Az áldozat – bibliai értelemben – mást jelent, mint a profán használatban. Míg hétköznapi szóhasználatban áldozaton olyasvalakit értünk, aki kiszolgáltatott lett, az igében az áldozat önkéntes fölajánlás, szabad akaratból hozott döntés. Isten, Jézus Krisztus által szabaddá tesz, megajándékoz az életemmel. Nem vagyok rabja sem a bűnnek, sem a halálnak, sem a gonosz erőknek. Ezzel a szabadságommal élve neki adhatom magam. Alárendelhetem magam, hogy azt tegyem, amiben ő gyönyörködik. Ez nem kényszer, ugyanakkor logikus döntés. Ha ugyanis nem adom magam neki, kedvesen, áldozatul, akkor áldozatául esek a világnak. Mennyire más hangulatú szavak: adni vagy esni! A logikus, okos, ésszerű istentisztelet az odaadás, mert Ő tart meg a hitben és segít el célomhoz. Vannak keresztények, akik elindultak a hit útján, de nem adták oda magukat teljesen Istennek. Hogyan lehet csak egy részt magamból odaadni? Aki csak egy részt ad oda, az nem ad semmit. Gondoljunk arra, hogy mondjuk csak egyik lábammal lépek be a csónakba, a másik a parton marad. Mi lesz abból? Nagy nevetés. Rajtam. Az embernek testestül-lelkestül, mindenestül Isten csónakjába kell kerülnie, különben elnyeli a világ, ami olyan, mint a megáradt folyó vagy a háborgó tenger. Az a logikus, hogy nem akarok elmerülni, megfulladni. Az ember azonban képes ésszerűtlen döntést hozni. Pál írja a 2 Tim 4,10-ben: Mert Démás engem elhagyott, szeretve a mostani világot. Itt az a szó szerepel, hogy ἀγαπήσας. Feltétel nélkül szeretni, kritikátlanul. Bele volt szeretve. Nagyon fontos, hogy a világot Isten szemszögéből lássuk. Távolodjunk el a kliséktől, sablonoktól, a vallásos gondolkodásunkban is, sőt abban először. Az értelmünknek új nézőpontot kell elfoglalnia. Önállót, ami elég bátorságot ad ahhoz, hogy szembeforduljunk a világgal és azt tartsuk jónak, amit Isten. Azt tekintsük végérvényesnek, amit ő kijelentett. Minden más szétoszlik majd, mint a köd. Isten is szereti a világot, de másképp. Nem úgy szereti, ahogy van, hanem a megváltás által, Krisztusban. Újjászületetten. Mert Krisztus nélkül a világ átkozott. A Sátán és a bűn karmaiban gyötrődik. Tudjuk ezt, vagy hagyjuk magunkat megtéveszteni, mintha nem így volna?
„Kérlek tehát benneteket, testvérek, Isten irgalmasságára, hogy adjátok magatokat élő, szent, Istennek tetsző áldozatul. Ez a logikus istentisztelet. Ne alkalmazkodjatok e világhoz, értelmetek új alakot öltsön! Ismerjétek fel, hogy miben gyönyörködik Isten, mi a jó, mi elismerésre méltó, és mi az ami végérvényes. Róma 12, 1-2. (saját fordítás)” A teljes bejegyzés megtekintéseAkik Isten akaratából szenvednek, ajánlják neki lelküket mint hű teremtőnek, jót cselekedvén.
(1Pt 4,19)
Isten akarata-e a szenvedés? Igen. Persze jó vallásos emberekként szeretjük őt mentegetni, hogy csak passzív akarata: megengedi. A valóság azonban az, hogy a szenvedés nagyon is aktív akarata Istennek, ami számunkra elég ellentmondásos, hiszen úgy tudjuk, hogy ő szeretet. (1Jn 4,16) Mégsincs azonban kibékíthetetlen ellentét a szeretet és a ránk bocsátott szenvedés között, mert úgy a szenvedés Isten lélekformáló eszköze. Olyan, mint a véső és kalapács a szobrász kezében.
„Akik Isten akaratából szenvednek, ajánlják neki lelküket mint hű teremtőnek, jót cselekedvén.” A teljes bejegyzés megtekintéseKötelezlek Isten és Krisztus Jézus színe előtt, aki ítélni fog élőket és holtakat; az ő eljövetelére és országára kérlek: hirdesd az igét, állj elő vele, akár alkalmas, akár alkalmatlan az idő, feddj, ints, biztass teljes türelemmel és tanítással. Mert lesz idő, amikor az egészséges tanítást nem viselik el, hanem saját kívánságaik szerint gyűjtenek maguknak tanítókat, mert viszket a fülük. Az igazságtól elfordítják a fülüket, de a mítoszok rabul ejtik őket. Te azonban légy józan mindenben, a bajokat szenvedd el, végezd az evangélium hirdetés munkáját, töltsd be szolgálatodat. Mint az italáldozat Isten előtt, olyan leszek, eloldozza Isten életem köteleit. A jó harcot megharcoltam, futásom célba ért, a hitet megtartottam, végül eltétetett nekem az igazság koszorúja, amelyet megad nekem az Úr, az igaz bíró ama napon; de nemcsak nekem, hanem mindazoknak is, akik várva várják az ő megjelenését. 2 Tim 4,1-8.
Pál apostol testamentuma, végrendelete szorosan kapcsolódik ahhoz a szolgálathoz, ami kitöltötte az életét. Az ige hirdetését tartotta legfontosabbnak. De nem általánosságban – bár ő Mózes és a próféták jó ismerője is volt – hanem Jézus Krisztusra vonatkozóan. Az evangélium hirdetője volt. Azé az evangéliumé, amit nem csak hallomásból ismert, hanem meg is tapasztalt megtérésekor. Átélte azt a csodát a damaszkuszi úton, hogy Jézus Krisztus őt is megváltotta, szereti, sőt szolgálatára méltónak találja, annak ellenére, hogy ellensége volt. Gyűlölte és megkínozta Jézus követőit. Nem hitte a feltámadást. Elvakultságában Isten ellensége lett, holott Istent akarta szolgálni. A damaszkuszi úton aztán minden megvilágosodott előtte és megértette milyen tévedésben volt. Attól kezdve következetesen ragaszkodott az evangélium jó híréhez: Jézus Krisztus azért jött, hogy megmentse a bűnösöket. Mindkettő nagy hangsúlyt kapott igehirdetésében. Azt is hirdette, hogy az ember elveszett Isten számára, mindenféle bűn szolgaságában él, amiből szabadulni nem tud. Isten ítélete és halál vár rá. Ő is ilyennek látta meg magát. De azt is hirdette, hogy Jézus Krisztus megkeresi az elveszettet, az ő áldozatáért Isten szeretetébe fogad minket, ha hiszünk a Megváltóban. Összefoglalva: Isten gyűlöli a bűnt, mert az megrontja az életet, de szereti a bűnöst, és új életre hívja a Szent Lélek által, aki Jézusról tanúskodik a szívünkben. Elkárhozottakból Isten gyermekei lehetünk. Pál, mondanivalóját minden másnál fontosabbnak tartotta. Tudta ugyanis, hogy mind a személyes életünk, mind az emberi közösségek boldogsága múlik rajta. Ezért helyezte mindenek elé az ige, az evangélium hirdetését. Élete végén, mint legdrágább kincsét bízza tanítványára, Timóteusra az evangélium hirdetésének munkáját. Tartsuk mi is legdrágábbnak. Adjuk tovább: Úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött fiát adta, hogy aki hisz őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen! (Jn 3,16.) Ennek az igazságnak a hirdetése legyen évről évre életprogramunk.
És hirtelen, az angyal körül Istent dicsőítő mennyei seregek sokasága jelent meg, akik azt mondták: Dicsőség a magasságokban Istennek, és béke azokkal az emberekkel, akik Isten üdvözítő akaratában gyönyörködnek. Lk 2, 13-14.
Isten közeledése – ahogy tegnap is mondtam – megszólító. Jézus jövetele kikényszeríti az ember állásfoglalását. Mit szólsz hozzá? Mit gondolsz róla? Mi következik ebből?
„És hirtelen, az angyal körül Istent dicsőítő mennyei seregek sokasága jelent meg, akik azt mondták: Dicsőség a magasságokban Istennek, és béke azokkal az emberekkel, akik Isten üdvözítő akaratában gyönyörködnek. Lk 2, 13-14.” A teljes bejegyzés megtekintéseSokszor, sokféleképpen szólt Isten hajdan atyáinknak prófétákban, nekünk a fiúban szólt, a végső napokban. Zsid 1,1.
Eredj! Szólj neki! Ez sokkal személyesebb, mint szózatot intézni valakikhez, vagy tanítást mondani valamiről. Jézus – Jesuah – történetét végig kíséri ez a személyesség. Ő szól Péternek, Péter Andrásnak és így tovább. Ezen a közvetlen módon adták tovább a hitet, mind a mai napig. Olyan jó lenne ha te is így találkozhatnál az emberré lett Istennel!
„Sokszor, sokféleképpen szólt Isten hajdan atyáinknak prófétákban, nekünk a fiúban szólt, a végső napokban. Zsid 1,1.” A teljes bejegyzés megtekintésePál írja: Úgy nézzetek ránk, mint krisztusi hivatalviselőkre, mint akik Isten üdvösséget adó titkát kezeljük, mint annak gondnokai. A gondnoknak pedig mindenek előtt hűnek kell lennie. 1Kor, 4,1.
Az élet szolgálat. Gondnokság, sáfárság. A gondnok szó a gond-ból jön. Valaminek, valakinek a gondját fölvenni, hordozni. Ezt jelenti. Nagy kincs egy jó gondnok gyülekezetben, iskolában, kórházban, bármilyen közösségben. Intézi a folyó ügyeket. Figyel a hiányokra, hogy pótolja azokat. Szüntelen azon gondolkodik, hogy miként tehetne jót.
„Pál írja: Úgy nézzetek ránk, mint krisztusi hivatalviselőkre, mint akik Isten üdvösséget adó titkát kezeljük, mint annak gondnokai. A gondnoknak pedig mindenek előtt hűnek kell lennie. 1Kor, 4,1.” A teljes bejegyzés megtekintéseTekints alá az égből, és nézz le szentséged és dicsőséged hajlékából! Hol van buzgó szerelmed és hatalmad? Szívednek dobogása és irgalmad megtartóztatják magokat én tőlem.
Miért engedtél eltévelyedni minket útjaidról, oh Uram! Miért keményítetted meg szívünket, hogy ne féljünk téged? Térj meg szolgáidért, örökséged nemzetségeiért! Ézs 63,15.17.
„Tekints alá az égből, és nézz le szentséged és dicsőséged hajlékából! Hol van buzgó szerelmed és hatalmad? Szívednek dobogása és irgalmad megtartóztatják magokat én tőlem.” A teljes bejegyzés megtekintéseKirályod érkezik hozzád, aki igaz és diadalmas, alázatos, és szamáron ül…
Zakariás 9,9.
Ma egy kicsit ezt a szamár-kérdést szeretném körbejárni. Édesanyám kedvenc állata volt a szamár. Valószínű, hogy külleme miatt is, de még inkább kitartása, teherbíróképessége, szívóssága miatt. A történelem lapjain nem kerül említésre, megmarad szürkén, a háttérben, szegény emberek hű társaként. Jézus nem csatalovon vonul be Jeruzsálembe, hanem szamárháton. Bizonyára ez a belépő is jelképes, példázat-értékű, mint Jézus sok más cselekedete. Valahogy meg kell fejteni, ki kell találni az értelmét, hogy világosabban lássunk. És ezt most átvitt értelemben is mondom, mert az ember hajlamos sötéten látni. A dolgokat és önmagát. Különösen, ha úgy érzi, hogy húz, mint a barom egy életen át és észre sem veszik, meg sem köszönik. Szürkén, háttérben marad. Mintha Jézus azt sugallná ezzel a szamár-dologgal, hogy mindez nem baj, sőt.
„Királyod érkezik hozzád, aki igaz és diadalmas, alázatos, és szamáron ül…” A teljes bejegyzés megtekintéseAkkor így szól a király a jobb keze felől állókhoz: Jöjjetek, Atyám áldottai, örököljétek az országot, amely készen áll számotokra a világ kezdete óta. Mert éheztem, és ennem adtatok, szomjaztam, és innom adtatok, jövevény voltam, és befogadtatok, mezítelen voltam, és felruháztatok, beteg voltam, és meglátogattatok, börtönben voltam, és eljöttetek hozzám. Akkor így válaszolnak neki az igazak: Uram, mikor láttunk téged éhezni, hogy enned adtunk volna, vagy szomjazni, hogy innod adtunk volna? Mikor láttunk jövevénynek, hogy befogadtunk volna, vagy mezítelennek, hogy felruháztunk volna? Mikor láttunk betegen vagy börtönben, hogy elmentünk volna hozzád? A király így felel majd nekik: Bizony mondom nektek, valahányszor megtettétek ezeket akár csak eggyel is az én legkisebb testvéreim közül, velem tettétek meg. (Mt 25,34-40.)
Jézus etikája a kortársak körében is gyakran keltett megütközést és ez így van a mai napig. A hétköznapok istentiszteletéről beszél, ami nem korlátozódik ünnepnapokra, még kevésbé rituális cselekedetekre. Eszerint az él igaz életet, aki nem arra összpontosít, hogy mit kaphat az élettől, hanem arra, hogy mit oszthat meg embertársaival. Jézus ezt a megosztást az iránta való szeretetünk egyetlen hiteles megélésének tekinti. Akik így élnek, azok Isten országának örökösei. Láttam egy nagyon értékes filmet, a címe: A mennyországot választom. Méri Szent Fülöp életét dolgozza fel, aki magasztos céllal az “Indiák”-ra készül misszionáriusnak, de aztán egy véletlen folytán Róma csvargó, éhező utcagyerekeit gyűjti maga köré és lassanként életük formálója, megmentőjük lesz. Bár a hivatalos egyházi hatóság gyanakvással figyeli tevékenységét, ő mindvégig kitart. Amikor pedig a pápa – érdemei elismeréséül – bíborosi kalapot kínál neki, ő elutasítja, ezekkel a szavakkal: A mennyországot választom. Nem kétséges, hogy ő potosan tudta mit jelent az Isten országa, élte annak valóságát és másokat is bátorított erre. Élete boldog élet volt, halála boldog halál.
„Akkor így szól a király a jobb keze felől állókhoz: Jöjjetek, Atyám áldottai, örököljétek az országot, amely készen áll számotokra a világ kezdete óta. Mert éheztem, és ennem adtatok, szomjaztam, és innom adtatok, jövevény voltam, és befogadtatok, mezítelen voltam, és felruháztatok, beteg voltam, és meglátogattatok, börtönben voltam, és eljöttetek hozzám. Akkor így válaszolnak neki az igazak: Uram, mikor láttunk téged éhezni, hogy enned adtunk volna, vagy szomjazni, hogy innod adtunk volna? Mikor láttunk jövevénynek, hogy befogadtunk volna, vagy mezítelennek, hogy felruháztunk volna? Mikor láttunk betegen vagy börtönben, hogy elmentünk volna hozzád? A király így felel majd nekik: Bizony mondom nektek, valahányszor megtettétek ezeket akár csak eggyel is az én legkisebb testvéreim közül, velem tettétek meg. (Mt 25,34-40.)” A teljes bejegyzés megtekintéseKözvetlenül ama napok nyomorúsága után pedig a nap elsötétedik, a hold nem fénylik, a csillagok lehullanak az égről, és az egek tartóoszlopai megrendülnek. És akkor feltűnik az Emberfiának jele az égen, akkor jajgat a föld minden nemzetsége, és meglátják az Emberfiát eljönni az ég felhőin nagy hatalommal és dicsőséggel. És ő elküldi angyalait nagy harsonaszóval, és összegyűjtik választottait a négy égtáj felől, az ég egyik sarkától a másik sarkáig. Mt 24,29-31.
Az ítélet napja eljön. A Szentírásban Isten minden ígérete beteljesült. Ez az egy még nem.
„Közvetlenül ama napok nyomorúsága után pedig a nap elsötétedik, a hold nem fénylik, a csillagok lehullanak az égről, és az egek tartóoszlopai megrendülnek. És akkor feltűnik az Emberfiának jele az égen, akkor jajgat a föld minden nemzetsége, és meglátják az Emberfiát eljönni az ég felhőin nagy hatalommal és dicsőséggel. És ő elküldi angyalait nagy harsonaszóval, és összegyűjtik választottait a négy égtáj felől, az ég egyik sarkától a másik sarkáig. Mt 24,29-31.” A teljes bejegyzés megtekintése