasztásból következő kizsigerelése a bolygónak, a fenntarthatatlan „fenntartható” gazdasági fejlődés, a környezet folyamatos szennyezése, a politikusok egymásra acsarkodása, a korrupció, a közmédia embereket manipuláló hazugságáradata – és mindebben a saját tehetetlenségünk.

„Legyen derekatok felövezve, és lámpásotok meggyújtva. Ti pedig legyetek hasonlók az olyan emberekhez, akik várják, mikor tér vissza uruk a menyegzőről, Lk 12, 35.” → A teljes bejegyzés megtekintése

A pásztorok egyszerű emberek voltak. Nem tanultak teológiát, sem szónoklattant. Valószínűleg nem lehettek túl bátrak sem, hiszen az ő nevük „hallgass” volt bárhol, ahol megjelentek. A pásztorkodás a legalantasabb foglalkozás volt abban az időben. Gyakran együtt járt a bűnözéssel is. Nincstelen emberek szegődtek el éhbérért, más jószágára vigyázni. Mogorva, hallgatag emberek. Ebben az esetben azonban nem tudnak hallgatni. Isten angyalai – nem véletlenül – őket szólították meg a Jézusról szóló hírrel. Az ő dolguk tehát, hogy azt kihirdessék, továbbadják azoknak, akikkel találkoznak. Ebből merítik a bátorságot, ezért lesznek ők az Isten Fiának első szószólói. Ők az első igehirdetők.

„Amikor meglátták őt, elmondták mindazt, amit erről a kisgyermekről az angyalok hirdettek. Lk2,17.” → A teljes bejegyzés megtekintése

Lk 2, 13-14.

Isten dicsőségének megjelenése a földön. Karácsonykor ezt ünnepeljük. Isten dicsősége rejtett. Mindig is az volt. Jézus születésének éjszakáján is az. Bele rejtette dicsőségét egy gyermekbe, aki egyszerű emberek közé született. Ezért van az, hogy csak az angyalok énekelnek és dicsőítik az Örökkévalót, mert ők a fátyol mögé látnak. Tudják, hogy ki született a világra.

„És hirtelen mennyei seregek sokasága jelent meg az angyallal, akik dicsérték az Istent, és ezt mondták: Dicsőség a magasságban Istennek, és a földön békesség az emberekben, akikben Isten tetszését leli.” → A teljes bejegyzés megtekintése