Akkor így szól a király a jobb keze felől állókhoz: Jöjjetek, Atyám áldottai, örököljétek az országot, amely készen áll számotokra a világ kezdete óta. Mert éheztem, és ennem adtatok, szomjaztam, és innom adtatok, jövevény voltam, és befogadtatok, mezítelen voltam, és felruháztatok, beteg voltam, és meglátogattatok, börtönben voltam, és eljöttetek hozzám. Akkor így válaszolnak neki az igazak: Uram, mikor láttunk téged éhezni, hogy enned adtunk volna, vagy szomjazni, hogy innod adtunk volna? Mikor láttunk jövevénynek, hogy befogadtunk volna, vagy mezítelennek, hogy felruháztunk volna? Mikor láttunk betegen vagy börtönben, hogy elmentünk volna hozzád? A király így felel majd nekik: Bizony mondom nektek, valahányszor megtettétek ezeket akár csak eggyel is az én legkisebb testvéreim közül, velem tettétek meg. (Mt 25,34-40.)

Jézus etikája a kortársak körében is gyakran keltett megütközést és ez így van a mai napig. A hétköznapok istentiszteletéről beszél, ami nem korlátozódik ünnepnapokra, még kevésbé rituális cselekedetekre. Eszerint az él igaz életet, aki nem arra összpontosít, hogy mit kaphat az élettől, hanem arra, hogy mit oszthat meg embertársaival. Jézus ezt a megosztást az iránta való szeretetünk egyetlen hiteles megélésének tekinti. Akik így élnek, azok Isten országának örökösei. Láttam egy nagyon értékes filmet, a címe: A mennyországot választom. Méri Szent Fülöp életét dolgozza fel, aki magasztos céllal az “Indiák”-ra készül misszionáriusnak, de aztán egy véletlen folytán Róma csvargó, éhező utcagyerekeit gyűjti maga köré és lassanként életük formálója, megmentőjük lesz. Bár a hivatalos egyházi hatóság gyanakvással figyeli tevékenységét, ő mindvégig kitart. Amikor pedig a pápa – érdemei elismeréséül – bíborosi kalapot kínál neki, ő elutasítja, ezekkel a szavakkal: A mennyországot választom. Nem kétséges, hogy ő potosan tudta mit jelent az Isten országa, élte annak valóságát és másokat is bátorított erre. Élete boldog élet volt, halála boldog halál.

A mi életünk boldogtalansága szűkkeblúségünkből fakad. Boldogtalanságunk a gazdag ifjú boldogtalansága. Ha Jézus szvainak tükrébe nézünk nem látunk megnyerő képet magunkról. Én legalábbis megbukom ezen a vizsgán. Nem osztom meg kenyeremet az éhezővel, nem fogadom be a csavargót, nem melengetem ruhámmal a didergőt, megfeledkezem beteg ismerőseimről és amikor valakim börtönbe került, nem látogattam meg, mert zavarban voltam, hogy mit is mondhatnék neki. A magunknak kuporgatott élet ránk penészedik. Megromlik. Végül a mi számunkra is értéktelenné válik. Mert az Isten országa igazságosság, béke és öröm a Szent Szellemben. (Rm 14,17) Jézus etikáját különböző kifogásokkal utasítjuk el, de így megfosztjuk megunkat az örömtől és végső soron Isten országától. Jézus azt mondta, hogy aki ebben az életben közösségben volt vele, az lesz majd az eljövendőben is vele. Belátva nyomorúságunkat, csak abban reménykedhetünk, hogy valami módon alkalmassá tesz minket életünk megosztására, a szentek örökségében (Kol 1,12.) való részesedésre. Mert ha nem, akkor jaj nekünk.