Böjt 1. vasárnap igehirdetésének témája a kísértés.
„Lévén annakokáért nagy főpapunk, aki áthatolt az egeken, Jézus, az Istennek Fia, ragaszkodjunk vallásunkhoz. Mert nem oly főpapunk van, aki nem tudna megindulni gyarlóságainkon, hanem aki megkísértetett mindenekben, hozzánk hasonlóan, kivéve a bűnt. Járuljunk azért bizodalommal a kegyelem királyi székéhez, hogy irgalmasságot nyerjünk és kegyelmet találjunk, alkalmas időben való segítségül. (Zsid 4, 14-16.)” A teljes bejegyzés megtekintéseAzután maga mellé vette a tizenkettőt, és így szólt hozzájuk: Íme, felmegyünk Jeruzsálembe, és beteljesedik mindaz, amit a próféták az Emberfiáról megírtak. Átadják a pogányoknak, kigúnyolják, meggyaláztatik, leköpdöstetik, és a megostorozók megölik majd, de a harmadik napon fel fog támadni. Ők azonban semmit sem fogtak föl ebből. A beszéd rejtve maradt előlük, és nem értették meg a mondottakat. Lk 18,31-34.
Az Emberfia név Dániel könyvében található meg először. (Láttam az éjjeli látomásban, hogy íme, az ég felhőin valaki közeledik. Olyan volt, mint az Emberfia. Amikor az Ősöreghez ért, színe elé vezették. Hatalmat, méltóságot és királyságot adott neki. Minden népnek, nemzetnek és nyelvnek neki kellett szolgálnia. Hatalma örök hatalom volt, amely nem enyészik el soha, és királysága nem megy veszendőbe. Dániel 7,13.) majd kizárólag a négy evangéliumban fordul elő. Jézus magára érti ezt a megszólítást, de nem csak földi küldetésével, hanem majdani eljövetelével összefüggésben is. Meglátják eljönni az ég felhőiben. (Mt 24,30) Az Emberfia név ezért nem elsősorban arra utal, hogy Jézus ember volt, hanem éppen ellenkezőleg. Az Ószövetségi, dánieli apokaliptikus képet felhasználva alkalmazza magára Jézus, mint aki bírája (lesz) élőknek és holtaknak. (Apost csel 10,42) Csak szemelvényekként alább.
„Azután maga mellé vette a tizenkettőt, és így szólt hozzájuk: Íme, felmegyünk Jeruzsálembe, és beteljesedik mindaz, amit a próféták az Emberfiáról megírtak. Átadják a pogányoknak, kigúnyolják, meggyaláztatik, leköpdöstetik, és a megostorozók megölik majd, de a harmadik napon fel fog támadni. Ők azonban semmit sem fogtak föl ebből. A beszéd rejtve maradt előlük, és nem értették meg a mondottakat. Lk 18,31-34.” A teljes bejegyzés megtekintéseHa dicsekedni akarnék, nem lennék esztelen, mert igazságot mondanék, de mérséklem magamat, hogy valaki többnek ne tartson, mint aminek lát, vagy amit tőlem hall, még a kinyilatkoztatások különleges nagysága miatt sem. Ezért tehát, hogy el ne bizakodjam, tövis adatott a testembe: a Sátán angyala, hogy gyötörjön, hogy el ne bizakodjam. Emiatt háromszor kértem az Urat, hogy távozzék az el tőlem. De ő ezt mondta nekem: Elég neked az én kegyelmem, mert az én erőm erőtlenség által ér célhoz. Legszívesebben tehát az erőtlenségeimmel dicsekszem, hogy Krisztus ereje lakozzék bennem. 2Kor 12,6-9.
Pál apostol talán legtitokzatosabb és egyben legérdekesebb önvallomása ez az ige. A hívő életnek olyan oldalát tárja föl benne, amiről általában nem szoktunk beszélni. Egy lelki vezetővel szemben elvárás a feddhetetlenség, határozottság, erély. Erőt kell sugározzon, mintegy megtestesítve azt az igazságot, amit hirdet. Isten embere nem lehet erőtlen. Vagy mégis? Akkor legalább ne beszéljen róla!
„Ha dicsekedni akarnék, nem lennék esztelen, mert igazságot mondanék, de mérséklem magamat, hogy valaki többnek ne tartson, mint aminek lát, vagy amit tőlem hall, még a kinyilatkoztatások különleges nagysága miatt sem. Ezért tehát, hogy el ne bizakodjam, tövis adatott a testembe: a Sátán angyala, hogy gyötörjön, hogy el ne bizakodjam. Emiatt háromszor kértem az Urat, hogy távozzék az el tőlem. De ő ezt mondta nekem: Elég neked az én kegyelmem, mert az én erőm erőtlenség által ér célhoz. Legszívesebben tehát az erőtlenségeimmel dicsekszem, hogy Krisztus ereje lakozzék bennem. 2Kor 12,6-9.” A teljes bejegyzés megtekintéseNem tudjátok-e, hogy akik a stadionban futnak, mindnyájan futnak ugyan, de csak egy nyeri el a díjat? Úgy fussatok, hogy elnyerjétek. Aki pedig versenyben vesz részt, mindenben önmegtartóztató: azok azért, hogy elhervadó koszorút nyerjenek, mi pedig azért, hogy hervadhatatlant. Én tehát úgy futok, mint aki előtt nem bizonytalan a cél, úgy öklözök, mint aki nem a levegőbe vág, hanem gyötröm és rabszolgává teszem a testemet, hogy míg másoknak evangéliumot hirdetek, ne váljak hamis pénzzé. 1Kor 9, 24-27.
A mindenkori keresztyénség sarkalatos pontja a hitelesség. Régi mondás: Vizet prédikál és bort iszik. Jézus mondta: Ne gyűjtsetek magatoknak kincseket a földön! Az egyház mégis hihetetlen vagyonra tett szert a történelem folyamán. Jézus mondta: Szeressétek ellenségeiteket! Az egyház azonban ártatlanokat is ellenségnek minősített és irgalom nélkül bánt el velük. Jézus mondta: Aki közületek első akar lenni, legyen alázatos, mindenki szolgája! Az egyház képviselői azonban nem győztek tekintélyt és hatalmat követelni maguknak. Jézus mondta: Aki követni akar, keresztet hordozzon! A keresztyének azonban kényelemben szerettek és szeretnek élni. Nem vetik meg a test örömeit, sőt képmutató módon rejtegetik életük sötét oldalát.
„Nem tudjátok-e, hogy akik a stadionban futnak, mindnyájan futnak ugyan, de csak egy nyeri el a díjat? Úgy fussatok, hogy elnyerjétek. Aki pedig versenyben vesz részt, mindenben önmegtartóztató: azok azért, hogy elhervadó koszorút nyerjenek, mi pedig azért, hogy hervadhatatlant. Én tehát úgy futok, mint aki előtt nem bizonytalan a cél, úgy öklözök, mint aki nem a levegőbe vág, hanem gyötröm és rabszolgává teszem a testemet, hogy míg másoknak evangéliumot hirdetek, ne váljak hamis pénzzé. 1Kor 9, 24-27.” A teljes bejegyzés megtekintéseHat nappal ezután Jézus maga mellé vette Pétert, Jakabot és testvérét, Jánost, és felvitte őket külön egy magas hegyre. És szemük láttára elváltozott: arca fénylett, mint a nap, ruhája pedig fehéren ragyogott, mint a világosság. És íme, megjelent előttük Mózes és Illés, és beszélgettek Jézussal. Péter ekkor megszólalt, és ezt mondta Jézusnak: Uram, jó nekünk itt lenni! Ha akarod, készítek itt három sátrat: neked egyet, Mózesnek egyet és Illésnek egyet. Miközben ezt mondta, íme, fényes felhő borította be őket, és hang hallatszott a felhőből: Ez az én szeretett Fiam, akiben gyönyörködöm, rá hallgassatok! Mt 17, 1-5.
Ez egy valóságos és egyben szimbolikus történet. Azt, hogy valóságos, onnan tudjuk, hogy Péter apostol utóbb megemlíti a levelében. (2Pt 1,18) A jelképes értelme pedig az, hogy az ószövetség átadja helyét az újnak. Maga az Örökkévaló jelenti ki, hogy akik eddig Mózesre és a prófétákra figyeltek, mostantól hallgassanak az Emberfiára: Jézus Krisztusra. Ő a szeretett fiú, akiben az Atya gyönyörködik. Döntő időszakban kapják ezt a jelet. Nem sokkal korábban Jézus, hamarosan bekövetkező szenvedéséről beszél nekik, ami teljesen összezavarja őket. Legalább a fő apostolokat meg kell erősíteni abbeli hitükben, hogy jól teszik, ha továbbra is Jézusra hallgatnak. Isten új szövetségre készül népével, sőt az egész világgal, minden néppel.
„Hat nappal ezután Jézus maga mellé vette Pétert, Jakabot és testvérét, Jánost, és felvitte őket külön egy magas hegyre. És szemük láttára elváltozott: arca fénylett, mint a nap, ruhája pedig fehéren ragyogott, mint a világosság. És íme, megjelent előttük Mózes és Illés, és beszélgettek Jézussal. Péter ekkor megszólalt, és ezt mondta Jézusnak: Uram, jó nekünk itt lenni! Ha akarod, készítek itt három sátrat: neked egyet, Mózesnek egyet és Illésnek egyet. Miközben ezt mondta, íme, fényes felhő borította be őket, és hang hallatszott a felhőből: Ez az én szeretett Fiam, akiben gyönyörködöm, rá hallgassatok! Mt 17, 1-5.” A teljes bejegyzés megtekintése
És mondta Mózes: Kérlek, mutasd meg nékem a te dicsőségedet. És monda az Úr: Megteszem, hogy az én dicsőségem a te orcád előtt menjen el, és kiáltom előtted az Úr nevét: És könyörülök, akin könyörülök, kegyelmezek, akinek kegyelmezek. Orcámat azonban nem láthatod, mert nem láthat engem ember, élvén. 2Móz 33, 17-20.
A héber kifejezés, amit Károli dicsőségnek fordít, azt is jelenti, hogy súly, nagy tisztelet, ragyogás. Ebből most a súlyt emelem ki. Isten jelenlétének megtapasztalása súlyos megrázkódtatás az ember számára. A középkori latinban: misterium tremendum – megrendítő titok. Az ember könnyelműen beszél Istenről. Úgy, mintha Ő emberi szavakkal leírható, gondolatainkkal megragadható lenne. Az Ő valóságos jelentése erőtlenné, értelmetlenné teszi a szavakat és kioltja a gondolatokat. Az értelem világossága semmivé lesz az ő ragyogásában, mint a gyertya a tündöklő napfényben.
„És mondta Mózes: Kérlek, mutasd meg nékem a te dicsőségedet. És monda az Úr: Megteszem, hogy az én dicsőségem a te orcád előtt menjen el, és kiáltom előtted az Úr nevét: És könyörülök, akin könyörülök, kegyelmezek, akinek kegyelmezek. Orcámat azonban nem láthatod, mert nem láthat engem ember, élvén. 2Móz 33, 17-20.” A teljes bejegyzés megtekintéseKérlek tehát benneteket, testvérek, Isten irgalmasságára, hogy adjátok magatokat élő, szent, Istennek tetsző áldozatul. Ez a logikus istentisztelet. Ne alkalmazkodjatok e világhoz, értelmetek új alakot öltsön! Ismerjétek fel, hogy miben gyönyörködik Isten, mi a jó, mi elismerésre méltó, és mi az ami végérvényes. Róma 12, 1-2. (saját fordítás)
Az áldozat – bibliai értelemben – mást jelent, mint a profán használatban. Míg hétköznapi szóhasználatban áldozaton olyasvalakit értünk, aki kiszolgáltatott lett, az igében az áldozat önkéntes fölajánlás, szabad akaratból hozott döntés. Isten, Jézus Krisztus által szabaddá tesz, megajándékoz az életemmel. Nem vagyok rabja sem a bűnnek, sem a halálnak, sem a gonosz erőknek. Ezzel a szabadságommal élve neki adhatom magam. Alárendelhetem magam, hogy azt tegyem, amiben ő gyönyörködik. Ez nem kényszer, ugyanakkor logikus döntés. Ha ugyanis nem adom magam neki, kedvesen, áldozatul, akkor áldozatául esek a világnak. Mennyire más hangulatú szavak: adni vagy esni! A logikus, okos, ésszerű istentisztelet az odaadás, mert Ő tart meg a hitben és segít el célomhoz. Vannak keresztények, akik elindultak a hit útján, de nem adták oda magukat teljesen Istennek. Hogyan lehet csak egy részt magamból odaadni? Aki csak egy részt ad oda, az nem ad semmit. Gondoljunk arra, hogy mondjuk csak egyik lábammal lépek be a csónakba, a másik a parton marad. Mi lesz abból? Nagy nevetés. Rajtam. Az embernek testestül-lelkestül, mindenestül Isten csónakjába kell kerülnie, különben elnyeli a világ, ami olyan, mint a megáradt folyó vagy a háborgó tenger. Az a logikus, hogy nem akarok elmerülni, megfulladni. Az ember azonban képes ésszerűtlen döntést hozni. Pál írja a 2 Tim 4,10-ben: Mert Démás engem elhagyott, szeretve a mostani világot. Itt az a szó szerepel, hogy ἀγαπήσας. Feltétel nélkül szeretni, kritikátlanul. Bele volt szeretve. Nagyon fontos, hogy a világot Isten szemszögéből lássuk. Távolodjunk el a kliséktől, sablonoktól, a vallásos gondolkodásunkban is, sőt abban először. Az értelmünknek új nézőpontot kell elfoglalnia. Önállót, ami elég bátorságot ad ahhoz, hogy szembeforduljunk a világgal és azt tartsuk jónak, amit Isten. Azt tekintsük végérvényesnek, amit ő kijelentett. Minden más szétoszlik majd, mint a köd. Isten is szereti a világot, de másképp. Nem úgy szereti, ahogy van, hanem a megváltás által, Krisztusban. Újjászületetten. Mert Krisztus nélkül a világ átkozott. A Sátán és a bűn karmaiban gyötrődik. Tudjuk ezt, vagy hagyjuk magunkat megtéveszteni, mintha nem így volna?
„Kérlek tehát benneteket, testvérek, Isten irgalmasságára, hogy adjátok magatokat élő, szent, Istennek tetsző áldozatul. Ez a logikus istentisztelet. Ne alkalmazkodjatok e világhoz, értelmetek új alakot öltsön! Ismerjétek fel, hogy miben gyönyörködik Isten, mi a jó, mi elismerésre méltó, és mi az ami végérvényes. Róma 12, 1-2. (saját fordítás)” A teljes bejegyzés megtekintéseAkik Isten akaratából szenvednek, ajánlják neki lelküket mint hű teremtőnek, jót cselekedvén.
(1Pt 4,19)
Isten akarata-e a szenvedés? Igen. Persze jó vallásos emberekként szeretjük őt mentegetni, hogy csak passzív akarata: megengedi. A valóság azonban az, hogy a szenvedés nagyon is aktív akarata Istennek, ami számunkra elég ellentmondásos, hiszen úgy tudjuk, hogy ő szeretet. (1Jn 4,16) Mégsincs azonban kibékíthetetlen ellentét a szeretet és a ránk bocsátott szenvedés között, mert úgy a szenvedés Isten lélekformáló eszköze. Olyan, mint a véső és kalapács a szobrász kezében.
„Akik Isten akaratából szenvednek, ajánlják neki lelküket mint hű teremtőnek, jót cselekedvén.” A teljes bejegyzés megtekintéseKötelezlek Isten és Krisztus Jézus színe előtt, aki ítélni fog élőket és holtakat; az ő eljövetelére és országára kérlek: hirdesd az igét, állj elő vele, akár alkalmas, akár alkalmatlan az idő, feddj, ints, biztass teljes türelemmel és tanítással. Mert lesz idő, amikor az egészséges tanítást nem viselik el, hanem saját kívánságaik szerint gyűjtenek maguknak tanítókat, mert viszket a fülük. Az igazságtól elfordítják a fülüket, de a mítoszok rabul ejtik őket. Te azonban légy józan mindenben, a bajokat szenvedd el, végezd az evangélium hirdetés munkáját, töltsd be szolgálatodat. Mint az italáldozat Isten előtt, olyan leszek, eloldozza Isten életem köteleit. A jó harcot megharcoltam, futásom célba ért, a hitet megtartottam, végül eltétetett nekem az igazság koszorúja, amelyet megad nekem az Úr, az igaz bíró ama napon; de nemcsak nekem, hanem mindazoknak is, akik várva várják az ő megjelenését. 2 Tim 4,1-8.
Pál apostol testamentuma, végrendelete szorosan kapcsolódik ahhoz a szolgálathoz, ami kitöltötte az életét. Az ige hirdetését tartotta legfontosabbnak. De nem általánosságban – bár ő Mózes és a próféták jó ismerője is volt – hanem Jézus Krisztusra vonatkozóan. Az evangélium hirdetője volt. Azé az evangéliumé, amit nem csak hallomásból ismert, hanem meg is tapasztalt megtérésekor. Átélte azt a csodát a damaszkuszi úton, hogy Jézus Krisztus őt is megváltotta, szereti, sőt szolgálatára méltónak találja, annak ellenére, hogy ellensége volt. Gyűlölte és megkínozta Jézus követőit. Nem hitte a feltámadást. Elvakultságában Isten ellensége lett, holott Istent akarta szolgálni. A damaszkuszi úton aztán minden megvilágosodott előtte és megértette milyen tévedésben volt. Attól kezdve következetesen ragaszkodott az evangélium jó híréhez: Jézus Krisztus azért jött, hogy megmentse a bűnösöket. Mindkettő nagy hangsúlyt kapott igehirdetésében. Azt is hirdette, hogy az ember elveszett Isten számára, mindenféle bűn szolgaságában él, amiből szabadulni nem tud. Isten ítélete és halál vár rá. Ő is ilyennek látta meg magát. De azt is hirdette, hogy Jézus Krisztus megkeresi az elveszettet, az ő áldozatáért Isten szeretetébe fogad minket, ha hiszünk a Megváltóban. Összefoglalva: Isten gyűlöli a bűnt, mert az megrontja az életet, de szereti a bűnöst, és új életre hívja a Szent Lélek által, aki Jézusról tanúskodik a szívünkben. Elkárhozottakból Isten gyermekei lehetünk. Pál, mondanivalóját minden másnál fontosabbnak tartotta. Tudta ugyanis, hogy mind a személyes életünk, mind az emberi közösségek boldogsága múlik rajta. Ezért helyezte mindenek elé az ige, az evangélium hirdetését. Élete végén, mint legdrágább kincsét bízza tanítványára, Timóteusra az evangélium hirdetésének munkáját. Tartsuk mi is legdrágábbnak. Adjuk tovább: Úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött fiát adta, hogy aki hisz őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen! (Jn 3,16.) Ennek az igazságnak a hirdetése legyen évről évre életprogramunk.
