Kategória: Igehirdetés

Gal 4, 1-7.

Nagykorúvá lett az ember – hirdeti büszkén a tudomány. Már szinte mindent tudunk. A technológiai fejlődés révén bepillanthatunk a világ titkaiba, és azokat megfejtve olyan távlatok nyílnak előttünk, amikre régen nem is gondolhattunk. A materializmus feleslegessé tette, babonának minősítette a vallást és a mesék világába sorolta mindazt, ami vele kapcsolatos. A nagykorúvá lett ember azt vallja, hogy a világ önmagában létezik, önmagát magyarázza és az evolúció útján magától fejlődik. Ennek a fejlődésnek részese az ember is. Pál apostol azt mondja, hogy éppen az a kiskorúság, amikor a világ alkotóelemei alá vagyunk rendelve. Szolgaság az, amelyben az ember csak arról vesz tudomást, amit meg tud vizsgálni, meg tud érinteni és azt hiszi, hogy az az élete meghatározója. Rabságban él az, akin uralkodnak a testének kívánságai és élete értelmét az anyag(iasság)ban véli megtalálni. Megszerezni, birtokolni, (ki)használni, uralni a világot a magunk kedvére – ez a kiskorúság. Miközben az ember abba az illúzióba ringatja magát, hogy ura a dolgoknak és a saját vagy mások életének, épp fordítva lesz. A dolgok uralkodnak rajta. Erre születtünk, de nem kell így maradnunk. Jézus Krisztus Lelke kiszabadít minket kényszerűségeinkből.

„Azt mondom pedig, hogy ameddig az örökös kiskorú, addig semmiben sem különbözik a szolgától, jóllehet ura mindennek, hanem gyámok és gondozók felügyelete alatt áll az apa által megszabott ideig. Így mi is, amikor kiskorúak voltunk, a világ alkotóelemei alá voltunk vetve szolgaságra. De amikor betelt az idő Isten elküldte Fiát, aki asszonytól született emberi élet kényszerűségének alávetve, hogy a kényszer alatt levőket megváltsa, hogy Isten fiaivá legyünk. Mivel pedig fiak vagytok, Isten elküldte Fiának Lelkét a mi szívünkbe, aki ezt kiáltja: „Abbá, Atyám!” Úgyhogy már nem vagy szolga, hanem fiú, ha pedig fiú, akkor Isten akaratából örökös is.” → A teljes bejegyzés megtekintése

Lk 2, 8-12.

Miért a pásztorok? Keressük a választ! A Misna a zsidó szóbeli hagyomány írásos rögzítése. A bibliai korral egy idős. Azt olvassuk a szabályok között Bava Kama 7:7-ben: „Nem szabad juhokat és kecskéket nevelni Erec Izrael letelepedett területein, mivel azok az emberek termését lelegelnék. De lehet legeltetni Szíriában… mert az Erec Izrael vadonja.” Egy nyájat azonban lehetett legeltetni Betlehem mellett is. A főpapét. Azért, mert abból a nyájból választották ki az évente egyszer bemutatott engesztelő áldozat bárányát. Nem akarok senkit kiábrándítani, de Jézus születésekor a nyájat legeltetők nem egyszerű pásztorok voltak, hanem koheniták, lényegében papok. Az ő feladatuk volt kiválasztani az évenként egyszeri áldozathoz a bárányt, aminek hibátlannak kellett lennie. De hogyan is lehetett hibátlan? A bárányok legeltetés közben gyakran megsérültek, annak pedig sértetlennek kellett lennie. Azt csinálták, hogy a kiválasztott bárányt fehér (papi) gyolcsba takarták és egy kőjászolba tették, hogy méltó legyen Istenhez. Ezek a kohenita pásztorok hitelesítették az áldozatot. A főpap már nem ellenőrizte, csak megáldozta. Azért küldi az angyal őket a jászolhoz, hogy meglássák az Isten Bárányát. A hibátlan áldozatot: Jézust, aki abban a bizonyos jászolban fekszik – bepólyálva – azaz fehér gyolcsban. (Jézus nem szalmán feküdt.) Honnan volt Máriának pólyája? Nyilván készült rá. A terhessége nagy részét a nagybátyja, Zakariás házában töltötte, aki szintén kohenita pap volt. Ő is és Mária is tudta, hogy ki fekszik majd a kőjászolban. Isten Báránya, aki hordozza és elveszi a világ bűnét. Mennyire megdöbbenhettek a legeltető koheniták az angyalok híradásán! A jel pedig ez lesz számotokra… Minek a jele? Annak, hogy Isten tartja magát a mózesi törvényhez az áldozatot illetően. Azért fogja el őket a félelem, mert itt valami nagyon szokatlannal találkoznak. Egy gyermek van ott, ahol egy báránynak kellene lennie. Isten maga lép be az életünkbe váratlan és meghökkentő módon. A kohenita papoknak kötelessége volt tájékoztatni a főpapot, hogy kész az áldozati bárány. Vajon mit mondhattak ezek után? És min törhették a fejüket a következő harminc évben? Jézus halálakor már más volt a főpap, de neki is tudnia kellett erről a különleges eseményről. A gyermekre ily módon mintegy rá volt írva majdani sorsa: áldozat lesz a bűnökért. Ne gondoljunk hát a pásztorok látogatásának bukolikus, romantikus ábrázolására. Ők papokként azért küldettek, hogy hitelesítsék az Isten egyetlen, igaz áldozatát, aki majd meghal a világért. Az ő jászla jel, hogy itt van, eljött a Messiás. A nyájat őrzők számára ez egyértelmű volt. Vajon nekünk, ma élőknek egyértelmű-e? Mire, kire várunk még, hogy megmentse a világot? Már eljött. Nincs más dolgunk, mint hinni Istennek. Hinni Jézusban.

„Pásztorok tanyáztak azon a vidéken a szabad ég alatt, és őrködtek éjszaka a nyájuk mellett. És az Úr angyala megjelent nekik, körülragyogta őket az Úr dicsősége, és nagy félelem vett erőt rajtuk. Az angyal pedig ezt mondta nekik: Ne féljetek, mert íme, nagy örömet hirdetek nektek, amely az egész nép öröme lesz: a Messiás született meg ma nektek, aki az Úr, Isten felkentje, a Dávid városában. A jel pedig ez lesz számotokra: találtok egy kisgyermeket, aki bepólyálva fekszik a jászolban.” → A teljes bejegyzés megtekintése

1Móz 22,18

Jézus születése Isten ígéretének beteljesülése. Ezt az ígéretet Ábrahámnak tette. Az után történt ez, amikor Ábrahám az egyetlen szeretett fiát, Izsákot kész lett volna feláldozni Isten parancsára. A legdrágább kincsét, jövőjének zálogát sem tagadta meg az Örökkévalótól. Ábrahám hite megindító volt Isten számára. Már az Édenkertben is megígérte a bukott emberiségnek, hogy lesz megváltás, és ez Ábrahám áldozatának láttán véglegesül. Isten nagy terve a benne hívő ember engedelmessége által valósul meg. Mert hallgattál szavamra … A keresztyén életnek ez a mottója. Ez a rövid, de mindennél fontosabb mondat. Minden áldás feltétele, minden jó ígéret beteljesülésének kulcsa. Isten eljövetelének kikövezett útja. Mert hallgattál szavamra … A karácsonyi események főszereplői is ebben gyakorolták magukat. Nekik sem volt könnyű. Mária, amikor igent mondott az angyalnak, kockára tette nemcsak a jóhírét, hanem József megbecsülését, sőt az életét is. Abban az időben a nőt akár halálra is ítélhették, ha jegyessége idején megcsalta a vőlegényét. Vajon mekkora bátorság kellett ahhoz, hogy Mária kimondja az angyalnak: Legyen nékem a te beszéded szerint.

„A te utódod által nyer áldást a föld minden népe, mert hallgattál szavamra.” → A teljes bejegyzés megtekintése

Neked ki beszélt Istenről? Honnan tudod, hogy van? Kérdezte az egyik elsős hittanosom. Jó kérdés. Hirtelen nem is tudtam, hogy mit válaszoljak rá. Gyors kutatás a gyerekkori emlékekben. Semmi konkrét, semmi emlékezetes. Voltak templomi istentiszteletek, karácsonyi színdarab a gyerekbibliakörben, konfirmáció és sok megválaszolatlan kérdés. Ilyennel tele van a feje a mai gyerekeknek, fiataloknak is. Úgyhogy nem tudtam megmondani, hogy ki beszélt nekem először Istenről vagy Jézusról. Valahogy úgy összemosódnak az arcok. Ez is, az is. Aztán kikerekedett belőle valami sejtéses meggyőződés. Ez azonban rossz válasz egy elsősnek. Igazából nem is tűnik jónak, ahogy történt. Talán sokan voltak, vannak életünkben a “Keresztelő Jánosok”, akik Jézus útkészítői. Mert valahogy elő kell készíteni Jézus útját egy-egy ember szívéhez. Ez pedig soha nem valami nagyokos teológiai értekezésen vagy bölcs igemagyarázaton keresztül történik. A magabiztos tudás hegyeinek alá kell szállni. Ugyanakkor az egyszerűséget sem kell szégyellni, fel kell emelkedni, ha jelentéktelennek érezzük is magunkat a nagy üzenethez képest. Valahogy így értendő a Jézus által is idézett ézsaiási ige: “Minden hegy és halom alászálljon, minden völgy fölemelkedjék és legyen az egyenetlen egyenessé és a bércek rónává!” (Ézs 40,4)

„Jézus beszélni kezdett a sokaságnak Jánosról: Ő az, akiről meg van írva: „Íme, én elküldöm előtted követemet, aki elkészíti előtted az utat.” Mt 11,7-10” → A teljes bejegyzés megtekintése

Lk 21, 25-28.

Ígéretünk van arra, hogy amikor világunk élhetetlenné válik, akkor Jézus visszajön. Gyakran már most is úgy érezzük, hogy minden szétesőben, felbomlóban van. Az emberek megdermednek a félelemtől és annak sejtésétől, ami az egész földre vár. Ez az életérzés a józanul gondolkodókban már jelen van. A hit nem idealizmus, hanem realitás. A Biblia nem hiteget hamis reménnyel, amivel a világ vezetői vagy tudósai ámítják az embereket. A történelem egyenes vonalban halad a vég felé. Nyilván szeretnénk, hogy ne így legyen. Magunk miatt, gyermekeink miatt egyáltalán az emberiség miatt. Jézus nem elkeseríteni akar a fenti igékkel,éppen ellenkezőleg. Azt mondja, hogy akik hisznek őbenne, azok számára épphogy a felemelkedés pillanata jön el. Egyenesedjetek fel, és emeljétek fel a fejeteket. A sok megaláztatás, semmibe vétel, üldöztetés és megvetettség után beigazolódik mindaz, amiben Isten gyermekei hittek. A kérdés az, hogy kitartunk-e Jézus ígérete mellett? Hiszünk-e neki, hogy úgy lesz, ahogy ígérte. Az ő szavában való hit megtartó erő. Ha hiszel, meglátod Isten dicsőségét! Ez a reménység pedig most még nem látható. Ha látható volna, nem lenne reménység. A hit pedig a reménylett dolgoknak valósága, és a nem látott dolgokról való meggyőződés. Hit nélkül pedig lehetetlen Istennek tetszeni; mert aki Isten elé járul, hinnie kell, hogy ő létezik és megjutalmazza azokat, akik őt keresik. (Zsid 11,1. 6.) Ha látjuk, hogy a világ – a Sátánt követve – a végpusztulás felé rohan, akkor is hinnünk kell, hogy Jézus képes és akar mindezen úrrá lenni. Milyen megnyugtató és boldogító tény ez! Isten népe vagyunk, akikről ő nem feledkezik meg. Mivelhogy nem a láthatókra nézünk, hanem a láthatatlanokra; mert a láthatók ideig valók, a láthatatlanok pedig örökkévalók. (2Kor 4,18.) Amikor tehát beköszönt a nagy változás, akkor mi nem rettegünk és nem esünk kétségbe. Tudjuk, hogy a megváltás teljessége közeleg. Hallelujah!

„És jelek lesznek a napban, a holdban és a csillagokban, a földön pedig a tenger zúgása és háborgása miatt kétségbeesnek a népek tanácstalanságukban. Az emberek megdermednek a félelemtől és annak sejtésétől, ami az egész földre vár, mert az egek tartóoszlopai megrendülnek. És akkor meglátják az Emberfiát eljönni a felhőben nagy hatalommal és dicsőséggel. Amikor pedig ezek elkezdődnek, egyenesedjetek fel, és emeljétek fel a fejeteket, mert közeledik a megváltásotok.” → A teljes bejegyzés megtekintése

Nem a ruha teszi az embert – tartja a közmondás. Öltözködésünk mégis sok mindent elárul. Járhat valaki rongyokban, és akkor tudjuk hogy koldus. Járhat szép és drága ruhákban és tekintélyt sugároz. A bohóc mással össze nem téveszthető. De alkalmi öltözetek is vannak: A diák ünneplőbe öltözik a tanévnyitóra. Az esküvőre sietők menyegzői ruhát öltenek. A koporsó mellett pedig a gyász színeit viseljük. Ruhánk kifejezi, hogy mire készülünk. Vannak egyenruhák is, amelyek hovatartozásunkra, hivatásunkra utalnak. A fehér köpeny a gyógyító hivatások öltözete. Az uniformis a fegyveres testületekre jellemző. A papi ruha is jelzi viselőjének státuszát. Ezek a ruhák eltakarják a személyt és egyben utalnak a szolgálatra, amelyre vállalkozott vagy elhívatást nyert valaki. Van, aki tiltakozik az egyenruha ellen, van aki éppen azzal szeretné kinyilvánítani egy bizonyos közösséghez tartozását. A lányok hosszasan nézegetik magukat a tükörben, hogy elég szépek-e. A fiúk igyekeznek kifejezni vagányságukat egy-egy jól megválasztott ruhadarabbal. És hát nem utolsó sorban a ruha védelem is. Hidegben létfontosságú. Volt a régi időkben páncél is.

„Hanem öltsétek magatokra az Úr Jézus Krisztust! Rm 13,14a” → A teljes bejegyzés megtekintése

Isten mindenkori szándéka az élet. Hogyan lehet az jobbá itt a földön? Hogyan léphetünk majd be az örökkévalóságba? Ezért Isten akarata nem egyszerűen az élet feltételeinek biztosítása – bár gondviselésével azért is nap mint nap fáradozik – hanem a megtérés. A megtérés által lehet jobbá a földi élet és a megtérés által leszünk várományosai az örökkévalóságnak. Könnyen belátható ez, hiszen a megtérés – görög kifejezéssel metanoia – nem más, mint a gondolkodás megváltoztatása, átformálódása. Minek kell megváltoznia? Annak, ahogyan Istenről gondolkodunk. Ha az megváltozik, akkor az emberi életet is más szemszögből fogjuk látni.

„Az az egy azonban ne legyen rejtve előttetek, szeretteim, hogy az Úr előtt egy nap annyi, mint ezer esztendő, és ezer esztendő annyi, mint egy nap. Nem késlekedik az Úr az ígérettel, amint egyesek gondolják, hanem türelmes hozzátok, mert nem azt akarja, hogy némelyek elvesszenek, hanem azt, hogy mindenki megtérjen. De el fog jönni az Úr napja, mégpedig úgy, mint a tolvaj, amikor az egek recsegve-ropogva elmúlnak, az elemek égve felbomlanak, a föld és a rajta levő alkotások is megégnek. 2Pt 3,8-10.” → A teljes bejegyzés megtekintése

Feszültség van aközött, hogy az üdvösség puszta kegyelem és aközött, hogy egykor mégis cselekedeteink alapján ítél meg Isten? Látszólag igen, valójában azonban nem. Mert kegyelemből tartattatok meg, hit által; és ez nem tőletek van: Isten ajándéka ez; nem cselekedetekből, hogy senki ne kérkedjék. (Ef 2,8-9) Jézus Krisztusért minden hívő elnyerte Isten teljes kegyelmét és az üdvösséget. Az azonban, hogy valóban megismertük-e Isten irántunk való szeretetét, abból látszik, hogy teremjük-e a megtérés gyümölcseit. Mi tudjuk, hogy átmentünk a halálból az életbe, mert /feltétel nélkül, isteni szeretettel/ szeretjük testvéreinket. Aki nem szeret a halálban marad(t). (1Jn 3,14) Az eredeti görög szövegben itt használt szeretet szó az agapé. Ez pedig az Újszövetségben azt a szeretetet jelenti, amivel Isten szeretett minket a Krisztusban. Ez feltétlen és elvárások nélküli szeretet. Ugyanakkor életet is odaadó, feláldozó szeretet. Emberi természetünk erre képtelen. A Szent Szellem (Lélek) által szerethetünk így. Magunktól csak azokat szeretjük, akik nekünk kedvesek. Átélve Isten szeretetét, újjászületve személyválogatás nélkül szeretünk.

„Akkor így szól a király a jobb keze felől állókhoz: Jöjjetek, Atyám áldottai, örököljétek az országot, amely készen áll számotokra a világ kezdete óta. Mert éheztem, és ennem adtatok, szomjaztam, és innom adtatok, jövevény voltam, és befogadtatok, mezítelen voltam, és felruháztatok, beteg voltam, és meglátogattatok, börtönben voltam, és eljöttetek hozzám. Akkor így válaszolnak neki az igazak: Uram, mikor láttunk téged éhezni, hogy enned adtunk volna, vagy szomjazni, hogy innod adtunk volna? Mikor láttunk jövevénynek, hogy befogadtunk volna, vagy mezítelennek, hogy felruháztunk volna? Mikor láttunk betegen vagy börtönben, hogy elmentünk volna hozzád? A király így felel majd nekik: Bizony mondom nektek, valahányszor megtettétek ezeket akár csak eggyel is az én legkisebb testvéreim közül, velem tettétek meg. Máté 25, 34-40.” → A teljes bejegyzés megtekintése

Pál és János apostol két feltámadásról tud. Pál itt, János a Jelenések könyvében ír erről. Az első feltámadás és az elragadtatás Pál szerint Jézus visszajöveteléhez kapcsolódik. Ebben azoknak lesz része, akik a Szent Szellem által uruknak vallották Jézust és hit által neki alárendelték az életüket. Az új teremtés kezdete ez, amikor mennyei testben támadnak fel a halottak, az élők pedig elváltoznak. Ímé titkot mondok néktek. Mindnyájan ugyan nem aluszunk el, de mindnyájan elváltozunk.(1Kor 15,51-52) De ez nem vonatkozik minden emberre. Azért fontos a megtérés és az újjászületés – Szent Szellem /Lélek/ általi betöltekezés – isteni természet elnyerése. Azt pedig állítom atyámfiai, hogy test és vér nem örökölheti Isten országát, sem a romlandóság nem örökli a romolhatatlanságot. (1Kor 15,50) Igen nagy és becses ígéretekkel ajándékozott meg bennünket; hogy azok által isteni természet részeseivé legyetek, kikerülvén a romlottságot, a mely a rossz kívánásában van e világon. (2Pt 1,4) Boldog és szent, a kinek része van az első feltámadásban. (Jel 20,6) Azért írok ennyi igét, hogy lássuk milyen alapja van a fenti állításnak. Azt azonban tudni kell, hogy földi életünk ideje adatott a megtérésre és az Úrral való közösségre. Annak elmúltával már nincs erre lehetőség. Ezért nem szabad halogatni a megtérést, mert életünk rövidre van szabva. Aki pedig nem hisz, immár elkárhozott, mivelhogy nem hitt az Isten egyszülött Fiának nevében. (Jn 3,18) Lehet ugyan képzelődni a halál utáni dolgokról és lehet mindenféle hamis vígasztalással áltatni magunkat, de ez nem volna helyes. A halál egy nagy felkiáltójel, fenyegetés. A végső ellenség. (1Kor 15,26) Arra figyelmeztet, hogy mindenkinek rendeznie kell a dolgát Istennel, amíg teheti. Aki ezt elmulasztja, annak nem lesz része az első feltámadásban, sem az elragadtatásban, ami elváltozás és eltávozás ebből a világból.

„És feltámadnak először akik meghaltak volt a Krisztusban. Azután mi, a kik élünk, a kik megmaradunk, elragadtatunk azokkal együtt a felhőkön az Úr elébe a levegőbe; és ekképen mindenkor az Úrral leszünk. 1Thessz 4,16-17.” → A teljes bejegyzés megtekintése

Néhány napja a másvilág felé tekintünk, amikor elhunyt szeretteinkre gondolunk. Ez a más világ kicsit itt van velünk emlékekben, gondolatokban, kavargó érzésekben. Bár kézzel meg nem fogható a múlt, mégis velünk él. Anyánk szeme néz vissza ránk a tükörből, apánk hanghordozására döbbenünk kimondott szavainkban. A múlt is létező világ, amit viszünk magunkkal. Egy más, belső világ, ami időtlen, ami összeköt azokkal, akik már előrementek.

„Nekünk pedig a mennyben van polgárjogunk, ahonnan az Úr Jézus Krisztust is várjuk üdvözítőül, aki az ő dicsőséges testéhez hasonlóvá változtatja a mi gyarló testünket azzal az erővel, amellyel maga alá vethet mindeneket. Fil 3, 20-21.” → A teljes bejegyzés megtekintése