Az áldozat – bibliai értelemben – mást jelent, mint a profán használatban. Míg hétköznapi szóhasználatban áldozaton olyasvalakit értünk, aki kiszolgáltatott lett, az igében az áldozat önkéntes fölajánlás, szabad akaratból hozott döntés. Isten, Jézus Krisztus által szabaddá tesz, megajándékoz az életemmel. Nem vagyok rabja sem a bűnnek, sem a halálnak, sem a gonosz erőknek. Ezzel a szabadságommal élve neki adhatom magam. Alárendelhetem magam, hogy azt tegyem, amiben ő gyönyörködik. Ez nem kényszer, ugyanakkor logikus döntés. Ha ugyanis nem adom magam neki, kedvesen, áldozatul, akkor áldozatául esek a világnak. Mennyire más hangulatú szavak: adni vagy esni! A logikus, okos, ésszerű istentisztelet az odaadás, mert Ő tart meg a hitben és segít el célomhoz. Vannak keresztények, akik elindultak a hit útján, de nem adták oda magukat teljesen Istennek. Hogyan lehet csak egy részt magamból odaadni? Aki csak egy részt ad oda, az nem ad semmit. Gondoljunk arra, hogy mondjuk csak egyik lábammal lépek be a csónakba, a másik a parton marad. Mi lesz abból? Nagy nevetés. Rajtam. Az embernek testestül-lelkestül, mindenestül Isten csónakjába kell kerülnie, különben elnyeli a világ, ami olyan, mint a megáradt folyó vagy a háborgó tenger. Az a logikus, hogy nem akarok elmerülni, megfulladni. Az ember azonban képes ésszerűtlen döntést hozni. Pál írja a 2 Tim 4,10-ben: Mert Démás engem elhagyott, szeretve a mostani világot. Itt az a szó szerepel, hogy ἀγαπήσας. Feltétel nélkül szeretni, kritikátlanul. Bele volt szeretve. Nagyon fontos, hogy a világot Isten szemszögéből lássuk. Távolodjunk el a kliséktől, sablonoktól, a vallásos gondolkodásunkban is, sőt abban először. Az értelmünknek új nézőpontot kell elfoglalnia. Önállót, ami elég bátorságot ad ahhoz, hogy szembeforduljunk a világgal és azt tartsuk jónak, amit Isten. Azt tekintsük végérvényesnek, amit ő kijelentett. Minden más szétoszlik majd, mint a köd. Isten is szereti a világot, de másképp. Nem úgy szereti, ahogy van, hanem a megváltás által, Krisztusban. Újjászületetten. Mert Krisztus nélkül a világ átkozott. A Sátán és a bűn karmaiban gyötrődik. Tudjuk ezt, vagy hagyjuk magunkat megtéveszteni, mintha nem így volna?
„Kérlek tehát benneteket, testvérek, Isten irgalmasságára, hogy adjátok magatokat élő, szent, Istennek tetsző áldozatul. Ez a logikus istentisztelet. Ne alkalmazkodjatok e világhoz, értelmetek új alakot öltsön! Ismerjétek fel, hogy miben gyönyörködik Isten, mi a jó, mi elismerésre méltó, és mi az ami végérvényes. Róma 12, 1-2. (saját fordítás)” A teljes bejegyzés megtekintéseAkik Isten akaratából szenvednek, ajánlják neki lelküket mint hű teremtőnek, jót cselekedvén.
(1Pt 4,19)
Isten akarata-e a szenvedés? Igen. Persze jó vallásos emberekként szeretjük őt mentegetni, hogy csak passzív akarata: megengedi. A valóság azonban az, hogy a szenvedés nagyon is aktív akarata Istennek, ami számunkra elég ellentmondásos, hiszen úgy tudjuk, hogy ő szeretet. (1Jn 4,16) Mégsincs azonban kibékíthetetlen ellentét a szeretet és a ránk bocsátott szenvedés között, mert úgy a szenvedés Isten lélekformáló eszköze. Olyan, mint a véső és kalapács a szobrász kezében.
„Akik Isten akaratából szenvednek, ajánlják neki lelküket mint hű teremtőnek, jót cselekedvén.” A teljes bejegyzés megtekintéseKötelezlek Isten és Krisztus Jézus színe előtt, aki ítélni fog élőket és holtakat; az ő eljövetelére és országára kérlek: hirdesd az igét, állj elő vele, akár alkalmas, akár alkalmatlan az idő, feddj, ints, biztass teljes türelemmel és tanítással. Mert lesz idő, amikor az egészséges tanítást nem viselik el, hanem saját kívánságaik szerint gyűjtenek maguknak tanítókat, mert viszket a fülük. Az igazságtól elfordítják a fülüket, de a mítoszok rabul ejtik őket. Te azonban légy józan mindenben, a bajokat szenvedd el, végezd az evangélium hirdetés munkáját, töltsd be szolgálatodat. Mint az italáldozat Isten előtt, olyan leszek, eloldozza Isten életem köteleit. A jó harcot megharcoltam, futásom célba ért, a hitet megtartottam, végül eltétetett nekem az igazság koszorúja, amelyet megad nekem az Úr, az igaz bíró ama napon; de nemcsak nekem, hanem mindazoknak is, akik várva várják az ő megjelenését. 2 Tim 4,1-8.
Pál apostol testamentuma, végrendelete szorosan kapcsolódik ahhoz a szolgálathoz, ami kitöltötte az életét. Az ige hirdetését tartotta legfontosabbnak. De nem általánosságban – bár ő Mózes és a próféták jó ismerője is volt – hanem Jézus Krisztusra vonatkozóan. Az evangélium hirdetője volt. Azé az evangéliumé, amit nem csak hallomásból ismert, hanem meg is tapasztalt megtérésekor. Átélte azt a csodát a damaszkuszi úton, hogy Jézus Krisztus őt is megváltotta, szereti, sőt szolgálatára méltónak találja, annak ellenére, hogy ellensége volt. Gyűlölte és megkínozta Jézus követőit. Nem hitte a feltámadást. Elvakultságában Isten ellensége lett, holott Istent akarta szolgálni. A damaszkuszi úton aztán minden megvilágosodott előtte és megértette milyen tévedésben volt. Attól kezdve következetesen ragaszkodott az evangélium jó híréhez: Jézus Krisztus azért jött, hogy megmentse a bűnösöket. Mindkettő nagy hangsúlyt kapott igehirdetésében. Azt is hirdette, hogy az ember elveszett Isten számára, mindenféle bűn szolgaságában él, amiből szabadulni nem tud. Isten ítélete és halál vár rá. Ő is ilyennek látta meg magát. De azt is hirdette, hogy Jézus Krisztus megkeresi az elveszettet, az ő áldozatáért Isten szeretetébe fogad minket, ha hiszünk a Megváltóban. Összefoglalva: Isten gyűlöli a bűnt, mert az megrontja az életet, de szereti a bűnöst, és új életre hívja a Szent Lélek által, aki Jézusról tanúskodik a szívünkben. Elkárhozottakból Isten gyermekei lehetünk. Pál, mondanivalóját minden másnál fontosabbnak tartotta. Tudta ugyanis, hogy mind a személyes életünk, mind az emberi közösségek boldogsága múlik rajta. Ezért helyezte mindenek elé az ige, az evangélium hirdetését. Élete végén, mint legdrágább kincsét bízza tanítványára, Timóteusra az evangélium hirdetésének munkáját. Tartsuk mi is legdrágábbnak. Adjuk tovább: Úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött fiát adta, hogy aki hisz őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen! (Jn 3,16.) Ennek az igazságnak a hirdetése legyen évről évre életprogramunk.
