Mi ez a kegyelem? Az, hogy élek többé nem én, hanem él bennem a Krisztus. Nem kell szélmalomharcot vívnom az óemberrel, még kevésbé a gonosszal, mert az óember, az ádámi bűnös meghalt, a gonosznak pedig az újhoz nincs hozzáférése, mert az a Krisztus szellemével egy. Ahol pedig Krisztus van ott a Sátán meg nem maradhat. A kegyelem abban áll, hogy én a Krisztusban vagyok, ő pedig énbennem van. Szimbiózisban élünk. Bármilyen vagyok is, ő vállalja ezt az életközösséget. Amíg rá támaszkodom, amíg belőle élek, addig van életem. Ha nem így teszek és a magam erejében bízom, vagy emberekben, akkor a bukás törvényszerű. Azért is mondja Jézus: Maradjatok énbennem, és én tibennetek, mert nélkülem semmit sem cselekedhettek – azaz semmi olyat, amit szabadon tennétek a bűntől és a Sátántól. Márpedig ez az igaz(i) élet. A Jézus nélküli hiábavaló és kilátástalan, zavaros és kétségbeejtő.
Ἐπικαλουμένοις – “segítségül hívók” vagyunk. Kiknek ír Pál apostol? “A Krisztus Jézusban megszentelteknek, a meghívott szenteknek, mindazokkal együtt, akik bárhol, náluk vagy nálunk segítségül hívják a mi Urunk Jézus Krisztus nevét.” Úgy van életünk, hogy szüntelen segítségül hívjuk az Úr Jézus nevét. Bárhol a világon. Bármilyen élethelyzetben. Magunkra vagy másokra nézve. Ez köt össze bennünket egymással is. Így vagyunk a Krisztusban testvérek. Gyülekezet, az Isten anyaszentegyháza, a Krisztus titokzatos teste a világban felekezettől és nemzetiségtől függetlenül.
