Böjt 1. vasárnap igehirdetésének témája a kísértés.
Mi a te kísértésed? Többféle is lehet. Vannak a testnek kísértése és van a léleknek. Van olyan is, ami egyszerre mindkettőnek. Mivel a kísértések a gondolatokon keresztül jönnek, már a gyerekek nyiladozó értelmében is gyökeret vernek. Apró kísértésekből születnek nagy bűnök. A kívánság (kísértés) megfoganván bűnt szűl; a bűn pedig teljességre jutván halált nemz. (Jk 1,15)
Bár a kísértőnek, végső soron a sátánnak, lehetne nemet mondani, de az ember erre vagy képtelen, vagy alkalmatlan. Vagy azért, mert nem veszi észre, hogy amit akar az helytelen, vagy azért, mert maga is szívből vágyik arra, amivel megkísérti a gonosz. Minden kísértés mögött a sátán áll. Amögött is, amit pusztán embereknek vagy a körülményeknek tulajdonítunk. Alkalom szüli a tolvajt – mondja a közmondás. De nem szülhetné, ha nem volna benne a kígyó. Jézus mondja a Getsemáné kertben: Jön e világ fejedelme, de énbennem nincsen semmije. (Jn 14,30)
Mi ezt nem mondhatjuk magunkról. E világ fejedelme (gonosz szelleme) könnyen talál utat az elménkbe, a szívünkbe a vágyainkon keresztül. Voltaképpen az édenkerti történet ismétlődik végtelenítve. Az ember magának követeli a jogot, hogy eldönthesse mi a jó, vagy mi a rossz neki, de közben a sátán manipulációjának áldozatává lesz. Míg magát okosnak véli, magát tönkreteszi. A kísértő kitartóan körüludvarolja az embert. Kecsegteti boldogsággal, gazdagsággal, hírnévvel, nagysággal. Ha pedig sikerül bűnbe vinnie, akkor utóbb azzal gyötri a lelkiismeretét, amivel elcsábította. Olyan, mint az a kva, aki addig kellette magát, amíg levette a lábáról a férfit, aztán meg megvádolja csábítással. Akárhogy forgatnánk is a szót, a sátánnal szemben érvelni nem lehet.
Hízeleg: Neked van igazad! Jogosan haragszol! Tegyél róla, hogy máskor ne bánthassanak! Állj bosszút! Megbocsáthatsz, de el ne felejtsd mit tettek veled, vagy mondtak neked.
Végső célja pedig: Istent megvádolni. Azt mondja az embernek: Sajnáld magadat! Milyen szomorú sorsod van. Nem ezt érdemelted. Hiába imádkoztál. Isten – ha van egyáltalán – nem törődik a bánatoddal. Egyáltalán; fütyül az egész világra. Hagyja, hogy az emberek szenvedjenek, maguknak vagy egymásnak ártsanak. Erre a szóra az ember ugyanúgy hallgat, mint az édenkerti történetben. Ott is Isten becsületét kezdte ki a gonosz. Minden panaszkodás és önsajnálat Isten dicsöségét homályosítja. A kísértés célja, hogy magunktól (lényegében az ördögtől) várjuk hiányaink betöltését, hogy megkérdőjelezzük Isten igazságosságát, kétségbe vonjuk szeretetét. Jézusnak is voltak kísértései. A pusztában szólt hozzá a sátán: Változzanak a kövek kenyerekké! Vége lehet az éhezésnek, a verítékes munkának. Írd felül az ősi átkot: Arcod verítékével egyed kenyered! (1Móz 3, 19) Hát nem egyszerűbb lenne munka nélkül boldogulni Jézus?
Aztán arra próbálja rávenni, hogy fürödjön az emberek csodálatában a templom párkányáról leszállva! Nincs is annál jobb, mint amikor tömegek tapsolnak és éljeneznek! Ilyen egy igazi isteni lény. Ám tudható, hogy akit ünnepelnek és ő azt elfogadja istenkísértést követ el.
Aztán:Vegye át az irányítást e világ fejedelmétől! Világméretű rendszerváltás. Mindenkire érvényes isteni törvények. Tökéletes világ. De milyen áron? A cél szentesíti az eszközt?
Jézus azonban ezek helyett az Atya akaratát követi. Útja a Golgotára vezet, de még ő sem követeli magának a jogot, hogy eldöntse mi jó neki vagy nekünk, mert tudja, hogy csak az Atyának való engedelmesség jó. Ezzel rontja le az ördög munkáit. Azért jelent meg az Istennek Fia, hogy az ördög munkáit lerontsa. (1 Jn 3,8) A kereszten maghal a világért. Jogot, szerez hogy közbenjárjon az Atyánál értünk, kísértések közt bukdácsoló emberekért. Odajárulhatunk hát a kegyelem trónusához, hogy irgalmasságot és segítséget kapjunk, amikor szükségünk van rá.
